Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-12-20 / 50. szám

Esztergomi búvárok szertartása a Pala mélyén Karácsonyfa a víz alatt tőségének tagja szerint egy ősrégi hagyomány, melyet országo­san minden búvár ápol, így amióta, hat éve, működik az eszter­gomi szakosztály, ők is. A fenyőfát természetesen még a parton feldíszítették a búvárok, akik a Pala mélyén, már erre a célra ki­alakított betontalapzaton elhelyezték az akkor már karácsonyfát. Ilyenkor többen be is öltöznek, egy-két búvár ugyanis Mikulás­jelmezben merül, amelyet ráhúz a búvárruhára, fejtette ki Sturcz Antal. Az idei Pala-karácsonyfaállítás érdekessége volt egyébként, hogy az eddigi évekkel ellentétben, a víz alól, élőközvetítésen ke­resztül figyelhették az eseményeket a parton érdeklődők, egy ve­títővászon, projektor és egy kamera segítségével. Ennek a rend­hagyó és rendkívül látványos elemnek köszönhetően pedig idén még többen vettek részt a szakosztály karácsonyi eseményén. A hagyománytisztelet mellett persze a szakosztály vezetőségének tagja szerint ez egy jó alkalom a bulira, mivel a karácsonyfaállítás „szertartását" követően együtt beszélgettek, forraltboroztak a bú­várok, családtagjaik valamint a jelenlévők. Az esztergomi egyesü­let ezzel az eseménnyel már tényleg a karácsonyra készült, ráadá­sul egyben el is búcsúztatta az óévet. Élő közvetítésen figyelhették az érdeklődők vasárnap az esz­tergomi búvárokat, miközben a Pala mélyén felállították idei karácsonyfájukat. A hagyományos rendezvényre ezúttal még többen voltak kíváncsiak, mint az előző években. I dén sem maradt el az a népszerű búvárhagyomány, melyet az Esztergomi Spartacus SE Búvár Szakosztályának tagjai is min­den évben megtartanak, vasárnap ugyanis ismét karácsonyfát állítottak a Pala mélyén a búvárok. Ez a szokás egyébként egy­általán nem újkeletű és egyedi, Sturcz Antal, az egyesület veze­Az Esztergomi Spartacus SE Búvár Szakosztálya hat éve hozta létre a Palatinus-tavon búvárközpontját, mely év közben igen népszerű, hétvégente ugyanis több mint száz búvár is megfordul a vízben. Az októberi szezonzáró ren­dezvénytől függetlenül pedig merülések továbbra is zajla­nak, így aki szeretné kipróbálni a búvárkodást erről részle­tes információt kaphat a 30/348-55-49-es telefonon vagy a szakosztály képviselőjének 30/377-00-80-as számán. Storcz Botond az új kajak-kapitány Esztergomból a sportág élére Storcz Botond lett a magyar kajak-ke­nu sport új szövetségi kapitánya, ezért azonban a háromszoros olimpiai baj­noknak az Összeférhetetlenség miatt le kellett mondania az Esztergomi Kajak­kenu SE technikai vezetői posztjáról. Az új kapitány ugyanakkor hangsúlyoz­ta: továbbra is kiemelten támogatja az egyesület szakmai munkáját. egyebek között olyan hiányosság miatt, mint az angol nyelvtudás, az informati­kai ismeretek, vagy a szakedzői képesítés hiánya miatt. így végül a szövetség veze­tőinek Bakó Zoltán és Storcz Botond kö­zül kellett kiválasztaniuk az új szövetsé­gi kapitányt. A két jelöltnek előtte azon­ban egy-egy órában ki kellett fejteniük elképzeléseiket, mely alapján Baráth Ete­le megjegyezte, mindketten alkalmasak a feladatra. Az elnökség végül titkos sza­vazással határozott, melyen végül Storcz Botond került ki győztesen. „Tudtam, hogy lezárom versenyzői pályafutásomat, de azt is, hogy továbbra is ezzel a sport­ággal szeretnék foglalkozni, így miután elkezdtem kacérkodni ezzel a gondolat­tal, el is határoztam magam. Óriási meg­tiszteltetés számomra, hogy engem vá­lasztottak meg kapitánynak, nagy elán­nal vágok neki a feladatnak" - számolt be a háromszoros olimpiai bajnok, aki janu­ár elsejétől hivatalosan szövetségi kapi­tány. Az MKKSZ 1+3 éves szerződést köt a háromszoros olimpiai bajnok kajakossal. Storcz Botond természetesen az esztergo­A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnök­sége titkos szavazással választotta meg december 10-én a sportág felnőtt szövetségi kapitányának Storcz Boton- dot, az Esztergomi Kajak-kenu SE-nél ez idáig technikai vezetőként tevékenykedő sportolót. Ezt sajtótájékoztatón jelentet­te be Baráth Etele, az elnökségi ülés után az MKKSZ elnöke kifejtette, hogy a poszt megpályázására átlagon felüli pályázatok érkeztek be. Négyen jelöltették magukat a felnőtt és ketten az utánpótlás kapitá­nyi posztra. Három pályázót - Szabó At­tila, Makrai Csaba, aki mindkét posztra je­lentkezett és Csathó Józsefné - jogszerű­ség miatt ki kellett zárnia az elnökségnek, mi egyesületet sem hanyagolja el, annak ellenére, hogy az Esztergomi Kajak-kenu SE technikai vezetői posztjáról összeférhe­tetlenség miatt le kell mondania, de kifej­tette, a kapcsolat megmarad, és tovább­ra is segíti szakmailag a szakosztályt, mint hangsúlyozta: Esztergom nem lesz elfelejt­ve. Ráadásul mivel a napi edzéseket sem hagyja abba, Storcz Botond így a Kis-Du­nán továbbra is többször kajakozik majd. 42 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents