Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-12-20 / 50. szám
kultúra A remény és az öröm magvetői Szabó Erna örökösei Pöltl Zoltán Egy hónapja, a Prímás Pince étterem patinás falai között adták át azokat a díjakat, melyekkel a rászorulók élethelyzetén javítani igyekvők kimagasló tevékenységét ismeri el az esztergomi önkormányzat. A Szabó Erna-díjat idén két jeles asszony, Werni Emma bölcsődevezető óvónő és Felföldi Éva főorvos kapta. Mivel korábban az őket méltatok szavait idéztük lapunk hasábjain, ezúttal magukat Szabó Erna „örököseit” kértük fel, hogy az elismerés kapcsán beszéljenek életükről, munkájukról. Felföldi Éva (balra) és Werni Emma Németh József alpolgármesterrel a díjátadón. Werni Emma Amikor megtudtam, hogy a város önkormányzata Szabó Erna-díjat adományoz nekem, kissé összeszorult a szívem, és elkezdtem kételkedni magamban, hogy megérdemlem? Ezúton is szeretném megköszönni a városnak, hogy átvehettem ezt a díjat. A díj átadásakor Bense doktor úr megható és magasztos szavai közben magam mellé képzeltem munkatársaimat, és úgy éreztem, hogy ez mindannyiunké. Mint ahogy a gyermekek is, akiket a segítségre szoruló családok ránk bíznak. A gyermek nem csak a család, hanem mindannyiunk felelőssége, ahogy ezt Hermann Alice pedagógus megfogalmazta: „A gyermek a miénk is, az enyém, a tied, mindannyiunké”. Nem könnyű hivatás a mienk, hisz a szakmai tudás mellett egyfajta szociális érzékenységre és őszinte hivatástudatra is szükség van. Nagy családból származom, innen hoztam magammal a gyermekek szeretetét és a mások sorsa iránti érzékenységem. Vallásos neveltetésem és hitem végig kíséri munkámat. Dunapatajról kerültem a városba 1967. szeptember 1-jén. Az elhelyezkedési lehetőségek akkor sem voltak könnyebbek az Alföldön. Nagynénikém Leányváron élt tanítónőként, ő csalt magához. 1967-ben érettségi után a Városi Bölcsőde lehetőséget adott gyermekgondozónői pálya választására. Munka mellett végeztem tanulmányaimat. 1980-ig Leányvárról ingáztam, 1980-tól vagyok esztergomi lakos. A bölcsődei hálózat 1970-1980-as években élte fénykorát, sok bölcsőde létesült, így keresetté vált ez a hivatás. Részt vehettem a 41 év alatt nemcsak a bölcsődék virágozásában, hanem átéltem a 90-es években történt megszüntetéseket is, melyet a munkahelyek megszűnése, a gazdasági és társadalmi változások okoztak. Esztergom 4 bölcsődéjének 160 férőhelyéből 1992-től már csak a mi intézményünk maradt 40 férőhellyel. 2000-től már nem tudtunk minden igényt kielégíteni, és az épület is sürgős felújításra szorult. 1980-tól vagyok az intézmény vezetője. Munkám során mindig arra törekedtem, hogy a gyermekek magas szintű gondozásban és nevelésben részesüljenek. Munkatársaimmal együtt közös célunk volt az, hogy a nehéz sorsú, nagycsaládos szülőknek minden esetben rendelkezésükre álljunk. A kisgyermekek gondozása, napközbeni ellátása egyre fontosabb Európa gazdasági és szociális jólétének, egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unió politikájában a munka és a családi élet összeegyeztetése. Az önkormányzat mindezeket mérlegelve 2004-ben benyújtotta az európai uniós pályázatot a meglévő intézmény felújítására, bővítésére és el is nyerte, így a mai elvárásoknak megfelelően alakulhatott át és bővülhetett az Aprófalva Bölcsőde. Elmondhatom, hogy a ránk bízott gondozási-nevelési feladat a gyermekekhez fűződő szeretet, törődés, gondoskodás mindennap erőt ad az új befogadására, tenni akarásra, nehézségek leküzdésére. Köszönetem mindazoknak, akik segítették munkámat és hozzásegítettek ehhez az elismeréshez. „Választhatsz, hogyan éled az életed. Élhetsz úgy, hogy nem hiszel a csodákban, De élhetsz úgy is, mintha minden egyes Pillanat maga volna a csoda!” (Einstein) Csodák márpedig vannak. Aprófalván pici apró csodák, amelyeket becsempészünk a gyermeki hétköznapokba. Felföldi Éva- Mi indította el a pályán?- A pályaválasztás, hivatásválasztás mindig nagy és felelősségteljes döntés. Látszólag mi magunk döntünk, igennel válaszolunk egy meghívásra. Ez nem ilyen egyszerű. Pozitív, negatív tapasztalatok, életpéldák, személyes megérin- tettség segítenek döntéseinkben. A háború utáni években, gyerekként sokszor voltam beteg, az akkor természetesnek tartott fertőző betegségek mindegyikén átestem, testvéreimmel együtt. Szüléink, nagyszüleink a sok nélkülözés, stresszek miatt szintén gyakran szorultak orvosi segítségre. Csodálatos, nagyszerű ember volt a mi Zeke doktor bácsink Hatvanban. Mindig számíthattunk a segítségére. Jött, ha kellett nappal ,ha kellett éjjel. Sürgős esetben előfordult, hogy csak házikabátban, pizsamában érkezett, és a szomszéd fuvaros hozta szekérrel Mindig barátságos volt, és hono32 hídlap
