Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-12-20 / 50. szám

karácsony meg a tér díszburkolatát. Amikor a fa függőlegesen állt a jelen lévő közönség nagy tapssal ismerte le a lánglovagok ügyességét. A fát a Zöldút Kft. munkatársai díszítet­ték fel, így lett estére a fenyőfából karácsonyfa, amely egy fantasz­tikusan kavargó, vidám és lelkes közönséggel megáldott szép ád­venti vásárra tekinthetett le ezen a hétvégéi Advent harmadik vasárnapjával éke­sített hétvégén nem lehetett okunk panaszra az égiekkel szemben: igaz, a szállingózó hó talán jobban illene a Széchenyi tér ünnepi pompájához, ugyanakkor az enyhe, csapadékmentes idő talán még több érdeklődőt vonzott az immár karácsonyfával is díszített ád­venti programokra. Már a 12-ei, pénte­ki napon is nagy volt a felhajtás a főtéren, hiszen számos ádven­ti, karácsonyi produkció zajlott a Csillagváró ünnepély keretén be­lül. Elsőként a Jópásztor Közös­ség „Jászol nélkül című zenés M inden szakmai furfangjára szüksé­ge volt az esztergomi tűzoltóknak múlt hét péntek délelőtt, amikor neki­veselkedtek, hogy felállítsák a Széchenyi téren a nyolcméteres fenyőfát. A faállítás művelete egyfajta produkciónak tűnt a vásári téren tartózkodók számára, kicsik és nagyok egyaránt szájtátva drukkoltak a lánglovagoknak. Az előkészületek során számos kötelet, pajszert, motoros fűrészt és egy autó elején lévő gépi csörlőt állítot­tak hadrendbe a tűzoltók, majd megkez­dődött a hatalmas fenyő helyrerakása. Az első lendület még nem hozott sikert, hi­szen a hatalmas fa nagy súllyal bírt, így annak mozgatása nagyobb körültekintést igényelt a szakemberektől, de az említett furfangnak köszönhetően mégiscsak si került legyőzni a gravitációt, a fenyőfát tartójába helyezték. A mutatvány lénye ge az volt, hogy a tűzoltók puszta erejük, kötelek és tartók segítségével, daru nél kül emelték a helyére a fenyőt, így óvták üres ■ 1 műsorát láthatta a I publikum. A téren korzózók kő- I zül sokan hagyták ott ekkor az I árusok pavilonjait, hiszen a le- I bilincselő műsorban számos is- I merős karácsonyi dalt is hallha- I tott a nagyérdemű. A folytatás sem volt kevésbé izgalmas, hi­szen ekkor „Muzsikáló ádvent” címmel a Bajor Ágost Művelődési Ház Zenei Klubja ontotta a szebbnél-szebb karácsonyi dalo­kat kicsiknek és nagyoknak. A bevezető­ben említett viszonylag enyhe idő mellett a fél 6-kor színpadra lépő Mesekocsi Szín­ház is feledtetni tudta sokakkal a téli hi­deget. A didergő király című mese ezúttal is nagy sikert aratott a gyerekek és szüle­ik körében. A felhőtlen jókedvet tovább lehetett fokozni ezután is, a pénteki nap zárásaként ugyanis nem kisebb jazz nagy­ság, mint az esztergomi illetőségű Vörös Niki lépett quintettje élén a közönség elé. Niki már számos alkalommal, saját fellé­péssel, illetve a Jazztergomon is megcsil­logtatta énekesi tehetségét, a bravúros előadó most sem cáfolta meg magát. 14 hídlap m \ 9 *P \ IßWMg I Advent harnrramfértátvégéje a Széchenyi térejp T T ' TU ¥*** t I / _.• Harotíyaíertya lanaa.v

Next

/
Thumbnails
Contents