Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-12-20 / 50. szám

Ágostonná Apáti Gabriella református lelkész „Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;” Ján. 1,4 Karácsonyi Világosság Jézus Krisztus földi születése Isten elő­re elhatározott döntése volt. Mindent elveszített az ember a bűn miatt. Elve­szítette a paradicsomot. Az embernek ebből az állapotból nem lehet kiutat ta­lálni, ebből az állapotból, saját erejé­ből nincs menekvés. Ezért lett csodá­vá. Ezért született meg a betlehemi éj­szakában, rongyos istállóban Isten Fia. Ezért lett testté azon az éjszakán az Ige. Eljött a világosság, az élet, mely az em­berek világossága. Eljött ebbe a világ­ba, amelyben sötétség uralkodott. Elő­ször pici fényként tűnt fel az égen, csil­lagként vezetve a jászolbölcsőben fekvő gyermekhez a napkeleti bölcseket. Majd mennyei dicsőségként tűnt fel angyalok között, hogy szegény pásztornépet hív­jon magához. A Biblia az ember bűneset utáni állapo­tát a „sötétség és halál árnyékának" ne­vezi: ez a világ a sötétség helye. Olyan, Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkész Nagy ünnep karácsony. A Hídlap írásai, a város ünnephez méltó rendezvényei, üzletek kirakatai, kínálata csak fokoz­ni kívánja a karácsonyi hangulatot, bi­zonyítani akarja az esztendőnek ezek a napjai egészen mások, mint bármelyik. Mindenki el akarja hitetni, fontos ez az ünnep az embernek. Karácsony ünnepe valóban fontos, egyedülálló a világon. Ezen a napon annak születésére em­lékezünk, és azt imádjuk, aki az egyes emberhez, életünkhöz megérkezett. Ember és Isten kapcsolatának embe­ri ésszel föl nem fogható mélysége, pá­ratlansága nyílik meg a hívő ember szá­mára karácsony titkát kutatva. Hadd utaljak vissza arra, hogy az egyes em­berhez, életünkhöz jött Isten emberi testbe költözve Jézusban. Ha valamiért nehéz ez a nap, itt találjuk meg az okát, miért nehéz. Kedves Olvasó! A szeretet lett nyilvánvaló, és ha nehéz az ünnep, akkor bizony azért nehéz, mert hiány­zik életünkből, vagy nem teljes, nem az igazi a szeretet. Nincs velünk, akivel hosszú időn át együtt lehettünk. Eset­mint egy sötét szoba, melyben nem lát­juk a dolgok igazi formáját. így történ­het meg, hogy gonosz dolgokat jónak könyvelünk el, míg a jó dolgoknak nem látjuk a valódi alakját, és ezért ijesztő­nek tűnnek. Egészen addig, míg meg nem világítja valami. Jézus azért jött a világba, hogy világos­ság legyen, hogy megvilágítsa a világ sö­tétségét, és a dolgok a helyükre kerül­jenek: lássuk a jó dolgok jó oldalát, és a rosszakat is teljes valóságukban. Azon­ban a sötétség megpróbálta kilökni ma­gából a világosságot hozó Jézust, meg­próbálta elrejteni őt az emberek elől, megpróbálta elveszíteni emberek által - gondoljunk például Heródes gonosz­ságára. Mert van sötétség, van gonosz, van földön túli hatalmasság, amely meg­próbál beférkőzni az emberek gondola­taiba, szívébe, hogy az irányítást átve­gye. „Mert nem test és vér ellen van ne­künk tusakodásunk, hanem fejedelemségek ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonosz lelkek ellen, melyek a magasság­ban vannak.” Jézus világosságként jött a világba, de a világ sem fogadta be őt. Testté csak azon a betlehemi éjszakán lett, de a testté lett leg hiába vagyunk egy család, minden szétesett, nincsen bizalom, figyelmes­ség, szívesség, nincs irgalom. Elhagyott a szeretete annak, aki mindent jelen­tett. Karácsony az igaz, önzetlen, felté­tel nélküli, megbocsátani is kész szeré­téiről szól, és Urunk segítse át ezeken a napokon azokat, akik vigasztalásra szorulnak, emberi ölelésre, szeretteik­re, de nincs, aki hozzájuk érjen, aki igaz szeretettel közeledne feléjük. Ok és mindannyian Isten szavára figyel­hetünk a Bibliában: Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Nincs kivétel! Isten ezt tette. Minden embernek Megváltót, Üdvözítőt ajándé­kozott Fiában. Igen, ajándékozott. Adta és, ha adta, így is van. Fel kell hagynunk a kivételezéssel, a személyválogatással, mások bírálatával. Nem mondhatom, csak azoknak, akik belépnek a temp­lomba, csak azoknak, akik nem tagadták meg Istent, csak akkor, ha..., csak annak, aki.... Mindenkinek adta! Forgassuk a szívükben, mondjuk ki többször min­dig más szót hangsúlyozva a mondat­ban: Megjelent az Isten üdvözítő kegyel­me minden embernek! Isten döntött. A történelem egy napján elküldte értünk Jézust már nem is­merte meg az a vi­lág, amelynek a te­remtésekor ott volt. Nem ismerte meg, ez a világ már teljesen megválto­zott. Ez a világ az ember bű­nös volta által átalakult, és abba ő már nem illett bele. Ebben a világban sötétség uralkodott, és „az emberek jobban szerették a sötétsé­get, mint a világosságot, mert cselekedete­ik gonoszak”. Nemcsak a sötétség, és az általa terem­tett világ nem akarja befogadni, hanem az övéi sem fogadják be. Már a kezdet kezdetén minden fogadó zárva van előt­te, csak az istálló szalmáján van helye. Minden ellene támadó sötét erő, poko­li hatalom, a világ minden közönyössége és az övéi mindent elutasító gonoszsága ellenére voltak olyanok is, akik befogad­ták őt. A keleti bölcseknek felragyogott a csillag, és követték azt. A pásztorok­nak a mennyei dicsfény mutatta az utat. „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" a Megváltót. Nem tett mást valójában, csak hűséges ma­radt, teljesítet­te szavát. Mindig megtartja ígéretét és beváltja azokat is, amelyek a jövőre vonatkoznak. Eljön di­csőségben, és színe elé állít számadásra. Nagy ünnep a karácsony. Megkönyörült rajtunk és megszabadított ennek a vi­lágnak a szorításából. Elvette aggodal­munkat, félelmünket. Egészen más cél­ja, gondolata, jövője, karácsonya és szíve van annak, aki föleszmél, megjelent az Isten üdvözítő kegyelme! Boldog, mert Isten megtartja életét, irgalmas szere­tettel van hozzá. Egészen kicserélődhe­tünk. Egymás felé fordulhatunk, egy­másnak kezet adhatunk, meglátogatjuk az egyedül élőt, felhívjuk a távoli ro­kont, hiszen egészen közel vagyunk egy­máshoz Isten ölében. Nem hangulat ez, kirakat, valóságos az igaz szeretet. Egye­dül Istenben, és általa mi is elkezdhet­jük azt gyakorolni. Wass Albert szavai­val a békejobb átnyúl az igazság felett! Ez a szeretet! hídlap 9

Next

/
Thumbnails
Contents