Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-12-13 / 49. szám
sport Jégtörő esztergomi kosarasok Megtört a jég, megszerezte első győzelmét az őszi szezonban az Esztergomi KE, a fiúk hazai pályán a gödi kosarasokat verték ugyanis meg 92-74-re. Kissé nehezen indultak be az esztergomi fiúk, a gödi játékosok még a vezetést is megszerezték, ösz- szekapta azonban magát az EKE alakulata és fordított. Az első negyedben 20-18-s előnyre tettek szert az esztergomiak, ám a félidőre már nagyobb különbséggel, 40-32-vel fordulhatott az EKE együttese. A harmadik negyedben ráadásul még tízpontnyi előnyre tettek szert a hazaiak, akiket a negyedikben kissé megszorongattak a gödiek, ám a 22-22-re végződő záró játékrésszel csupán csak szépítettek az eredményükön. A mérkőzésen az EKE játékosai közül ezúttal Sasvári Viktor és Tuschinger Péter teljesítménye emelhető ki, Torma Szabolcs most nem kapta el annyira a fonalat, Rózsa Ádám pedig inkább a második félidőben teljesített a tőle megszokott formában, ám rajtuk kívül Danóczy Richárd, Hodonsky Marián, Szöllősi Károly, Hengán Kolos is hatékonyan vette ki a részét a győzelemből. Az EKE ezzel 92-74-re megnyert találkozóval ugyan még mindig az utolsó előtti a tabellán az együttes, viszont ellépett a sereghajtó Göd elől. „Ezúttal több cserével tudtunk kiállni, voltak időszakok, amikor úgy játszottunk, ahogy kell, jól védekeztünk, akadt olyan időszak, amikor egyhuzamban nyolcat dobtunk, és egyet sem kaptunk, sőt 23 ponttal is vezettünk, de a végén egy kis fejetlenségnek köszönhetően azonban feljöttek"- számolt be Danóczy Richárd csapatvezető. A fiúk következő ellenfele a Budai XI idegenben. EngSol-Tabak: egy vereség, egy győzelem A Pest megyei bajnokságban a Watt22 elleni erős kezdés után, visszaesett az EngSol-Tabak teljesítménye, így ellenfelük hamar megszerezte a vezetést, sőt jelentős előnyt is kidolgozott. Végül a gyengébb tokodaltárói szereplésnek köszönhetően 89-45-re kikaptak a kosarasok. A legutóbbi fordulóban azonban ennek nyoma sem volt, a fiúk 180 fokos fordulatot vettek, és 75-31-re megverték a Zeppelin elnevezésű gárdát. Már az első néhány percben elhúzott az EngSol és rögtön a negyed végén már 20-2-re vezetett. A második játékrészben továbburalták a játékot a tokodaltáróiak, olyannyira, hogy lehetőség nyílt arra is, hogy a 13 évesekből álló utánpótlás is szerepet kapjon. A lelkes fiatalok így náluk átlagosan 15 centivel és 20 kilóval nagyobb kosarasok ellen játszhattak. A félidőben Brigancz János játékos-edző igyekezett nyugtatni a csapatot, nehogy ismét túlpörögjenek a fiúk, mint az előző mérkőzésen. Az utasítást betartották a játékosok, így végül óriási győzelmet könyvelhetett el a csapat.„Örülünk annak, hogy sikerült mindenkit játszatnom, ráadásul emiatt senki sem panaszkodott a kezdőkből, hogy többet ült a pádon, mint azt megszokta. Gratulálok a cserepadnak, akik éltek a játéklehetőséggel, és betettek 27 pontot a közösbe" - értékelt Brigancz játékos-edző, aki egyéniben ezúttal Bernáth kreatívjátékát és Kopácsi sok lepattanóját emelte ki. Válogatott ünnepi ajánlatok Sony Ericsson W580Í * Walkman® mobil www.t-mobile.hu A készöléksteSékgOOB. wwerobw 17-től *s Acer AspireO<wM«book.akctö 2008. november 2*48 visszavonásig vagy a készletek erejéig érvényesek. További, teljes korS és részletes feltételek s T-ftmtokfassí, «zfeteínfcbS8'Íé ögyfélszoleálatunkon érhetők el: 1430,06-1/265-9210. SASVÁR! KFT. ESZTERGOM. Kossuth u. 5. Tel.: 33/411-014, 06-30/552-24-42, 06-30/474-12-09 DOROG, Bécsi út 55. Tel.: 33/443-471, 06-30/901-42-15 Nyitvatartás: H-P: 8.30-16.30, Szó: 8.00-12.00 Uj nyitvatartás Esztergomban: H-P: 8.00-17.00, Szó: 8.00-12.00 gram® 46 hídlap Gondoljon már mosta karácsonyra! Minden kedves vásárló, aki 2008. december ó-tól 23-ig 10 000 Ft felett vásárol üzletünkben, Adidas vagy Nike terméket, a vásárlás értékétől függően,’ ajándék utalványban részesül! *az ajándék utalvány • 10 000 Ft felett, a vásárlási érték • 20 000 Ft felett, a vásárlási érték • 30 000 ft felett, a vásárlási érték • 40 000 ft felett, a vásárlási érték Esztergom, Kossuth L. u, 65„ Tel.: 33-502-175 Az ajánlat egyéb kedvezményekkel nem vonható össze!