Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-12-13 / 49. szám
Lenger Varga Péter Január 3-án, 09.00 és 12.00 óra között nyílt napot tartanak a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskolában. A felújított északi Kanonoksorba költözött intézményben lehetőség lesz az iskola megtekintésére. (ECéríetőségeiní^ Leü 33/311-902 granfoocf@inviteC Hu Nyitva tartás: JÍ-(P 9.00-18.00 SZo 9.00-13.00 Átképzés önkormányzati támogatással gazdaságélénkítő programot is kidolgozott Esztergom. Az állástalanság egyik ellenszere lehet az átképzés, melyről Megy- gyes Tamás is beszélt a Hír TV kedd este sugárzott Rájátszás című műsorában. Az esztergomi polgármester kifejtette, hogy az önkormányzat támogatásában indulnak felnőtteknek indított szakmai képzések, amelyeket az egyeztetések alapján a város a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskolával, a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskolával, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskolával közösen valósít meg. Az átképzésekhez szükséges pénzt Esztergom biztosítja. A képzések Miután a Suzuki bejelentette, hogy 1200 dolgozójától megválik, elszabadult a pokol a gyárban, legalábbis több médium szerint. Lapunk információi valamint a vállalat nyilatkozata szerint semmi ilyesmi nem történt, az atrocitásokat határozottan cáfolta a gyár szóvivője. „Lincshangulat van az esztergomi Suzuki gyárban, ahol a dolgozók autókat rongálnak meg, bántalmazzák a műszakvezetőket és japán kollégákat, ráadásul nem 1200 munkatársat, hanem többet is elbocsájt a vállalat" - legalábbis több nyomtatott és elektronikus médium is erről adott hírt. Ruska Viktóriától azonban megtudtuk, hogy mindezek nem hírek, csupán híresztelések, azok is valótlanok. „Határozottan cáfolom, ezek tévesen jelentek meg valamilyen forrásból, nem történtek ugyanis ilyen incidensek, sem a mű szakvezetők, sem a japán kollégák nem tudnak semmiféle inzultusról. Felháborítóak az ilyen híresztelések" - mondta a vállalat kommunikációs vezetője hozzátéve, hogy az írásokat közlő médiumok ellen készek jogi lépéseket is tenni. Arra a szintén meg nem erősített hírre, miszerint a Suzuki a korábban nyilvánosan bejelentett 1200 főnél nagyobb arányú leépítést tervez, Ruska Viktória elmondta: „Az 1200 fő elbocsátásáról csupán egy szándéknyilatkozatot adott ki a gyár, a valós elküldések leghamarabb februárban lehetnek, jelenleg ugyanis még zajlanak az egyeztetések az üzemi tanáccsal és rajtuk keresztül a dolgozókkal. A gyár most megpróbál ott spórolni, ahol tud, hogy minél több munkahelyet mentsen meg. Az előzetesen megállapított 1200 fő, egyébként egy pesszimista jóslat, az egyeztetések után várhatóan kevesebb alkalmazottjától válik majd meg a vállalat" - közölte a szóvivő. Az elbocsátásokkal kapcsolatban a gyár tárgyalásokat folytat az önkormányzattal, egyéb szakmai felekkel, a kormányzattal, arra keresve megoldást, hogy mivel lehetne segíteni az óriási munkaerő-leépítésen. megszervezése során figyelembe veszik az önkormányzati cégek igényeit - hulladék- gazdálkodás, útkarbantartás, őrzés-védés, takarítás -, és a városban megtelepülő vállalkozások munkaerő-szükségleteit. Utóbbira példaként a polgármester a városban kezdődő hotelépítkezéseket említette. Mint elmondta, a tervek szerint a most épülő szállodákban közel 400, a prímás-szigeti „tornyos" Kőhotellel együtt 600 szoba létesül. Az egyik fő cél tehát a vendéglátás, Esztergom gyarapodásának és gazdaságának jövőbeli pillére. A polgármester hozzátette: ezt a programot lehetőség szerint a város környékére is igyekszik kiterjeszteni. (Ezüst- és Aranyvasárnap 6orHpsto(Ó^és öorvásárü! Minőségi pahckos ßorof^az ország nevezetes 6orvidekeirőí KjiCönCeges páCinkgk, Minőségi pezsgők^széCes választéka iEgyedi címkézés és gravírozás %iiCön(eges Sortartó^és kiegészítők, gran <FoocL K/K?. 2500 Esztergom Lőrinc u. 1. Önkormányzati program a munkaerő-átképzésre A Suzukival folytatott tárgyalások kimenetelétől függetlenül a gazdasági válság miatti munkanélküliség elkerülésére több hídlap 19 Fotó: ßukovics