Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-05-24 / 20. szám

ISMÉT ÁLL A MÁV A várhatóan június közepén kezdődő Északi vasúti híd fel­újítása előtt változik a vasúti menetrend Esztergom és Buda­pest között. A MÁV tájékoztatása szerint pályafelújítási mun­kák miatt Pilisvörös- vár és Piliscsaba kö­zött valamennyi sze­mélyszállító vonat helyett vonatpótló autóbusz közlekedik május 18-án, 24-én, 25-én, 31-én továbbá június 1-jén, 7-én, és 8-án. A munká­latok hétköznaponként is befolyásolják a menetrendet: a hé­ten több alkalommal 20-30 perces késésekkel közlekedtek a szerelvények. Az Északi vasúti híd újjáépítése alatt a vonatok csak Óbudáig közlekednek, onnan vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A felújítás pontos kezdete nem ismert - valamikor a tanév végét követően kezdődik -, a MÁV később­re ígért pontos tájékoztatást. W't: in lévő kandeláberekre szerelt tartókba muskátlit ültetnek. Esztergom „felvirágoztatása" egy május 10-ei akcióval vett újabb lendületet, mint azt a Hídlap hírül adta; a városszé­pítő alapítvány engedményes áron juttatta virágpalánták­hoz a házuk portáját díszíteni kívánó helyieket. FESTŐ TRIÓ POZSONYBAN Két esztergomi alkotó, Bangó Miklós és Kántor János festők, valamint Lábik János párkányi képzőművész vett rész a Po­zsonyi Magyar Galéria május 15-ei megnyitóján. A premier apropója az a megemlékezés volt, mely Esterházy János, a pozsonyi parlament máso­dik világháború előtti magyar képviselőjéről szólt. Esterházy, Kassa képviselőjeként csehek, lengyelek, szlovákok, zsidók százait menekítette 1944-ben, a háború után a sztálinista államrendőrség mégis kon­centrációs táborba hurcolta. Hazatérésekor életfogytiglan- ra ítélték, s egy morvaorszá­gi börtönkórházban halt meg 1957-ben. CSAK Ő ÉS A TÖBBI MAGYAR Kornis Mihály író volt a Helischer Józsefvárosi Könyv­tár vendége hétfőn. Kornis többnyire könyveivel, regé­nyeivel kapcsolatban tárt fel részleteket olvasói előtt, de kitért a magyar közélet és köz­érzés kényesebb, kellemesebb témáira is. Az író-olvasó talál­kozó természetesesen dediká­lással zárult. ISTVÁNOSOK HANG-JÁTÉKA Hungaroton - Hang - Já­ték címmel a Hungaroton Records Kft. és a Magyar Ze­neiskolák és Művészeti Isko­lák Szövetsége országos ze­nei játékot hirdetett, amely­nek megyei döntőjében Arany Summa Cum Laude mi­Gulya István Kampókéz Gyermekkorunk zabolátlan és őszinte hordajellegé­ből adódó bajok élét a kétségbeesett szülők változatos bestiáriummal igyekeztek tompítani. Mumusokkal, vastar­talomban bővelkedő matrónákkal, csúf törpékkel és gnó- mokkal pirítottak ránk. Kinek-kinek vérmérséklete, társa­dalmi státusza - munkás, paraszt és értelmiségi - megvol­tak a maga bejáratott rémei. Csupán egyetlen baljós alak ívelte át a szociális szakadékokat, és rémisztette észre a dühöngő ifjúságot. A mumusok királya, a parkőr. Valószínűleg a korai szocialista városi legendák egyik első (na jó, második) rémszülötte volt a parkőr (rögvest a népvezér után). Tipizált alakja egy görbe, de ereje teljé­ben lévő aszott vénember fenyegető képét idézi elénk. Sötét és misztikus figura, aki a játszóterek körül ólálko­dik, hogy az ártatlan, a kavicsról a fűre tévedő léha és az állam és a rend - a párt (!) - szentségét tagadó futbal­lozó ifjúságot móresre, avagy kesztyűbe dudálni tanít­sa. Az állami propagandagépezet igyekezett mosdatni a szerecsent, az Égig érő fű (aminek egyébként semmi köze az akut marihuána-függők génkísérleti vágyálmai­hoz) jóravaló Poldi bácsija éppen annyira a párt agyafúrt agitprop osztályának volt a kreálmánya, mint a Hazafias Népfront. Egykori gyakorló gyerekek tudják jól, angyal­szárnyú parkőr nem létezett, sokkal inkább villás farkú, ként lehelő, ördögpatás aggastyánok cserkészték be a mit sem sejtő ifjonti népeket a parkban. Eufemisztikusabb változatban: a gyepmester megkülönbö­zető jegye a karján viselt, mit ad isten, szinte kizárólag vö­rös színű karszalag volt, szürke és jelentéktelen ruháján ez a stigma különbözette meg őt a többi, ártatlan, jóravaló uno­kát terelgető parki nagymamától és nagypapától. Jelvé­nyét előszeretettel húzta fel alattomban, amikor áldozatait már becserkészte, amikor már elég közel osont a figyelmet­len csordához. Ekkor vette elő pusztító erejű kézifegyverét, a szúrósvégű botot, amely nemes egyszerűsége dacára - vagy éppen ezért - a fegyvernem leghatékonyabb képvise­lőjének számított. Az Elbától keletre elterjedtebb harci esz­közként vetették be, mint a kalasnyikovot. A parkőrt beteges vonzalom fűzte a pöttyös gumilabdák­hoz, azok sátáni kacaj közepette történő felszúrása - utó­lag belátva - orgazmus-közeli állapotot idézett elő nála. A gumilaszti durranása, a levegő sistergése elrettentő zene­ként szolgált számára, mondhatni: muzsika volt füleinek. A döfés, akárha a szívünkbe hatolt volna, s a parkőr ezt érezte is, ördögi kéjjel, vigyorogva pislantott ránk, miköz­ben kampós botját az ernyedt plasztikban megforgatta. A parkőrök botjaitól ments meg minket, ó, uram - só­hajtottuk végül a szobafogság magányában. Imánk a rendszerváltással meghallgatásra talált, de amit az úr egyik kezével adott, a másikkal elvette, s immár derese­dé fővel, de a hajdani gyermeki remegéssel kezdtük sut­togni félve a szót: közterület-felügyelő. O: 3 o LO N o> ! 7s" O: N O' O o hídlap 9

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents