Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-07-12 / 27. szám
Az egyes esztergomi városrészeket szépítő alapítványok létrehozásáról is döntöttek a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. A tizennégy alapítvány fő célja a városrészek szépítése, természeti értékei, hagyományai megóvása az ott lakók bevonásával. A 2006-os önkormányzati választás után megalakult képviselői-testület tagjai között felvetődött a gondolat, hogy Esztergom egyes városrészeiben önálló alapítványt létesítsenek, amelyből kisebb vá- rosszépítési célokat, közterületi növényzet telepítését, ápolását, vagy civil szervezetek, közösségek ilyen célokra irányuló tevékenységét, esetleg hagyományőrző kulturális rendezvények támogatását finanszírozhatják. Az eredeti ötlet szerint az egyes körzetek képviselői maguk is szerepet, méghozzá pénzügyi hozzájárulást vállalva segítik az alapítványok indulását. A két éve megszületett elképzelés most érett be, és az elfogadott határozat szerint az egyéni körzetek képviselői a tiszteletdíjukból egy-egy alapítványt létesítenek, amihez az önkormányzat alapítványonként egy-egy millió forinttal járul hozzá. Az egyes képviselői alapítványok egymástól függetlenek, és mindegyiknél külön kuratórium dönt az alapítvány pénzeinek felhasználásáról. Kiss Tamás, a déli Szentpál városrész képviselőjeként örömmel fogadta az alapítvány létesítésének a lehetőségét, mivel véleménye szerint több apró, de sokszor bosszantó dolgot lehet egy ilyen aránylag könnyen mobilizálható pénzforrásból rendbe tenni. A képviselő szerint emellett az is fontos, hogy az alapítvány révén saját lakóhelyük szépítését is támogathatják az emberek. Esztergom-Kertváros, Tábor városrész ön- kormányzati képviselője, Pócsföldi József az új alapítvány megvalósítandó tervei között említette a Palatinus-tó környékének szebbé tételét, fásítást az Eperjesi úton, de valamilyen formában a városrészben élő hátrányos helyzetű gyerekeket is tanulásra szeretné ezáltal ösztönözni. Az ön- kormányzati támogatás feltétele, hogy az egyes alapítványok megalakítása és a Komárom- Esztergom Megyei Bíróság felé a nyilvántartásba vételének benyújtása legkésőbb július 31-ig megtörténjen. Muzslai Ágnes Kényelmesebb buszvégállomás Hétfőn a rendkívüli testületi ülésen 16 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők, ekkor döntöttek a városi pályázatokról, valamint a buszvégállomás szerződésének módosításáról is. A Közép-dunántúli Operatív Program keretében Esztergom pályázatot nyújt be a Majer István Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szolgálat épületének a felújítására - döntött a képviselő-testület hétfőn. A pályázat keretében most lehetőség nyílik szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti intézmények fejlesztéséhez európai uniós támogatás elnyerésére, amelyet, sikeres elbírálás esetén, az épület átalakítására, felújítására, akadálymentesítésére és a külső tér kialakítására fordítanának. A feladatokra a város hatvanmillió forintos összköltségen nyújtja be pályázatát, amelyből az elnyerhető támogatás összege ötven, az önrész pedig tízmillió forint. Óvoda építését tervezik a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola fenntartói a tornacsarnok melletti területen. Az intézmény a beruházás megvalósítása érdekében pályázatot nyújtott be az úgynevezett Norvég Alaphoz, ahonnan pozitív visszajelzést kapott. A pályázat sikere érdekében a képviselő-testület úgy döntött, hogy a Mindszenty iskola pályázatához szükséges partnerségi nyilatkozatot aláírja, valamint az ötvenkétmil- lió forintos önrészt biztosítja. Egyúttal az intézményt támogató Rudnay Sándor Alapítvánnyal együttműködési megállapodást kötött a testület azzal a lényeges feltétellel, hogy sikeres pályázat esetében az alapítvány biztosítja az önkormányzat részére az óvodafejlesztéshez szükséges ötvenkétmillió forintot. Módosította a testület az új autóbusz-pályaudvar építésével kapcsolatban az önkormányzat és a Tesco Globál Áruházak Zrt. közötti megállapodást. Az önkormányzat javaslatára új tervek készültek az autóbusz-végállomás kiépítésére (korában lapunkban is bemutattuk már ezeket - a szerk.), ezek szerint a végállomás belső kialakítása az utazóközönség számára az eredeti„fapados" verziónál kényelmesebb lesz, és külső megjelenésében is jobban illeszkedik majd a városképbe. Az áttervezés miatt megnövekedett költségekhez a módosított megállapodás értelmében az önkormányzat is hozzájárul legfeljebb háromszázmillió forint erejéig. Az önkormányzat ennek a kiegészítésnek az elkészítésével a hétezer négyzetméteres buszvégállomás tulajdonosává válik, a korábbi tervekben szereplő 99 éves használati jog helyett. A Tesco Zrt. pedig vállalja, hogy az eredetileg is vállalt száznegyvenötmillió forintos beruházással kiépíti az új buszpályaudvarnál a közműveket, elkészíti a teljes körű út és peronépítést a perontetőkkel együtt, a kertépítést, a Jehova Tanúi volt épületének bontását és a főépület alépítményi munkáit. A városvezetés a Dózsa György téren lévő önkormányzati ingatlanok összevonásával keletkezett területet sportcsarnok, rendezvénycsarnok, fedett versenyuszoda, esetleg szabadidő központ céljára kívánja hasznosítani, ezzel kapcsolatban tervpályázatot fognak kiírni. A Dózsa György téri ingatlanok egy részét 99 évig ingyenes használatba adja a város a Magyar Katolikus Egyháznak, a Szent Adalbert Központhoz kapcsolódó százszobás szálláshely kialakítása érdekében. M.Á. hídlap 15 Közösséget teremtő képviselői alapítványok