Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-06-28 / 25. szám
közügy Az utazással egybekötött termékbemutatók veszélyei A jóhiszeműség ára Gábor Éva Szinte minden héten találunk postaládánkban olyan szórólapot, amely lakóhelyünk közeléből induló autóbuszos utazásra hív. A kirándulók az igen jutányos útiköltség fejében „értékes" ajándékot, és esetenként ebédet is kapnak, mindezért csupán egy termékbemutatón kell részt venni, ahol azonban sok esetben nem várt meglepetések is érhetik a gyanútlan vásárlót. írásunkból kiderül, hogy mire érdemes vigyázni, ha mégis vállalkozunk. Biztos, hogy jól járunk? A termékbemutatóval egybekötött, kirándulásra csábító színes szórólapok általában egy-két ezer forintért szinte háztól házig történő utazást hirdetnek hazánk valamely „vonzó" célpontjához, például a Balatonhoz, a hévízi gyógyfürdőbe vagy például a gyulai húskombinát mintaboltjába. Az utazásszervezőka legtöbb esetben nem titkolják, hogy a programban szerepel egy kötelező termékbemutató is, ahol mindenkit ajándékkal, sőt esetenként ebéddel is várnak. A részletes programról általában nem sok minden derül ki előre, de ha a 12 órás programból levonjuk az 5-6 óra utazást és a 3 órányi előadást, akkor könnyen kiszámíthatjuk, hogy szabad programra, a város nevezetességeinek megcsodálására mindössze 2-3 óra marad. Igaz, hogy a mai költségek mellett vonzónak tűnhet olcsón eljutni egy messzi városba, ám aki ráér hétköznap kiruccanni, általában nyugdíjas, tehát ingyen, vagy 90 százalékos kedvezménnyel utazhat, így például Hévízre oda-vis- sza 770 forintba kerül az út. Éppen ezért, ha élményekre vágyunk, szervezzünk inkább ismerőseinkkel saját magunknak kirándulást! Vásárolj, aztán szórakozz? A program érkezés után rögtön bemutató előadással kezdődik, melynek során általában valamilyen egészséges, jótékony hatású, és természetesen méregdrága terméket, például biomatracot, gyapjúágyneműt, edénykészletet, víztisztító-berendezést kínálnak megvételre. A bemutató során egy vagy több üzletkötő azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy soha vissza nem térő lehetőséget mulasztanak el mindazok, akik nem rendelnek azonnal a termékből. A hangsúlyozott előnyös tulajdonságok mellett a nagyon kedvezményes,„csak most, csak itt, csak önöknek" kínált árral is igyekeznek meggyőzni a jelenlévőket. Természetesen a vevőket megillető jogokról nem sok szó esik, a kötélnek állt ügyfél pedig előre nyomtatott, apró betűs szerződés aláírásával olyan kötelezettségeket vállal, amit higgadtan átgondolva talán sosem tenne meg. Mindezek ellenére rengetegen es nek „csapdába" egy-egy ilyen kirándulás során. A képzett üzletkötők annyira meggyőzően érvelnek, hogy sokan azonnal több terméket is megrendelnek. A „szerencsésebbek" csak pénzük egy részét veszítik el a döntéskényszerben kifizetett és visszakövetelhetetlen foglalóval, mások több százezer forintot fizetnek az ígértnél sokszor silányabb, valójában sokkal kevesebbet érő termékért. Sajnos az deelerek fő célpontjai a nyugdíjasok, akiket koruk és jóhiszeműségük miatt könnyebben rá tudnak szedni. Egy interneten olvasható beszámoló szerint előfordult már olyan eset is, amikor az autóbuszon ülő fiatalabb korosztálynak nem kellett beülnie az előadásra, nehogy éberségük néhány idős útitársuknak is felnyissa a szemét. A szerződésről, és a jogokról Természetesen nem tisztünk lebeszélni senkit arról, hogy részt vegyen és vásároljon az ilyen utakon, ugyanakkor érdemes fokozott óvatossággal és a buktatók, valamint a jogok ismeretével felvértezve útra kelni. A helyszínen készülő, általában formailag és etikailag is kifogásolható, ám jogilag teljesen szabályos szerződés egy biankó nyomtatvány, amit a vevő adataival egészítenek ki, majd sebtében aláíratják, gyakran úgy, hogy az ügyfél el sem olvassa, mihez adta belegyezését. Legfontosabb tehát, hogy értsük a szerződés minden sorát, különösen a gyakran előforduló apró betűs részeket, és ne szégyelljünk kérdéseket feltenni a cég képviselőjének. A megállapodásban feltétlenül szerepeljen az a törvény által biztosított jog, miszerint a vevőt a szerződéskötés napjától, illetve ha a terméket csak később adják át, az átvétel napjától számított 8 munkanapon belül, indokolási kötelezettség nélkül, az áru teljes egészében történő visszaszolgáltatása mellett megilleti a szerződéstől való elállás. Magyarul 8 napon belül bármikor meggondolhatjuk magunkat, és ezért az eladó sem a foglalót nem tarthatja visz- sza, sem kötbért nem követelhet. Az iratnak tartalmazni kell annak a személynek a nevét és címét, akinél a vevő az elállási jogát gyakorolhatja, továbbá a szerződésre vonatkozó jogszabályok és azok pontos megnevezése, valamint a jótállási feltételek. Ne felejtsünk el jótállási jegyet kérni! Ha ezek az adatok nem, vagy hiányosan szerepelnek a kontraktusban, és az ügynök nem hajlandó ezt írásba foglalni, akkor inkább ne kössünk üzletet! Ha mégis megtörtént a baj, azaz vásároltunk, és megbántuk a döntést, vagy minőségi probléma merült fel a termékkel kapcsolatban, először forduljunk írásban, ajánlott tértivevényes levéllel a szolgáltatóhoz. Ha ez nem jár sikerrel, marad a bírósági per, illetve előtte a kereskedelmi és iparkamarán belül működő békéltető testület eljárása. (Cikkünk a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság segítségével készült.) 24 hídlap