Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-06-28 / 25. szám
közügy 1 gí'lfj JSE?' ■ . ; [r 1 t H ¥w 1 kiíÉP V. Info Police: egész nyáron segítenek Diákrendőrök a belvárosban A partnerség kialakítását, a bűnmegelőzés társadalmasítását és városunk idegenforgalmi szezonban történő biztonságának megerősítését célozta meg az a program, mely Info Police néven szerepel immár két éve a köztudatban. Az esztergomi rendőrség és az önkormányzat idén nyáron is-július 1-jétől augusztus 20-ig, két turnusra - meghirdette az Info Police programot. A helyi rendőrök és az önkormányzat által két ével ezelőtt életre hívott Info Police projekt célja az elkövetett bűncselekmények (gépjárműlopások, feltörések, alkalmi strandlopások stb.) számának csökkentése, a külföldi és a hazai turisták valamint a helyi lakosok biztonságának a közterületi jelenléttel való további erősítése. Ugyancsak a program által megvalósítandó cél, a bűnalkalmak, veszélyhelyzetek feltérképezése, az erre vonatkozó szóróanyagok terjesztésével, figyelemfelhívással, jelzésadással, valamint az áldozattá vált turistákkal kapcsolatos hatékonyabb ügyintézés. Az idei Info Police programban az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően 17-23 éves diákok vesznek részt. A tanulóknak két idegen nyelvet kell beszélniük, ismerniük kell a számítógépet, a KRESZ szabályokat és nem utolsósorban Esztergom nevezetességeit. A diákokat két turnusban, naponta 10 és 18 óra között foglalkoztatják majd, a feladatokat pedig a belvárosban, a történelmi központban és az ezekhez kapcsolódó területeken, vagyis a Bazilikánál, a Rákóczi Ferenc téren, a Prímás-szigeten, a Mária Valéria hídnál végzik majd. A munkanap két pavilonban, illetve járőrözéssel telik, ez utóbbi felTavaly kifejezetten sikeresen tevékenykedtek a diákrendőrök: a programban résztvevő 22 tanuló akkor 4600 külföldi turistának nyújtott kisebb-nagyobb segítséget, tájékoztatást. Az Info Police jelenléte kimutathatóan 20-25 százalékkal csökkentette a bűncselekmények, jogsértések számát 2007-ben a városban. Az idei programra több mint 100-an jelentkeztek, a héten ebből a tesztek elvégzése után 26-an maradtak, de mivel csak 18-an állhatnak szolgálatba, lesz még egy felmérés, amelyen az idegen nyelv-tudás dönt. A program sikerét jelzi az is, hogy a diákok körében igen népszerű, van olyan fiatal, aki már harmadik éve vesz részt benne. RENDŐRSÉG. Akai. Blaupunkt. Daewoo. Grundig. ITT, JVC. LG, Orion. Panasonic. Philips, Siemens. Sony, ELCKTR01- R IC kamera, CD-, DVD lejátszó, TV, Hi-Fi, laptop, monitor javítás Thomson, Videoton, Stb PURDI BPLIÍIT 2521 Csolnok, Mikszáth u. 14. Tel.: 06 33 506-820, 06 30 9491-536 e-mail: pelektro@vnet.hu web: www.elektroservice.hu nyitva: h-p: 8-11,13-17; szó: 8-12 adatot az Info Police-os diákok egy hivatásos rendőrrel együtt hajtják végre. A fiatalok szolgálati ruhája - csakúgy, mint tavaly - Info Police feliratos póló és baseballsapka lesz. p.z. hídlap 21