Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-06-14 / 23. szám

A sör napos oldala A számok arról tanúskodnak, hogy szeretjük a sört, most pedig meg­tudhatjuk azt is, hogy ez egyáltalán nem baj, sőt kifejezetten hasznos. A jellegzetes ízű, a sárgásbarnától a majdnem feketéig terjedő szí­nű, szén-dioxid tartalmú ital 93 szá­zaléka víz, emellett literenként 5-9 gramm szénhidrátot és némi fehér­jét tartalmaz, zsírt viszont egyáltalán nem. A sörben a víz és az összetevők erjedése útján keletkező 3-6 százalék etilalkohol mellett csíráztatott árpá­ból származó maláta, komló és sör­élesztő található. A folyékony kenyér a malátának köszönhetően gazdag foszforban, kalciumban, nátriumban és káliumban, ezért igen jó hatással van az izmokra, így a szívizomra is, de emellett a csontok, a bőr és a haj számára is hasznosak. A komló C-vi- tamint, a sörélesztő pedig B-vitamint juttat a szervezetbe, és van minimális rosttartalma is. A nátrium a glükózzal együtt stimulálja a folyadékfelszívó­dást, így segít megőrizni a szervezet folyadékháztartásának egyensúlyát, ráadásul a sörök többsége izotóniás, azaz ozmózisnyomásuk megegyezik a szervezet folyadékainak ozmózis­nyomásával, így rendben tartja a víz- háztartást, tehát akár sportital is le­hetne, ha nem tartalmazna alkoholt. Viszont az enyhe alkoholtartalom­nak köszönhetően javítja a vérkerin­gést, növeli a jó (HDL) koleszterin­szintet a vérben, oldja a feszültséget, elősegíti az emésztést és természe­tes altatóként fogyasztva pedig az ideg- rendszerre hat előnyösen. Kutatások ki­mutatták, hogy a mértékletes sörivóknál kisebb a szívbetegségek és a rákos daga­natok kialakulásának kockázata, mint az absztinenseknél, ami viszont a sör rabja­iról már korántsem mondható el. Az sem mellékes, hogy a habzó nedűk általában tiszta forrásvízből készülnek, és az E-szá- moktól hemzsegő üdítőkkel ellentétben kizárólag természetes alapanyagokat tartalmaznak. A sör árnyékos oldala A kis mennyiségű - napi 30 gramm, azaz épp egy korsó sornyi - alkohol jótékony hatásairól már esett szó, de nem szeret­nénk elhallgatni a hátrányait és a veszé­lyeit sem. Köztudott, hogy az alkohol ha­tására a központi idegrendszer és az ér­zékszervek működése lelassul. A szervezet első válaszreakciója erre a fáradtság érzé­sének csökkenése és a nagyobb teljesít­mény, de utána elkerülhetetlenül bekö­vetkezik az „elemek" lemerülése: romlik a koncentráció, a mozgás rendezetlenné vá­lik, csökken az izmok ereje, lassulnak a ref­lexek, tehát alaposan megnő a sérülésve­szély. Míg az izotóniás jelleg segít a folya­dékháztartás egyensúlyban tartásában, addig az alkohol fokozza a vizeletképző­dést, dehidratál, ezért kíséri kínzó szomjú­ság a másnaposságot. Bár a sörök csekély alkoholtartalma„elbújhat"a 10-12 százalé­kos alkoholtartalmú borok és a 30-40 szá­zalék alkoholtartalmú tömények mellett, a vidám korsóemelgetés is alapos terhelés­nek teszi ki a szervezetet: míg a jól sikerült buli után alszunk vagy pihenünk, testünk gőzerővel dolgozik, méregtelenít, amely szintén rontja a teljesítményt, és lassítja a regenerálódást. A szeszesitalokban lévő alkohol egy része természetes úton távo­zik a verejtékkel és a vizelettel, nagyobb hányada viszont átalakulás nélkül, több tényezőtől függő gyorsasággal szívódik fel a szervezetben. Az alkoholtól bonyo­lult vegyi folyamatok útján, acetaldehiddé majd ecetsavvá oxidálódva szabadul meg a szervezet. Egy egészséges felnőtt férfi szervezete óránként átlagosan hét gramm alkoholt képes lebontani. Az alkohol étvágygerjesztő hatása ugyan élettanilag nem nevezhető káros­nak, ám a sörkorcsolyák, és az általa meg­kívánt nagy mennyiségű vacsora elpusztí­tása rövid időn belül sörhassal örvendez­teti meg a habzó ital kedvelőit. Az elhízás egészségre való ártalmaira és egyes be­tegségeknek a túlsúly miatti rizikójára pe­dig nem -kell külön felhívni a figyelmet. Egyébként a folyékony kenyér önmagá­ban nem hizlal, egy deciliter sör energia- tartalma fajtától függően 40-50 kalória, ami nagyjából megegyezik a szénsavas és rostos üdítőkével. Még a (sör)csapból is foci folyik... Kerek egy hete megkezdődött a labdarúgó Európa-bajnokság, melynek hatásá­ra a mérkőzéseket közvetítő királyi televízió nézettségénél valószínűleg csak a sörfoygasztás mértéke nőtt meg jobban. Persze utóbbi nemcsak a kontinensvi­adalnak köszönhető, hanem magának a nyárnak, hőségnek is, de mindenesetre az is biztos, hogy az EB alatt a sör és a labdarúgás iránti rajongás szoros barátsá­got kötött. Ezt a két növekvő tendenciát egyébként több vendéglátóipari egy­ség üzemeltetője egyszerre serkenti Esztergomban és a környékén is. A gyakor­lott vendéglátósok külön kivetítőkkel, vagy tévékkel készültek ugyanis az EB-re, így nem fordulhat elő az, hogy a foci-rajongó vendégek fél hatkor, vagy éppen fél kilenckor felpattannak az asztal mellől, és hazafutnak meccset nézni. Aki azon­ban mégis ezt teszi az is biztos, hogy egy bedobásnál kirohan a hűtőig, megfog egy üveg/do- boz hideg sört, visszasiet a tévé elé és a következő helyzetig, stílszerűen futball-kifejezéssel élve, biztosan bedob fél liter fo­lyékony kenyeret, míg a család egyéb, nem éppen focirajongó tagja csak les, vagy éppen pasz- szol még egy üveggel. No de, aki mégsem otthon szeretné nézni a meccseket, hanem hasonló beállítottsá­gú sörkedvelő barátokkal, annak számtalan választási lehetősége van. Eszter­gomban - a teljesség igénye nélkül néhány példát kiemelve - akár a Grill Terasz kivetítőjének köszönhetően, vagy a Trafo Caféban, de esetleg a Thermal Sörkert­ben is szurkolhatnak kedvenceiknek a fociőrültek, ahogy Dorogon többek közt a Pizza Casa Luigi pizzériában is. Persze a környéken nem akad egy olyan település sem, ahol egy-két vendéglátós legalább egy tévét ne üzemelne be a foci EB ide­jére. (gy pedig nemcsak, hogy saját forgalmukat és az m1 nézettségét növelik a sörcsapoló szakemberek, de olyan mondatoktól is megkímélik a drukkerek füle­it, hogy„meddig tart még ez az Európa-bajnokság, már most unalmas, ráadásul a másik csatornán megy a kedvenc sorozatom?". A hölgyek megnyugtatására: az EB már csak két hétig tart, igaz, a sörözés valószínűleg tovább... Lenger hídlap 41

Next

/
Thumbnails
Contents