Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-06-14 / 23. szám

dig a Duna bal partján lévő vasutat élvező Párkány „a személyforgalmat magához vonja, így kipumpázza Esztergomot”. A cikkíró aztán hozsannát is mond a jövendő esztergomi vasútról, mivel attól a város és vonzáskörzetének fellendülését várja, s a rómaiaktól idéz: „Ubi populus, ibi obulus”, vagyis „Hol sok ember mozog, ott pénz is sok forog”. Magáról a vasútépítés munkálatairól, annak részleteiről nincs különösebb korabeli leírás a 19. századi lapokban, annál többet tudhatunk meg az új vasútvonal átadásáról. Az Esztergom-Almásfüzitő vasútvonalat 1891. november 29-én adták át, nagy csinnadrattával, mint ahogyan a korabeli lapok tudósítanak. „Az Esztergom-Almásfüzitő vasút műtanrendőri bejárása tegnap ment végbe nagy ünnepélyességgel. A vonatot Füzitőtől Esztergomig, az állomásokon mindenütt zeneszóval, mozsárlövésekkel fogadták. Az esztergomi állomáson nagy közönség karjában Helcz polgármester fogadta a bizottságot, és a vonatot is. Negyed 4-kor díszebéd volt a Fürdő vendéglőben, 90-100 terítékre.” A város lapja arról is beszámolt, hogy az új közlekedési rendszer felavatásának esztergomi ünnepén számos nagyság vett részt, többek között Majer István püspök, Reviczky Károly országgyűlési képviselő, Tolnai Lajos, a vasúttársaság igazgatója. Elindult hát a gőzös, de a vonatok „si-hu- hu”-jához nemcsak a progresszió, hanem a tipikus epizódok is hozzájárultak.

A híradás arról tudósít, hogy megtörtént a vonal első

balesete, „az almási kertek alatti átjáráson a vonat egy egylovas kocsiba ütközött, s a lovat több darabra szaggatta. Emberélet nem esett áldozatul, minden valószínűséggel a vasúti őr a hibás, aki idején nem zárta el az átjárót”. Ugyancsak az Esztergomi Közlönyben volt olvasható, hogy 1888. december 15-én egy még újabb vasútvonal építését készítik elő, ez volt az Angyalföld-Esztergom szakasz koncepciója. A távlati tervek mellett újabb problémák sorjázzák a vasút tekintélyét, a helyi lap szerint 1892. márciusában sokan panaszkodnak arra, hogy a vonat csak többórás késéssel érkezik meg az egyes állomásokra. A 19. századi magyar virtusra és állapotokra, fejlettségre jellemző, hogy a késéseket megelégelendő, egy környékbeli lovasgazda fogadást tett, hogy „két pej lovával nemcsak, hogy megelőzi, de annyira lehagyja a mozdonyt, hogy mire az Füzitőre ér, addig ő a lovait már le is nyergeli a komáromi Magyar király fogadó istállójában. A fogadás kimenetelét nem tudjuk, tény, hogy a vasúttársaság mind a pontos érkezésindulás, mind az áruszállítási díjtételek tekintetében korrigált. 1893-ban az említett lap oldalain azt olvashatjuk, hogy az Esztergom-Füzitő vonalat annak tudatában támogatta a megyei közgyűlés, hogy úgy tudták, a befektetés csak fél évszázad múltán térül meg. Ennek alapján remélhető, hogy ugyanígy tesz az Esztergom-Dorog-Budapest vonallal is. Jó alap erre a tőkét jelentő, egyre növekvő fővárosi szénfogyasztás, és az akkori kereskedelmi miniszter támogatása. A főváros 1893. október 10-én 250 ezer forintot szavazott meg a Budapest-Eszter- gom vasútvonal fejlesztésére. A korabeli lobbizás jól sikerült, 1895. november 16- án megvalósult a város régi álma, közvetlen vasúti összeköttetés Budapesttel. A gőzmozdonyok komótosságára jellemző módon az első szerelvény reggel 9-kor indult el a fővárosból, s délután kettőre ért Esztergomba.

hídlap 27