Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-06-07 / 22. szám
t párkány Piil-líúfjj Wl. 7&1DÍ, Pusztító árvizek Párkányban Régi idők nagy vizei Himmler György A Duna szabályozása hosszú évtizedek munkájába telt, a folyó az elmúlt századokban pedig nem egyszer csúnya leckét adott az esztergomiakhoz hasonlóan Párkány lakóinak is. A legnagyobb áradások során gyakorlatilag a város nagy része víz alá került, és - mily meglepő - az egyik első fotódokumentáció egy esztergomi fotográfusnak, Beszédes Sándornak köszönhető. A középkori árvizek vidékünkön nehezebben tudták elérni az akkori településeket, mivel azok egyrészt eleve magasabb fekvésű helyekre épültek, másrészt a Duna ártere sokkalta kiterjedtebb volt, így az áradások nagyobb területen terültek szét. Az utóbbi két évszázadban azonban gyakran érték pusztító árvizek régiónk Duna-szakaszát. Az 1838. márciusi árvíz kétségkívül a legnagyobbak között említhető, Esztergomban és Párkányban ma is láthatók azok a falakba süllyesztett emlékeztető táblák, amelyek az akkori árszintet jelölik. Párkányban a Fő utca 59. alatt található tábla mintegy két méterrel a jelenlegi utcaszint fölött jelöli az 1838. március 13-i tetőzést. A 19. században a folyamszabályozás drasztikusan átalakította a középső és az alsó Duna-szakaszt, mind a mellékfolyók, mind a Duna partját sok helyen kikövezték, az így elzárt mellékágakban megszűnt a víz folyamatos áramlása, felgyorsult azok feltöltődése. A szabályozásokkal egyre nagyobb területet árvízmentesítettek, és ennek következtében az eredeti mederben a töltések magasításával egyre nagyobb víztömegeket kellett átbocsáta- ni. A szabályozott folyókon megritkultak az árvizek, de korábban nem tapasztalt vízmennyiségek és főleg vízállások jelentek meg, veszélyeztetve olyan területeket is, amelyeket korábban nem érintett az árvíz. Beszédes Sándor esztergomi fényképész fotói egyedülálló dokumentumai az 1876-os árvíznek, amely Párkányban is soha nem látott károkat okozott. Az esztergomi oldalról készült fotókon jól látható, hogy az Öreg utca és a Fő utca alsó része teljesen víz alatt állt, és az akkor tönkrement épületek nagy részét újjá kellett építeni. A19. század utolsó negyedének árvízvédelmi munkálatai nyomán épült védművek jelentős mértékben növelték az alacsonyabban fekvő városrészek védelmét, de a 20. század újabb kellemetlen meglepetéseket tartogatott a Dunakanyar számára. Ekkor ugyanis a folyam felső (ausztriai) szakaszán vízlépcsők sorát építették ki, teljesen megváltoztatva ezzel a folyó természetes vízjárását. A dunai árhullámok közül az egyik legnevezetesebb az 1954. júliusi volt, amely vízhozamát tekintve máig a legnagyobb áradás volt. Egy évtizeddel később, 1965. áprilisa és júniusa között négy árhullám is levonult Esztergom és Párkány között. A júniusi volt a legnagyobb, és bár magassága alatta maradt az 1954. évinek, tartóssága rendkívüli volt, aminek következtében Zsitvatoroknál és Csicsónál átszakadt a töltés. A Komárom-Pat-Hetény-Ógyalla által határolt térségben 10 ezer hektárnyi földet borított el a víz. A medréből kilépő Duna 1200 millió köbméter vizet hozott magával, a térségből pedig 53 ezer embert kellett kitelepíteni. 1965-ben Párkányban az ár elöntötte a Csónakházat, a Zahovay szállót és az egész Gurgyalt, utóbbiban 25 családi ház tönkrement, 170 családot pedig evakuálni kellett. A városi kutak vize elfertőződött, ezért naponta 80 ezer liter ivóvizet kellett a város lakosainak tartálykocsikban kiszállítani. Az árvízkárosultak számára ötven lakást utaltak ki, vagy lehetőséget biztosítottak számukra családi ház építésére. A súlyos károk elhárításához önzetlen segítséget nyújtott az egész ország, ami akkor reményt oltott az helyiekbe. Az 1965-ös árvíz nyomán indult el a nagymértékű védvonalfejlesztés a Duna völgyében, amely révén sikerült elhárítani az utóbbi évek árvizeit is. A Duna legutóbb 2002-ben, illetve 2006-ban okozott komoly károkat szintemelkedésével. A legutóbbi árvizek az eddig kiépült árvíz- védelmi rendszerek gyenge pontjait is feltárták és megmutatták, milyen irányból kell levédeni a Párkány-esztergomi Duna- szakaszt az esetleges újabb pusztító árral szemben. A párkányi gát a Mária Valéria hídtól az egykori kompkikötőig húzódó partszakaszt védi, amelynek eddigi rendszere a legsebezhetőbb volt. Az 1965 után épült fai már elöregedett és technológiailag sem felelt meg a mai követelményeknek, ezért az új gát megépítése után elbontásra kerül. Az 1965-ös árvíz - bármekkora tragédiát is okozott - nem vette el az emberek kedvét a viccelődéstől: „Két ember beszélget a gáton. -Tudod, hogy mi okozta az árvizet?- Micsoda?- Hát a vessző.- Hogyhogy?- Hát úgy, hogy kormányunk nem a partot építette, hanem a pártot." hídlap 29
