Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-05-31 / 21. szám
csapatnak már az alapszakasz is jól sikerült, mivel az esztergomi íjász, a csolnoki Hevesi Lajossal és a debreceni Vásári Róberttel tizenhat körrel javította meg az országos csúcsot. A csapatversenyben a tizenhat között a továbbjutást végül a svéd válogatott akadályozta meg, így a magyar íjászok a tizenkettedik helyen végeztek. Az egyéni verseny alapszakasza is hozott egy kis meglepetést, a harminckettőbe kerülésért ugyanis összekerült Vásári Róbert és Kis László. „Robi barátommal kellett megküz- denem, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy így legalább lesz magyar versenyző a legjobb harminckettő közt. Szerencsére sikerült túljutni az első akadályon és a tizenhatban a svájci Hoffer sem jelentett gondot" - fűzte hozzá az esztergomi sportoló. Kis László a nyolc közé kerülésért az olasz Tosco-val vívott, aki már többször állt EB- és vb-dobogón. Az olasz azonban ezúttal jobbnak bizonyult, válogatott íjászunk így a tizedik helyen zárt. „Az első 20-25 versenyző közül bárki nyerhet, és csak a pillanatnyi forma dönt. Erre jó példa, hogy a világkupán a svéd Morgen Lundin 25. lett, az EB-t viszont megnyerte. Egyszóval úgy érzem, Kis László a világkupán és az EB-n is remekelt A világ húsz legjobb íjásza közt A világ elitjébe lőtte be magát Kis László: az esztergomi íjász a világkupa sorozat második fordulójában a tizenkilencedik helyet szerezte meg, mindezt pedig „megfejelte" egy Európa- bajnoki tizedik pozícióval is. A horvátországi Porec városa adott otthont április közepén az íjász világkupa második fordulójának, mely akár kis világ- bajnokságnak is tekinthető, mivel ebben a sorozatban elindul a világ összes profi és amatőr íjásza. Kis Lászlónak így nehéz dolga volt, olyan versenyzőkkel kellett megküzdenie, akiknek ez a fő foglalkozásuk. A versenyt egyébként olimpiai kieséses formában rendezték meg, mivel idén minden az olimpiai kvótaszerzésről szól. „Ez annyit jelent, hogy hetven méterről kétszer 36 lövést adunk le hatos sorozatokban. Az így kialakult rangsor szerint pedig párokba állítják a versenyzőket, az első lő a hatvannegyedikkel, a második a hatvanharmadikkal és így tovább. Ezután már csak tizenkét vesszőt kell lőni, és aki a jobb, az továbbjut"- magyarázta a sportoló. „Az egyenes kieséses szakasz viszont már nagy lutri, mert tizenkét lövés alatt bármi megtörténhet, ahogy szerencsére meg is történt. A harminckettőbe jutásért sikerült 118-113-ra legyőznöm a tavalyi világkupa sorozat egyik döntősét, viszont nem sikerült továbbjutnom a tizenhat közé, mert az alapszakaszban világcsúcsot lövő francia legyőzött" - folytatta Kis László. Az esztergomi sportoló a kiesők közül még így is az egyik legmagasabb pontszámot érte el, mellyel a tizenkilencedik helyen zárt, ez egyébként a világkupák történetében az eddigi legjobb magyar eredmény. A verseny mindemellett remek felkészülésként is szolgált a franciaországi EB-re, a kontinensviadalt a közelmúltban a franciákolimpiai felkészülési központjában, Vittel városában rendezték. A háromfős magyar 24 hídlap hogy két sikeres megmérettetésen vagyok túl és sikerült beverekednem magam az elitbe. Ehhez azonban nélkülözhetetlen volt a támogatás is, melyet szeretnék megköszönni Mórocz Gézának, az MP Logisztic Szállítmányozási Cég vezetőjének" - zárta az összegzést Kis László. Az esztergomi versenyző legközelebb a Mátrában a terepíjász válogatón küzd, június 10-től 16-ig pedig meghívást kapott Iránba, az Ázsia Bajnokságra.