Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-05-17 / 19. szám
Összeállította: Bukovics/ Pöltl / Varga Idén az átlagosnál hosszabb ideig tartott, amíg a tél tavaszba, a tavasz pedig valahára nyárba csavarodott, kárpótlásul azonban - lapunk állandó időjósa szerint - a mostani hétvégétől kezdve egészen október közepéig élvezhetjük a jó időt. A környék strandjai valószínűleg most szombat-vasárnap népesülnek be igazán - idén először -, a megújult Palatinus- tavi strand június 1-jétől fogadja majd a vendégeket, az Aquaszigeten pedig június közepén, az iskolai vakációhoz igazodva kezdődik a „nyári időszámítás". A meteorológusok és az időjárással foglalkozó szakemberek szerint most már semmi sem állhat a jó idő útjába, de még náluk is biztosabb jele a tartós melegnek az, hogy a város éttermei, sörözői és kávézói tartósan berendezkedtek kerthelyiségeik nyitva tartására. Ennyi vendéglátós pedig nem tévedhet nagyot, úgyhogy nincs más dolgunk, mint tudomásul venni: megkezdődött a nyár, ami ismerjük el, elsősorban az iskolapadokból látszik még nagyon távolinak. Az előrejelzések szerint az egész meleg évszak szokatlanul hosszú lesz, ezt állítja legalábbis a 2004-es ázsiai cunamit előrejelző nyíregyházi szakember, Dávid Mihály, aki szerint gyakorlatilag október közepéig tart majd a nyár, néhány napos lehűlésekkel tarkítva. „Amennyivel később kezdődött a tavaszi-nyári időszak, annyival tovább tart majd a vénasszonyok nyara" - jövendöli a saját, évtizedes megfigyeléseket alapul vevő autodidakta meteorológus, hozzátéve, hogy ettől eltekintve idén szélsőségektől mentes nyári hónapokra számíthatunk. „A mostani időjárás az átlagosnál talán egy kicsit hűvösebb, ilyenkor már jócskán strandolni szoktunk. A hétvégén azonban már valódi strandidő lesz, jövő hét közepétől pedig valósággal kitör a nyár" - mondta Dávid Mihály a Hídlapnak. A nyíregyházi mérnök végÚszótanfolyamot hirdet 6-14 éves gyerekek részére a Szent István Strandfürdő három turnusban. Az első csoport oktatása június 16-án indul és július 4-éig tart. A másodikjúlius 7-étől július 25-éig, míg a harmadik turnus július 28-án startol és augusztus 15-én végez. Heti ötször egy órában, délelőttönként Csepregi Attila, délutánonként pedig László Zoltán foglalkozik a gyerekekkel. A 8 500 forintos tanfolyamokra már csütörtöktől lehet jelentkezni a fürdő pénztárában vagya 312-249, illetve a 403-957-es számon délelőtt 10 órától délután ötig. 4 hídlap Fotók: Hl