Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-05-10 / 18. szám
9 önkormányzati értesítő 2008. május 10. Munkácsy a Vármegyeházán Megnyitotta kapuit a kiállítás Munkácsy Mihály képeiből nyílt kiállítás a régi Vármegye- háza Dísztermében, a Deák Ferenc utca 4-ben a múlt héten. A vitéz Pákh Imre gyűjteményén alapuló tárlatot május 2-án, pénteken 10 órakor Németh József alpolgármester és Gyarmati Gabriella művészettörténész nyitotta meg a nagyközönség előtt. Az ünnepi megnyitót megtisztelte részvételével Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök és Hernádi Zsolt, a MÓL vezérigazgatója is. A Pákh Imre műgyűjtő, illetve a Magyar Nemzeti Galéria és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága Munkácsy Mihály Múzeumának, valamint a Szeged-Csanádi Megyéspüpökség Mun- kácsy-képeiből álló tárlat július 20-áig várja a látogatókat. Nemcsak az esztergomiakat, és a szerevezők nemcsak a belföldi turistákra számítanak: ide várják a Felvidéken élőket is. A Nemzeti Galéria gyűjteményéből érkezett a nagyméretű Golgota és a Krisztus Pilátus előtt, amelyek az ismert hatalmas trilógia két darabjának „redukciói", vagyis a művész által saját kezűleg készített kisebb másolatai. A társaságukban állították ki a Dr. Kiss- Rigó László püspök jóvoltából a Szeged-Csanádi Egyházmegyétől kapott Krisztus a kereszten-l Utóbbi képet az egyházmegyei gyűjteményen kívül Esztergomban láthatja először a nagyközönség. Nem ez az egyetlen alkotás, amivel a korábban más városokat már bejárt együttes az esztergomi 11 hetes bemutató alkalmából kibővült. Az esztergomi Munkácsy-kiállításon a korábbiakhoz képest több festményt láthat a közönség. A Pákh Imre tulajdonában lévő több mint 30 kép mellett a Nemzeti Galéria, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum Munkácsy-képei is a falakra kerültek. Az önkormányzat szervezésében a Vármegyeházán a festő egész életművét bemutató kiállítás mellett Munkácsy életének rekvizitumait, a művész használati tárgyait, életéhez kötődő emlékeket is bemutatnak. Kecskemétről az alkotásokat közel negyven darab korabeli Mun- kácsy-relikvia is elkísérte Esztergomba, így láthatja majd a közönség például a festő esernyőjét és szemüvegét is. Április 24-én a kiállításra felfogadott őrség védelme alatt vették át a műalkotásokat. Az épületet erre a kiállításra külön ellátták megfelelő biztonsági rendszerrel és személyzettel, így tehát a képek megnyugtató biztonságba kerültek. Külön a kiállításra készült egy weboldal (www. munkacsveszteraomban.hul. mely minden lényeges információt tartalmaz magával a kiállítással, a képekkel, a művésszel, a helyszínnel és Esztergommal kapcsolatosan. Hárommillióval támogatja a kiállítást a Suzuki Április 15-i esztergomi látogatása alkalmával tárgyalt Isao Ozawa, a Magyar Suzuki ZRt. vezérigazgatója Meggyes Tamás polgármesterrel arról, hogy az esztergomi autógyár 3 millió forinttal támogatja a Munkácsy-kiállitást. A vezérigazgató a támogatás kapcsán röviden kifejtette: a cég regionális társadalmi felelősségvállalása nemcsak a munkalehetőség biztosításában, a beszállítók, partnerek esztergomi megtelepülésének elősegítésében merül ki. Isao Ozawa elmondta: támogatni kívánnak hasonló rendezvényeket, kulturális, sport és más területeken is. Meggyes Tamás polgármester megköszönte a támogatást, amit a nyár egyik legfontosabb kulturális eseményeként szerveznek Szent István városában. Kedvezményes virágtövek Idén is folytatja programját a Városszépítő Alapítvány Az olyan akciók, mint a héten megkezdett virágosítás is, nagyban hozzájárulnak Esztergom zöldfelületeinek megszépítéséhez. Természetesen az önkormányzat munkáját a lakosság is segítheti lakókörnyezetük szebbé tételével. Ehhez járul hozzá az önkormányzat segítségével a Városszépítő Alapítvány. A szervezet, hagyományaihoz híven, idén is megtartja „virágosztási” akcióját, amit évekkel ezelőtt Meggyes Tamás polgármester egyévi jutalmának felajánlásával indított el. Ha Értesítőnk időben eljutott Önökhöz, akkor még megtalálják a Városszépítő Alapítvány munkatársait a városközpontban: május 10-én, szombaton 8 órától a Városháza Bottyán utcai frontja előtt várja azokat az esztergomiakat, magánszemélyeket és a társasházak lakóit, akik szeretnék a házuk előtti területet virágokkal díszíteni. Az alapítvány jóvoltából a készlet erejéig igen kedvező áron juthatnak a virágtövekhez, amelyeket Juhos Tamás árudája biztosít a kezdeményezőknek. Közel 8 millió templomainkra A képviselők április 3-i ülésükön úgy döntöttek, hogy az önkormányzat 1,75 millió forinttal támogatja az Esztergom-kertvárosi Szent István Templom üvegablakainak felújítását. Ugyanezen az ülésen döntöttek a Szent Anna Plébániatemplom (Kerektemplom) világításkorszerűsítésének 5 milliós, valamint a Szentgyörgymezői Plébániatemplom sekrestye-felújításának 1 millió forintos támogatásáról. Kertvárosban a hat üvegablak közül kettő felújítását a Főegyházmegye, egyet a plébánia közössége finanszírozz, egyet a kivitelező adományként renovál. A hátralévő két színes üvegablak felújítási költségét fedezi az önkormányzat. A Szent Anna Plébániatemplomban a világítást korszerűsítik, a vil- lamosvezeték-hálózat kicserélését támogatja az Önkormányzat. Az öt millió forint odaítélésével nemcsak korszerűvé, hanem biztonságossá is válik a belső megvilágítás. A Szentgyörmezői Plébániatemplom felújítása is részben megtörtént, az anyagi fedezetet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a hívek adományai biztosították, a sekrestye renoválásához nyújt az Önkormányzat 1 millió forinttal járult hozzá. Folytatás a 4. oldalról Egy éves a Mikkamakka A születésnapon ingyenesen próbálhatták ki a családi játéktárat, kézműves foglalkozáson vehettek részt. Kiállításon mutatták be az elmúlt egy év alatt a Mikkamakka rendezvényein készült fotókat - a Mikulás-járás, a húsvéti tojásfestés, a tűzoltóknál és a rendőrségen tett látogatások képei elevenítették fel az eseményekben gazdag elmúlt évet. Az erre az alkalomra Lik László pilismaróti vállalkozó által ingyen biztosított ugrálóvárban és az egész délutáni játékban megéhezett gyermekek és szülők helyben, a játéktár teraszán Polgár József és Szabó Orsolya, a Szentgyörgymezői Olvasókör munkatársai főzte gulyáslevest kaptak vacsorára, desszertként pedig fagylaltot kaptak az alkalomra Szerencsés Tibor cukrász fagylaltoskocsijából. Mikkamakka Játéktár: egy hely, ahol együtt játszhat az egész család A családok együtt-játszására épülő pedagógiai program segítségével a gyermekek nemcsak könnyebben szokhat- ják meg a közösségi életet, hanem a jól megválogatott eszközök és módszerek segítségével szüleik is elsajátíthatják a fejlesztő játékok használatát, valamint tanácsokat is kaphatnak. Esztergom Város Önkormányzatának rendeletéi és határozatai 2008. május 10. Szerkesztette: Takács István Képek: Takács István Tördelés: Ágfalvi Loretta és Latkóczy Béla Nyomda: TC PRINT; ügyvezető igazgató: Szentmártoni Attila Kiadó: EHiR Kft., Ámon Adrienn ügyvezető igazgató