Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-05-10 / 18. szám

2008. május 10. önkormányzati értesítő 6 Uj hotel Esztergomban Héttornyú épületegyüttes a Prímás-szigeten A képviselő-testület április 17-i ülésén mutatta be a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. igazgatóságának elnöke, Balogh Mik­lós, és Zoboki Gábor építész az eszter­gomi Prímás-sziget „derekára”, az úgy­nevezett „Kutyaszorító” 8 lés fél hektáros területére tervezett 230 szobás, 5+1 csil­lagos szállodaegyüttes ten/eit. A képvise­lők tapssal fogadták a bemutatót, aminek kezdetén Zoboki Gábor kiemelte: megka­pó pillanat egy építész számára, amikor egy, az esztergomihoz hasonló természe­tes környezetbe helyezett épületet terve­zésére kap megbízást. A Prímás-sziget a természet és annak megvédése mellett még egy kihívást jelent: meg kellett oldani az épületegyüttes árvíz- védelmét. Mint a tervező elmondta, a sziget és a város védmüveinek kiépítése országos feladat, a szálloda tervezésénél arra töre­kedtek, hogy a komplexum saját védelme a majdani elsőrendű védelmi vonalat ne befo­lyásolja. A területet önálló magasparttal óv­ják majd az áradásoktól. Az együttes a gát­rendszertől függetlenül áll majd a szigeten, árvízkor pedig „úszik” a Dunán. Minimális formai eszköztárral alkotott megalit épületeket álmodott a szigetre a Művészetek Palotája Prima Primissima- díjas tervezője, Zoboki Gábor. A terület és rajta a majdani komplexum monolit tömbjei, különösen a Duna felől, megkapó látványt nyújtanak, különösen akkor, ha a tájképet a Bazilikával és a Mária Valéria híddal kie­gészülve képzeljük magunk elé. A tervezett beépítés délen a város be­épített területe határának vonalában zárul. Bár a mostani út nyomvonalával számol­nak a tervben, de a járműforgalmat igye­keznek kizárni. A szigeti terület megközelí­tését a város felől gyaloghíddal képzeli el a tervező, az új híd a tervezett védmüvonal zsilipje előtt szeli majd át a Kis-Dunát, biz­tosít kilépési pontot a városba. Az épületek monolitikus tömbjei feltö­rik a hagyományos építészetet - kezdte a szállodakomplexum bemutatását Zoboki Gábor. Az arab tornyos építészet, az olasz San Gimignano lakótornyai, a Húsvét-szige- tek emberfejei ugyanúgy inspirálták a terve­zőt, mint Renzo Piano, a párizsi Pompidou- központ tervezőjének Új-Kaledóniai múze­uma, vagy a valsi termálfürdő kőépítészete, a perzsa, arab, török fürdők. Az épületek közti zöld terek, kertek egy üvegházi sétaútvonalat adnak, ami össze­köti az öt nagy szolgáltatótömböt és a 230 szobát befogadó hét „lakótornyot". A kiszol­gálótömbökben kap helyet egy 400-500 fé­rőhelyes konferenciaközpont, a wellness, komplett fürdő-, orvosi, dietetikai, gyógy­ászati és más kezelési centrum. A „földön fekvő” öt tömb és a hét torony minimális helyet foglal el a földön, a kiegészítő zóna a föld alatt kap helyet, és az épületek csak kissé látszanak majd át a fák között. „Kőhotelt” képzelt el a beruházó és az építész: a természetes kőburkolatok lesz­nek a meghatározói az együttesnek kívül- belül. A folyómenti építészet lehetőségeivel élő szellőztetett dupla klímahomlokzatok, a falak és padlók temperáslása lehetővé teszi, hogy úgy biztosítsák az épületek klímáját, hogy a hagyományos klimatizációval járó, egyészségre ártalmas légmozgást elke­rüljék. Bár a hagyományos rendszerekehz képest drágábban építhető meg ez a meg­oldás, de azokhoz képest 40-50 %-os energiamegtakarítást eredményez. Mátyás hadserege a Balassa Múzeumban Megelevenedik a reneszánsz hadművészet Esztergomban A múlt héten szerdán nyílt meg So­mogyi Győző festőművész Mátyás ki­rály hadseregét bemutató képeinek tárlata az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban. A 'vízivárosi Pázmány Péter utca 13. alatti múzeumépületben a nagy uralkodó 550. koronázási évfor­dulójára meghirdetett „Reneszánsz év” eseménysorozatának egyik nyitóepi­zódjaként szervezték meg a kiállítást. 47 tabló mutatja be az igazságos és erős uralkodó hadseregének öltözetét, katonáinak vértezetét, zászlóit, gályáit, fegyvereit, nehéz- és könnyűlovassá­gát, gyalogságát. Kiál­lítanak a múzeum gyűj­teményéből is tucatnyi fegyvert: korabeli, ere­deti szakállas puskák­ra, alabárdokra, szám­szeríjakra csodálkoz­hatnak rá a látogatók. A megnyitón dr. Horváth István mú­zeumigazgató köszöntötte a vendége­ket, majd Seres Ferenc mérnök-tanár megnyitó beszédét követően az alko­tó mutatta be a képeit. A kiállítás az év végéig látogatható. Új burkolat a Helischer utcán Meggyes Tamás polgármester április 8-án és 9-én többször tárgyalt a Prímás-szigeti szállodát építő Giegler Kft-vel. A megbeszélések eredmé­nyeként az önkormányzat kérésére a cég elvégez­te a szállítási célokra igénybe vett Helischer utca rendbetételét, az utca új aszfaltburkolatot kapott. Az út burkolását tehát elvégezték, noha Kovács Gábor valamint Bádi Gábor és Misznéder János állítása ellenére nem állt fenn „életveszélyes” vagy „egészségre ártalmas” helyzet az utcán. Mint ismert, a cég az önkormányzat megbízá­sából a szállodaépítésen kiemelt földdel tölti fel az úgynevezett Kolping-sportpályákat. A terület szintjének megemelésére árvízvédelmi okokból került sor.

Next

/
Thumbnails
Contents