Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-05-10 / 18. szám
Három verseny, kemény bunyók, számtalan érem Pofonok földje Az elmúlt hetek bővelkedtek bunyóban, előbb a light-contact OB első fordulóján, majd a Kadett és Junior Magyar Bajnoki Döntőn, legutóbb pedig a területi bajnokság harmadik fordulóján küzdöttek legjobb kick-boxosaink. Sőt, utóbbiba még a kemposok is beszálltak. A z idei light-contact bajnokság első fordulóját Szolnokon rendezték április végén, ahonnan nem hiányozhattak Zrínyi mester esztergomi, dorogi és nyer- gesi tanítványai sem. Az érettségi miatt azonban a fiatalok közül sokan nem tudtak részt venni a versenyen. Esélyeseink közül nem lépett a ringbe Krempf Réka, Németh Janka, Szántó Sándor, Hirsch Viktor, illetve Novák Jenő, akinek most műtötték az orrát. Azok, akik viszont elindultak, remekül teljesítettek. A lányok közt Molnár Mónika, Miskolczi Anett és Fenyvesi Márta, a fiúknál Olasz Attila bizonyítottak, mindannyian aranyérmet szereztek. Kozma Tamás a döntőben szenvedett vereséget, így az ezüstöt akasztották a nyakába, BujákTamásnak pedig a bronzérmet. Május elsején sem pihentek a kick- boxosok, ekkor rendezték ugyanis a light- contact Kadett és Junior Magyar Bajnoki Döntőt. Ezen a versenyen azonban már nemcsak az érettségi, de a ballagás is beleszólt a részvevők létszámába. Zrínyi Miklós tanítványai közül heten összesen négy érmet szereztek. A dorogi Quintz Norbert, | a junior fiúk 74 kilogrammos mezőnyében | hatalmas elszántsággal küzdött, így végül ' nem lehetett kétséges az aranyérem. Az ; esztergomi Miskolczi Anett is magabiztosan jutott a döntőbe, ahol remek küzdelem után Zrínyi mester megdöbbenésére, nem tanítványa kezét emelték a magasba. Másik döntőbe jutott kick-boxos, Szabó Tamás egy kicsit elizgulta a mérkőzést, így „csak" ezüstérmet szerzett. Az 57 kilós fiúk mezőnyében ismét a bíró kétes ítéletén múlott az arany sorsa, a dorogi Buják Tamás ennek köszönhetően ezüsttel zárt. Zrínyi Miklós a versenyt követő értékelésen - összefoglalva az edzők nagy részének véleményét - egy szóval jellemezte a bírói gárda tevékenységét: katasztrófa. A hétvégi területi bajnokság harmadik fordulóján szerencsére ez nem volt jellemző. A nyergesújfalui verseny már kinőtte területi jellegét, szinte az egész Dunántúlról érkeztek sportolók. Szombathelyi, soproni, győri, körmendi, pesti, veresegyházi bunyósokon kívül természetesen a megyei küzdők mérkőztek az érmekért, helyezésekért. A 150 résztvevő közt ráadásul nemcsak a kick-boxosok képviseltették magukat, hanem kung- fusok és kemposok is. Két tatamin és egy ringben folyamatosan zajlottak a mérkőzések, a szépszámú közönség - ahhoz képest, hogy ezúttal az első vonalbeliek nem indulhattak - remek csatákat láthatott. Területi 3. forduló eredmények: Aranyérem: Scheirich Réka (Zoltek SE) sémi és light-contact, Ébelle Fruzsina (Dorogi ESE) sémi és light- contact, Kocsis Bianka (Dorogi ESE) sémi és light-contact, Szabó Tamás (EKBSE) semi-contact. Ezüstérem: Szabó Z. Dominik (Zoltek SE) semi-és light-contact, Patikás Barbara (Nagysáp) semi-és light-contact, Hegyesi Dániel (EKBSE) light-contact. Bronzérem: Szabó Tamás (EKBSE) light-contact, Bús András (DESE) light-contact. A nyergesi területi bajnokság harmadikfordulóján az esztergom- kertvárosi kemposok is részt vettek, ráadásul a versenyzők ösz- szesen négy arany, három ezüst és öt bronzéremmel zártak. A kempo-karate klub tizennégy versenyzője a light-contact és a low-kick versenyszámban indult. Pokorni Gábor, kétdanos edző, az egyesület vezetője kiemelte, a fő irányvonal természetesen a kempo, ám mellette más harcművészet, küzdősport versenyeken is részt vesznek, mivel egyrészt jó erőfelmérő, másrészt pedig a kemposok így össze tudják mérni tudásukat más stílusokban is. A kertvárosi juniorkorú kemposok low-kick szabályrendszerben a felnőtt korosztályban indultak, ráadásul a 80 kilogrammosok közt a döntőt Borbély Bálint és Veres Zsolt bunyózta volna, ám Bálint sportszerűségből visszalépett klubtársa javára. Eredmények: Light-contact: Kiss Rebeka 38 kg kadett 1-ben: 3., Kiss Dániel 38 kg kadett 1-ben: 3., Kiss Zsófia 30 kg kadett 1-ben: 3., László 24 hídlap Barnabás 26 kg-os gyerek korosztályban: 2., Fehér Zalán 44 kg kadett 1-ben: 3., Pozmán Bence 48 kg kadett 1-ben 1., Pokorni Gáborné 65 kg felnőtt: 1. Low-kick: Képes Krisztián 67 kg: 3., Pokorni Ádám 67 kg: 2„ Borbély Bálint 80 kg: 2., Pokorni Milán 71 kg: 1. Veres Zsolt 80 kg: 1.