Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-05-03 / 17. szám
esztergom Dupla ünnepet ült Esztergom május elsején Majálisozó ballagok és andalgók A városi ballagás résztvevői a delet követő percekben teljesen megtöltötték a Széchenyi teret, a hagyományos ruhában és vállra vetett fokossal, tarisznyával felszerelkezett végzősök egy-két új dísszel, többek között például színes luftballonokkal is megtoldották a kiegészítőket. Az ünnepség keretében a végzős diákokat Németh József alpolgármester búcsúztatta. A szerda esti hagyományos lampio- nos felvonulást követően május elsején két komoly rendezvény vetélkedett egymással, avagy éppen egészítette ki egymást, az Ister-Granum Ünnepe és a város végzős középiskolás diákjainak közös ballagása. jr Á prilis utolsó napján ismét a hajóké és lampionoké volt az esztergomi est, na meg persze a több ezer nézőé. A hagyományos felvonulás idén visszatért a régi gyökerekhez: hivatalos, városi szervezés helyett amolyan önszerveződő módon jött létre. Nem tudni, hogy ezért-e, de tény: az idei felvonulás kevésbé volt látványos, hiányoztak a különleges, csak erre az egy alkalomra épített vízijármű-különlegességek, igaz, a lampionokkal felvonulóknak ettől függetlenül járt a közönségsiker és a taps. Másnap, május elsején az Ister-Granum Ünnepén délelőtt a Pinokkió Bábegyüttes és a Váralja Néptáncegyüttes, délután a Leányfalusi szekérszínház, az FMzerO, a Club Era, a Kaláka szórakoztatta a közönséget. Az est folyamán színpadra lépett a Kerekes együttes, végül Horányi László színész bandája, a Cécó játszotta a talpalávalót az ünnep résztvevőinek. A kirakodóvásáron számos régi mesterség és újkeletű szakma képviselője várta portékájával a kicsiket és nagyokat. Népszerűek voltak többek között a bábfigura, a népi hímzés és fafarag- vány-készítők, de többen meglátogatták a klasszikusnak mondható csecse-becse árusok standjait is, és az Esztergomi Járműtörténeti Club találkozóján idén is számos autókülönlegességet csodálhattak meg a látogatók. Az egykori Labor MIM pályánál a korábbi évtizedek május 1-jéit idéző mini vidámpark csütörtök délelőtt kevésbé örvendett nagy látogatottságnak, lapzártánkkor - csütörtök délelőtt - alig páran lézengtek a láncos körhinta, a dodzsem, a kisvasút és a céllövölde tájékán. Magán a pályán ugyanakkor nagy hanggal bíztatták a drukkerek a baráti társaságokból álló városi focicsapatokat, a futballgálán számos együttes rúgta a bőrt a szép időben. Bukovics / Pöltl