Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-04-12 / 14. szám
szabb távon nem biztos, hogy igazán kényelmes ez az üléspozíció. Igazán messzire, legalábbis több személlyel egyébként sem biztos, hogy a háromhengeres Splash-sel kell elindulni: ezt a csomagtér és a kis motor korlátái indokolják. A 178 liternyi pakolóhely nem sok, még akkor sem, ha a raktér és a mankókerék közé még egy ötletes pakolódoboz is került. A legkisebb erőforrás pedig elsősorban városban remekel, a márkára jellemző pörgős motorral itt a szállított személyek számától függetlenül dinamikusan autózhatunk. A sebességhatárok emelkedésével arányosan csökken a dinamika: országúton nem gond ugyan a sebességek betartása, az előzéseket azonban már érdemes megtervezni, autópályán pedig öt személlyel a fedélzeten a maximális cél a 130-as tempó tartása lehet, hosszabb, meredekebb emelkedőkön ez is kihívás a kis háromhengeresnek. Amennyiben „megszabadulunk" a hátsó ülésen utazóktól, némiképp javul a helyzet, legalábbis a csomagszállítás terén: ledöntött ülésekkel 573 liternyi hely marad a poggyászoknak. Mindezt - legalábbis a gyári adatok szerint - alacsony fogyasztással ellentételezi az erőforrás: a hivatalos adatok szerinti ötliteres átlagos fogyasztás nagyon kedvező, alig pár száz kilométert futott tesztautónkkal mi ennél azonban egy literrel többet mértünk. És hogy kinek „csoboghat" a Splash? Elsősorban azoknak, akik kevés pénzért szeretnének egy használható, megbízható és divatos új autóba ülni (a két légzsák és ABS alapfelszereltség), amelynek fenntartása várhatóan a többi Suzuki modellhez hasonlóan az átlagosnál olcsóbb lesz. Az erőforrás választásakor érdemes azonban majd odafigyelni: a háromhengeres benzines elsősorban nagyrészt városi használatra, rövidebb utakra alkalmas, ha nagyobb távokon, és főleg rendszeresen több utassal furikázunk, érdemesebb az 1,2-es benzinest vagy az 1,3-as dízel erőforrást választanunk (természetesen később ezekkel is kipróbáljuk az autót), amelyek minden körülmények között kellő dinamikával mozgatják majd a felszereltségtől függően ezer kiló körüli saját tömegű Splash-t. Tavaszvárás szakszerűen Százezrekbe kerülhet a klíma „félrekezelése” A márciusi rideg időjárás után megérkezett a tavasz, ami számos pluszmunkát ró az autósokra. A szezonnak megfelelő gumik cseréjén túl elengedhetetlenül fontos a klímaberendezések ellenőriztetése, szakszerű karbantartása is, amelyben - számos más szolgáltatáson túl - az Esztergom-kertvárosi Autótrend Kft. a legújabb technológiával nyújthat segítséget. A téli/nyári gumik használata egyre elterjedtebb idehaza is, arra azonban már kevesen gondolnak, hogy az abroncsok cseréjekor a futóművet is „hozzáigazítsák” a változásokhoz, holott ennek elmulasztása a méregdrága gumik idő előtti elhasználódásához vezethet. Az Autótrend Kft. műhelyében a legmodernebb futóművizsgáló/állító berendezés várja nem csak a Kft. által forgalmazott márkák tulajdonosait, de valamennyi autóst, akiknek lehetősége nyílik e mellett igénybe venni a „gumihotel” szolgáltatást is: a cseregumi garnitúrát 5000 Ft-ért tárolják, a díj szezononként magában foglalja a tárolást, tisztítást, centírozást, nyomás- beállítást, felszerelést is. A gumiabroncsok cseréje mellett tavasszal elengedhetetlenül fontos a télen csak ritkán vagy sokszor egyáltalán nem használt klímaberendezések átvizsgálása. Ezzel nemcsak az elhanyagolt készülék későbbi, százezres nagyságrendű javítási költségeit előzhetjük meg, hanem a klímakészülékek nedves zugait kedvelő különböző baktériumok okozta, esetenként súlyos megbetegedéseket is. Nem elég azonban a fertőtlenítés, és magát máig makacsul tartó tévhit az is, hogy elég, ha utántöltjük a klímát - a készülékek évente akár a bennük lévő gáz 20 százalékát is „elvesztik” - hiszen egy összetett, kényes és drága készülékről van szó. Érdemes tehát szakszervizt felkeresni, az Autótrend Kft. ebben is a legjobbat nyújtja üzletfeleinek: a teljesen automata, csúcsminőségű gép előbb a készülékben lévő gázt és olajat eltávolítja, ellenőrzi a tömítéseket, majd a tisztított adalékokat visszaengedi, és a gyárilag előírt szintre tölti fel, így biztosítva a rendszer biztonságos, hosszú távon is problémamentes működését. Az Autótrend Kft. ezen „szezonális” szolgáltatások mellett természetesen továbbra is ügyfelei rendelkezésére áll minden téren: a kivétel nélkül professzionális felszereltségű lakatos és fényező üzem mellett helyszíni kárrendezéssel, biztosítások kötésével (szerződött biztosítók: Generáli-Providencia, Allianz-Hungária, AB-AEgon, Uniqa), műszaki-, környezetvédelmi- és eredetiség vizsgáztatással, valamint igazságügyi szakértéssel várják ügyfeleiket Esztergom-Kertvárosban. (x) Autótrend Kft. Esztergom-Kertváros, Retek utca 4., tel.: +36-33-516-600, fax: +36-33-512-614, e-mail: cheviegom@autotrend.hu , opeleladas@autotrend. hu, egomfia-t@autotrend.hu ; web: www.autotrend.hu . hídlap 27