Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-04-12 / 14. szám

zöldügy Terítékre került a 10-es út is Sólyom a nemzeti parkban Pöltl Zoltán Civil fórumra, illetve a Duna-lpoly Nemzeti Parkot érintő közlekedési kérdések megtárgyalására ér­kezett Esztergomba hétfőn délelőtt Sólyom Lász­ló köztársasági elnök. Az államfőt a nemzeti park Strázsa-hegynél lévő bemutatóházában városunk képviseletében Németh József alpolgármester, valamint a térség civil szervezeteinek képviselői fogadták. A Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóreferensének rögtön­zött tájékoztatóján elhangzott: Sólyom László olyan ország­járó körút részeként járt Esz­tergomba, melynek során fő­ként a nemzeti parkokba, illet­ve azok igazgatási területének központjaiba néz körül. A láto­gatások célja a környezetvéde­lem kérdéseinek megismerése, a nemzeti parkok tevékenysé­gi körének, működésének átte­kintése. A köztársasági elnök a „túra" minden állomásán nagy hangsúlyt fektetett a környe­zetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek nemzeti parkokkal kapcsolatos törekvéseiről való tájékozódásra. A köztársasági elnökkel folytatott esztergomi ci­vil fórumon - egy rövid fotózást leszámítva - a saj­tó nem lehetett jelen, így a találkozó végén Ocskay Gyula, az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynök­ségének ügyvezető igazgatója„árulkodott''a találko­zó részleteiről. A fórum központi témái a Budapestet és környékét - így Esztergomot is - érintő közútháló­zat-fejlesztési kérdések, a Duna hajózhatóságá­val kapcsolatos fejlemé­nyek és végül a helyi te­lepüléseket érint agglo­meráció voltak. Az Esztergomot leg­inkább érintő, túlterhelt 10-es utat tehermentesí­tő új úttal kapcsolatban ismét a vitatott kérdések kerültek középpontba, a jelen lévő zöld szerveze­tek pedig ezúttal is hang­súlyozták: véleményük nem változott, tovább­ra is ellenzik az útépítést. Mindez azt jelenti, hogy várhatóan tovább folyta­tódik a huzavona, amely immár 15 éve tart, azóta készülnek ugyanis folya­matosan a különböző tervek és projektek - mondta Ocsky Gyula. Az ügyvezető hozzátette: valószínűsít­hető, hogy 2013-ig Pilisvörösvárig elkészül ugyan az út, de a folytatás mindenképpen kétséges. A nemzeti park bemutatóházában tartott megbe­szélésen Sólyom László is fontosnak tartotta hangsú­lyozni, hogy a Budapest környéki agglomeráció prob­lémáját nem,stratégiai kérdésként kezelik jelenleg, ami azért helytelen, mert nemcsak közlekedésről, ha­nem szolgáltatásokról, oktatásról, egészségügyi ellá­tásról, a kereskedelmi ellátás színvonaláról van szó. Az államfő esztergomi látogatásán arra is felhívta a fi­gyelmet, hogy a fővárosból kitelepülő félmillió ember fogadására még nem tudott felkészülni több régió, így szűkebb pátriánk sem. Az átfogó stratégia min­den bizonnyal több eredménnyel tudja majd kezel­ni az agglomeráció kérdéseit, erre az eurorégiós ügy­nökség is tervez készíteni egy tanulmányt. A nagy cél, hogy a következő nemzeti fejlesztési tervnek ré­sze legyen az említett problémákat megoldó straté­giai terv, vélhetően a köztársasági elnök ezen látoga­tása is ezt a szándékot is megerősítette. 22 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents