Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-04-12 / 14. szám

Nemcsak kirándulnak, takarítanak is az esztergomi turisták Menedékház a város fölött Lenger Varga Péter Idén 94 esztendeje annak, hogy letették a vaskapui mene­dékház alapkövét, ez alkalomból tart ünnepséget a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya április 19-én. Újjáala­kulása óta eddigi legnagyobb rendezvénye ez az esemény a szervezetnek, mely a kirándulások koordinálása mellett sorra tisztítja meg a szeméttől az esztergomi kirándulóhelyeket. „Nagy napra virradt folyó év április 19-én a Magyar Turista- Egyesület Esztergomi Osztálya. Ekkor tették le ugyanis a Vaska­pu hegyormán felállítandó kilátós menedékház alapkövét. Az idő is kedvezett turistáinknak, kiknek vendégei verőfényes idő­ben Dorogról az öreg Strázsa-hegyen keresztül érkeztek Eszter­gomba. Imponzáns volt a budapesti turisták bevonulása, kik mintegy ötvenen jöttek el ünnepélyünkre s a turista-otthon­ban elköltött ebéd után délután 3 órakor vonultak fel a Vaskapu hegyére. Ez alkalomból városunkba rándult a „Magyar Turista- Egyesület" mint anyaegylet képviseletileg, továbbá a „Turisták Dalköre", kikhez csatlakozott az „Esztergomi Osztály" és az „Esz­tergomi Turista-Dalárda"- olvasható a Turisták 1914. májusi szá­mában. A majd száz éve történt eseményt szeretnék felidézni az esztergomi turisták, ezért rendez ünnepséggel egybekötött csa­ládi napot az egyesület. Természetesen nemcsak az MTE Esztergomi Osztályával lehet kirándulni, akik ezen a hétvégén is a természetbe vágynak, bátran tervezzenek túrát, az időjárás ugyanis a hét utolsó napjaiban kedvez a természetjáróknak. Az elő rejelzések szerint a hőmérséklet akár elérheti a 23 fokot is, igaz ugyan, hogy helyenként kialakulhat zápor, de az idő jósok Esztergom környékén csupán szórványos záporokra számítanak szombatra, vasárnapra pedig folyamatos nap sütést ígérnek. 1914 óta eltelt 94 év alatt sokat változott a Vaskapu és környé­ke, a turistaházzal is akadnak vitás ügyek, ennek ellenére a ta­valy újjáalakult MTE Esztergomi Osztálya megemlékezik a város legmagasabb pontján épített menedékház alapkőletételéről. Az április 19-ei ünnepségre a szervezet felújítatja a turistaház falán elhelyezett emléktáblákat, melyet barbár módon levertek, tönk­retettek a vandálok. Ezúttal így a kirándulás mellett szerepet kap a megemlékezés, ráadásul a környezet megtisztítása is előtérbe kerül. „A meghívottakkal, az önkormányzat képviselőivel, a Pilis Parkerdő szakembereivel, illetve az érdeklődőkkel 10 órakor lep­lezzük le a táblákat. A megemlékezés után megtisztítjuk a mene­dékház környékét, összeszedjük a szemetet. Szerencsére szoros a kapcsolatunk a Pilisi Parkerdővel, nagyon segítőkészek, ha hoz­zájuk fordulunk, most is azt ígérték, hogy segítenek a hulladék- gyűjtésben, és amit összegyűjtünk, azt elszállíttatják" - részle­tezte Kassai Kálmán. Az esztergomi osztály vezetője hozzátette, a takarítást egy bográcsozás követi, mely során háromféle ételt is készítenek a jelenlévők. Ráadásul egyéb kiegészítő és gyerek- programok várják az érdeklődőket. Természetesen nemcsak az egyesület tagjait, hanem a kíváncsi természetjárókat is várják az esztergomi turisták. „Három nagy bográcsban főzünk, az egyik­ben paprikás krumpliba másikban vegetáriánus étket, a harma­dikban pedig édességet" - fűzte hozzá az elnök. A rendezvény az újjáalakult egyesület eddigi legnagyobb eseménye, bár Kas­sai Kálmán szerint legalább olyan nagy horderejűnek tarja ezt, mint a Holop-forrás kitisztítását, vagy a Nagyboldogasszony- szobor környékének rendbetételét. Az egyesület februárban kezdte meg nagytakarító munkáját, elsőként a búbánati Kerek-tó fölötti Barát-forrást, majd a Holop- kutat és a vaskapui Magyarok Nagyasszonya szobor környékét tisztították meg a tagok. Az április 19-ei ünnepség után pedig május elsején a Fári-kútnál rendez majálist a szervezet, ám előt­te még rendbe teszik a Vaskapu egykori nagyurának lányáról el­nevezett pihenőhelyet is. Akciós Walkman mobil? Zene füleimnek! Ha pénzkímélő megoldást keresel, válaszd a zenelejátszós, bővíthető memóriás Sony Ericsson W610i walkman mobilt 2 megapixeles kamerával, amely most igazán kedvező áron lehet a tiéd. SASVARI KFT. ESZTERGOM, Kossuth u. 5. Tel.: 33/411-014, 06-30/552-24-42, 06-30/474-12-09 DOROG, Bécsi út 55. H~ Tel.: 33/443-471, 06-30/901-42-15 Uj nyitva tartás Esztergomban: P: 8.00-18.00, Szó: 8.30-12.30 T- • -Mobile­Partner Sony Ericsson 9990Ft új előfizetéssel 2 éves hűségnyilatkozattal ■ Walkman mobil ■ 2 GB-ig bővíthető memória ■ 2 megapixeles kamera ■ FM rádió W610i hídlap 19

Next

/
Thumbnails
Contents