Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-04-12 / 14. szám

és környezetét, felújíthattuk informatikai rendszerünket, új energia-ellátó rendszert építhettünk ki és megújíthattuk a vér­ellátó szolgálatot. A kedd hajnali esemény megdöbbentő, ugyanakkor elszomorító. Himmler György, a Párkány és Vidéke főszer- kesztője: Az esztergomi gyújtogatás már-már polgárháborús állapotokat idéz. Nem tudom, mi Jcs* J motiválhatta ezt az esztelen tettet, de ha idáig fa- \ m julhatnak a dolgok, akkor itt már minden elkép­3BL zelhetől? Elképedve állunk előtte, hisz csak né- hány házzal arrébb történt, hiszen már határ sincs közöttünk. Esztergomban ez megtörténhet!? Esztergom­ban, ahonnan a határon túli magyarokra való tevőleges odafi­gyelést érzékelhetjük folyamatosan a rendszerváltás óta, Megy- gyes Tamás vezetése alatt pedig különösen. Csak abban bízha­tunk, hogy egyensúlyukat vesztett eszelősök cselekedete volt, s nem valamely programszerű pogromisták elvetemültsége. Sztojka Attila, az Esztergomi Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselői nevében: Az Esztergo­mi Cigány Kisebbségi Önkormányzat ezúton fe­jezi ki mély sajnálatát és együttérzését Meggyes Tamás Polgármester ellen elkövetett cselekede­tek ügyében, melyek családja nyugalmát is meg­zavarták. A leghatározottabban elhatárolódunk minden fajta erőszakos fellépéstől, elítélünk minden erőszakos cselekményt, irányuljanak azok bármely ember személyi vagy vagyonbiztonsága ellen. Érzékeljük, hogy minden jóérzésű em­bert felháborítottak a történtek, és reméljük, hogy azelkövető(k) minél hamarabb elnyeri(k) a méltó büntetést. Keresztes Miklós, mérnök: Hat éve élek Esztergomban, ez idő alatt számos újjáépítés történt. Sajnos e terület legfőbb prob­lémája általában a pénzhiány, de véleményem szerint a polgár- mester támogatása nagyban hozzájárult a földutak felszámolá­sához, csatornázáshoz, új útburkolatok kiépítéséhez. A megújult Széchenyi tér méltó egy történelmi város főteréhez, a„Bánomi át­törés" elkészült szakaszát sikeresnek tartom, naponta arra járok haza. Már azt a rengeteg vitát is méltatlannak tartottam, amelyek a fejlesztések miatt kitörtek Esztergomban. Méltatlannak a fej­lesztések és a leküzdendő nehézségek mértékéhez képest. Most pedig szavakat sem találok a Meggyes Tamás ellen elkövetett erőszakkal kapcsolatban, katasztrofálisnak tartom. Minden erő­szakos cselekedet, kijelentést elítélek. « Bánhidy Vajk, középiskolai tanár: A ferences gimnázium tanáraként kollégáimmal örömmel fogadtuk - és használtuk ki - a határon túli osz­tálykirándulások költségeihez való hozzájárulást, vagy a kiállítás-látogatási kedvezményt. Az or­szágos szinten is egyedülálló Esztergom-tan- könyvvel a helytörténeti, helyismereti képzésünk az egyik legszínvonalasabb segédeszközhöz jutott. Annak bizo­nyítékát pedig, hogy Meggyes Tamás polgármester városunk fejlődése szempontjából „stratégiai ágazatnak" tekinti az okta­Köszönöm! Lelkileg fel vagyok ugyan készülve az ilyen események kezelésére, de mégis nagyon jólesett, hogy a terrortámadást követően szinte azon­nal egyre másra érkeztek hozzám az együtt érző, vagy bármilyen segítséget, akár kétkezi munkát felajánló nyilatkozatok. Sokan hívtak fel telefonon, küldtek SMS-t, vagy fejezték ki írásban mélységes felháborodásukat pártállásuktól függetlenül. Számomra ez többet jelent, mint az odaveszett anyagi értékek. Ezért fontosnak tartom, hogy nyilvánosan is köszönetemet fejezzem ki mindannyiuknak. Segítségét ajánlotta, együttérzését fejezte ki például Kiss-Maly László plébános, Kiss Antal volt hivatali munkatársam, dr. Varga Győző kép­viselőtársam (SZDSZ), Fidesz-tagok sokasága, frakciótársaim, Kinál Katalin képviselőtársam (MDF), Flenger István edző, Horváth István polgármester (Szekszárdi, Tóth M. Gábor ügyvéd, Orbán Viktor, Baumgartner Ferenc vállalkozó, Bánki Erik parlamenti padtársam, Bittay Márton munkatársam a Parlament önkormányzati kabinetében, Mihályi László képviselőtársam (Vállalkozók Pártja), Fekete László világ­bajnok „strong man", dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, dr. Bense Tamás gyermekorvos, Soltész Miklós országgyűlé­si képviselőtársam (KDNP), a KDNP esztergomi szervezete, Arany Orsolya a Duna TV munkatársa, Erősné Vörös Viktória tanár, Danyi József dorogi Fidesz tag, Vennes Aranka a Kossuth rádió volt munkatársa, Csillag Ádám filmrendező, Bánhidy Vajk tanár, Smiger András gimnázi­umi igazgató, PhD Urbán László vezérigazgató-helyettes (Magyar Suzuki Rt.), András László az Inform-Data sajtófigyelő cég vezetője. A felsorolás nem teljes, mert sajnos nem tudtam az összes hívást, SMS-t rögzíteni. A kimaradtak elnézését kérem. Mindegyiküknek - és mindazoknak, akik szintén együtt éreznek családommal - igen hálás vagyok. Esztergom, 2008. április 10. Tisztelettel: Meggyes Tamás polgármester hídlap 7

Next

/
Thumbnails
Contents