Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-04-05 / 13. szám
esztergom Dr. Varga Győző képviselő úrnak, Tisztelt képviselő úr, azt hiszem, nagyon nem értette meg miért is írtam Önnek két hete levelet. Reméltem, elmagyarázza, miért nevezett több millió becsületes, adófizető magyar állampolgárt „rövidlátónak” csak azért, mert nem támogatta az Ön kormányának „reformjait”. Válasz helyett pedig, ahogy már az„agymo- sós” liberálisoktól megszokhattuk, ismét lekezelő, pökhendi módon„válaszolt”:„a Fidelitas megyei elnöke szépen felmondta a jobboldali leckét" és„a százszor hallott üres lózungok nem érdemelnek reakciót” írja. Azon túl, hogy történelemtanár vagyok, és kissé viccesen hangzott, hogy „felmondom a leckét”, azért lenne néhány kérdésem Önhöz. Mit gondol, képviselő úr, vajon ki is itt az igazi rövidlátó? Azok az emberek, akik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy tisztességesen, nagyjából elfogadható életszínvonalat produkáljanak családjuknak és az őket ebben egyre inkább hátráltató „szoclib" kormányt leszavazták? Vagy azok a politikusok, akik a katasztrofális vereség után dúvad módjára törnek rá az ellenük szavazó hatalmas többségre? Közben sértegetik legfőbb szövetségesüket, akik nélkül a kormányrúd közelébe legfeljebb csak álmukban kerülhettek volna. Mit gondol, képviselő úr, vajon hány százaléka lesz legközelebb az SZDSZ-nek, ha továbbra is ilyen felsőbbrendű gőggel kezeli le a magyar választókat? Vagy abban a kb. 600 ezer szavazóban hisz, akiket Kóka János.pártel- nök” egyszerűen kisajátított magának a szocialistáktól? Esetleg az olyan szellemű szavazókra, akik örömmel támogatják a füves cigi legalizálását és a drogliberalizációt? Mi gondol, képviselő úr, a magyar emberek nem vették már rég tudomásul, hogy az ország sorsa attól függ, vállalják-e a szabadság, a felelősségvállalás és folyamatos alkalmazkodás terheit? Nem tettek már le eleget az asztalra? Hány órát dolgozzanak még azért a „80 ezerért"? Mennyit kellene még adózni új páncélautókra, kormányközeli milliós tanulmányokra és söjtöri lakomákra? Azt hiszem, itt lenne az ideje, hogy az SZDSZ végre befejezze a zsörtölődést és ne nézze totyogó, magatehetetlen ovisnak az ország küszködő melósait, alkalmazottait, vállalkozóit és úgy általában az egész magyar lakosságot! Végül pedig, talán a legfontosabb, hogyan képzelte el a képviselő úr az Ön által is oly nagyon vágyott, idézem: „széles körű politikai konszenzussal” történő igazi reformokat? Mert, azt hiszem, elég ritka az olyan konszenzus, ami gumibotozással, túladóztatással és sértegetéssel kezdődik. Képviselő úr, vegyék már észre: a konszenzus nem a magyar társadalmon múlik, hanem egy új, előrehozott választáson, ahol a szavazó polgárok dönthetnek az esetleges reformprogramokról! Heer Adóm, a Komárom-Esztergom megyei Fidelitas elnöke Keressük az ellenséget? Örömmel olvastam az Önkormányzati értesítőben a „Megmérték a város gimnáziumait" cikknek azt a sorát, hogy „ A fenti adatok alapján mindenképpen jó eredmény, hogy a jelentkezők háromnegyedét felveszik felsőoktatási intézménybe a város két gimnáziumából!" Nem lenne jobb ebből a nézetből kommentálni az eredményeket? Szeretnénk ismét nyugalmat, békességet, és egymás iránti érzékenységet. Ha már elcsitul a nem túl jóindulatúan felkavart vihar, nem lehetnénk ismét egymás empatikus sortársai? Mert azt is tudnunk kell, hogy a két iskola feltételei mások. Az egyik korábban válogat, a másik a maradékból merít. Az egyik nyolc évig ad át ismereteket, nevel, a másik hatig. Az egyik 19 éve csodás feltételek közt, kilakoltatás veszélye nélkül dolgozik, a másik feje felett az „albérlet" réme lebeg. Ezt a különbséget a kívülálló nem látja. Kérem, talán sokak nevében, ha felmérünk, az biztató szándékot feltételezzen, ami előre visz, ne egymásra uszítsa a felmérteket. Mi, értelmesebbek ne valljuk a latin mondást: Dividae, et impera! Tisztelettel egy a sok jóérzésű esztergomi polgár közül. Név és cím a szerkesztőségben Tisztelt Béres Úr! Köszönöm, hogy emberi hangon és nem is ironizálva válaszolt a köszönő levelemre. Én a levelemben arra utaltam, hogy az igenek nyomán függetlenül az éppen hatalmon lévő kormánytól, kikre hárul az a közteher, amely az országunkat jól vagy rosszul működteti. Szerintem, ha már olyan társadalmi rendszert választott az ország, amilyet 1990-ben, az lenne az elvárható, hogy a közterheket ne csak az ország kisebbsége, a bérből és fizetésből élők fizessék. Az általunk 1990-ben választott út arról is szól, hogy mindenki akkor vehet ki a közös kasszából, ha előtte a maga részét, tisztességgel befizette, ma ez nem így van. Sok a járulékokat egyáltalán nem fizető és a juttatásokat mégis igénybe vevő honfitársunk. Én most sem és az előző levelemben sem a rászorulókról beszéltem. Igen ők kapják meg azt a mértékű támogatást, amit az ország elbír. Ön példaként több körülöttünk lévő országot említ, akik előttünk járnak az egy főre eső GDP-t illetően. Igaza van, de az is igaz hogy ezek az államok nem működtetnek olyan nagyságú szociális hálót, ami a gazdasági erejüket meghaladja. Mi viszont igen, már évek óta. Igaza van, a jelenlegi kormányzat, egy sor megszorító intézkedést vezetett be. Nem tudom eldönteni, mert nincs kellő ismeretanyagom hozzá, ezek a döntések mennyire jogosak. Mégis kérdezem: Biztos ön abban, hogy az egészségügyünk nem pazarol? Biztos abban, hogy a közpénzből fenntartott intézményeink, mind-mind a leghatékonyabban működnek, amikor pl. az Esztergom Komárom közti vonaton alig utazik valaki? Biztos ön abban, ha az ön által említett gázvezeték nem nálunk épül meg, hanem tőlünk délre, akkor mi feltétlenül jobban járunk? Tisztelt Béres úr, tessék mondani miből gondolja, hogy egymásnak tud ugrasztani, Önt és engem, bármelyik küldetéstudatos politikus, ha mi ezt nem akarjuk? Nem lehetnek önálló gondolataink függetlenül az éppen hatalmon lévők elképzeléseitől? Szerintem a jelenben egy lehet az ésszerű megoldás: A törvényeknek megfelelően négyévenként értékelünk, és vagy elzavarja a többség a kormányt, vagy nem. Most ez a kormány van, ez kapta a lehetőséget négy évre. Ha leírhatom, ez a kormány semmivel sem hazudott többet az 1998-2002 köztinél és ráadásul be is ismerte a hazugságát. A másik kormányfő, aki feltételezem Önnek, jobban tetszik, pedig azt mondta, Ó még életében nem hazudott a magyar embereknek. Tisztelt Uram, szerintem már a legelső nyilvános beszédében 1989-ben sem mondott igazat. Higgye el, amennyire nem tetszik Önnek ez a kormány, annyira nem tetszett nekem az 1998-2002 közötti. Ez szerintem nem is baj, a választásokon döntünk, és a többség akarata érvényesül. Még egyszer köszönöm hozzám írt levelét. Ha gondolja, folytathatjuk! Tisztelettel: Zsákovits Ferenc 57 éves esztergomi lakos/ f.zsakovits@freemail.hu Lapunk továbbra is várja az olvasói leveleket, észrevételeket. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket a Hídiap hasábjain nem közöl, és a leveleket rövidített formában jelentetjük meg. Az olvasói vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség és a kiadó véleményét, az abban leírtakért felelősséget nem vállalunk. Fenntartjuk továbbá a jogot arra, hogy a szűkös helykínálat miatt a leveleket beérkezési sorrendben jelentetjük meg, az írások leadási határideje minden héten kedd 18.00 óra. A leveleket a szerkesztőség postacímére (2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4.) vagy elektronikus formában az info@hidlap.net címre várjuk. Kérjük, hogy minden esetben tüntessék fel: a levélben leírtakat az olvasói levelek rovatban szeretnék megjelentetni. „Az Áldozatsegítő Szolgálat és a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat közös hétvégi ügyeleti rendszerének kialakítása Komárom-Esztergom megyében” Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bűnmegelőzési Osztálya pályázatot írt ki az áldozatsegítő szolgáltatás hétvégi ügyeleti rendszerének kialakítását célzó modellprogram kidolgozása és megvalósítása céljából. Az Igazságügyi Hivatal és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közös programja a pályázaton eredményesen szerepelt, és azt a Komárom- Esztergom Megyei Igazságügyi Hivatal valósíthatja meg. Ezáltal az Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálatának és Jogi Segítségnyújtó Szolgálatának valamennyi támogatása hozzáférhetővé válik hétvégén is. A program keretei között a Komárom-Esztergom Megyei Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálatának és Jogi Segítségnyújtó Szolgálatának munkatársai vállalják, hogy 2007. november 1. és 2008. április 30. közötti időszakban - kísérleti jelleggel - megvalósítják az Áldozatsegítő és a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat közös hétvégi ügyeleti rendszerét. A hétvégi ügyfélfogadás helye és ideje: Komárom-Esztergom Megyei Igazságügyi Hivatal 2800 Tatabánya, Előd vezér u. 4. Szombat: 8.00-12.00 Vasárnap: 8.00-12.00 Elérhetőségeink: Tel: 34/512-790, 34/305-031 Fax: 34/512-791 E-mail: gulyasr@pjsz.gov.hu , lengyelt@pjsz.gov.hu hídiap 29 olvasói levél