Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-04-05 / 13. szám
helyi história megyében törvényszéki és statáriális bíró. 1865- ben került Esztergomba, ahol a város főbírája és törvényszéki elnöke lett. E minőségében 1867-ig szolgált, ezt követően ügyvédi pályára lépett. Ezt tanúsítva 1869. májusában a megyei törvényszékhez írt kérvényében ügyvédi minősítésére nézve bizonyítványért folyamodott, melyet az 1869. május 24-én kelt végzés szerint: „az ezen megye, illetőleg város területén lakó Rényi Rezső a kért bizonyítványt megkapja.” A döntés indoklásában többek között szakértelmét, buzgóságát, a törvények pontos betartását, kiemelkedő gyorsaságát méltatEgy kisnemes forradalmár története Szentgyörgymezőn a Honvédtemető közelében 1990-ben utcát neveztek el Rényi Rezsőről, az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc hű katonájáról. Az egykori hadfi később sikeres bírói és ügyvédi pályát futott be, de otthonosan mozgott az irodalmi és közéleti berkekben is. A névadó 1827. december 4-én született a Túróc vármegyei Szklenó községben. Családja Zólyom vármegyei eredetű armalista (a kisnemesség olyan csoportja, akik címeres levelük mellé birtokadományt már ritkán kaptak) család volt. Apja Rényi József a lipcsei uradalom tiszttartója volt, anyja Róza, a hétéves háború (1756-1763) alatt Magyarországra települt poroszországi eredetű Poyzl családból származott. Középfokú tanulmányait előbb Körmöcbányán, majd 3 évig Esztergomban, a bencés gimnáziumban végezte. 1843-ban Kopácsy József prímás felvette a nagyszombati papnevelő növendékei közé, ahol két évig a bölcsészeti tanfolyamra járt, egy évig pedig teológiát hallgatott. 1846-ban elhagyta az egyházi pályát, s még ugyanebben az évben jogi tanulmányokba kezdett. Pályáját 1848-ban joggyakornokké’nt Plathy Györgynél - Zólyom vármegye másod alispánjánál - kezdte. Az 1848-as forradalmat követő mozgalmas időszakban, Ruttkay István Zólyom vármegyei első alispán segítségével részt vett egy zászlóalj toborzásában, mely elsősorban Rényi Rezső fáradhatatlan munkájának köszönhetően 1848 szeptemberére meg is alakult. Ebben a zászlóaljban - mely előbb a 17. majd a 64. számot viselte - lépett be Rényi is, mint őrmester. A szabadságharc katonájaként 14 csatában vett részt, harcolt a felső-magyarországi hadjáratban, majd 1848. december végén alakulatával együtt Komáromba került. Zászlóalja minden bizonnyal a szabadság- harc honvédseregének egyik kiváló alakulata lehetett, mivel kiérdemelték a vörös sapkát. Részt vett az 1849. júniusi csallóközi, illetve a júliusi komáromi csatákban. A szabadságharc utolsó győztes ütközetében, az 1849. augusztus 3-án lezajlott komáromi kitörésben mutatott példamutató vitézségéért érdemrendet kapott. A szabadságharc végnapjaiban Aschermann Ferenc, - akit 1849. június 26-án léptettek elő ezredessé, és a komáromi várban várparancsnoki beosztásban Klapka György segédtisztjeként szerepelt. A fegyverletételt követő megtorlás idején az osztrák hatóságok részéről sok zaklatásnak volt kitéve, mivel felmerült a gyanú, hogy a külföldre menekült emigránsok hazai ellenálló körökkel való levelezését segítette. Az üldöztetés során szinte az egész országot bejárta, míg végül az 1850-es évek közepén Ungvár város jegyzőjének ki nem nevezték. 1860-ban a rimaszombati törvényszéken bíró, majd 1862-ben Somogy várták, úgy a peres, mint a peren kívüli ügyekben. Esztergomban 1889-ig tevékenykedett ügyvédként, ekkor ugyanis Pozsonyba költözött, ahol több évig volt a Toldy Kör elnöke. 1899. február 23-án halt meg Pozsonyban. Közéleti tevékenysége igen sokrétű volt. Ügyvédi hivatása mellett elsősorban irodalmi, jogi, művészettörténeti pedagógiai munkák írásával foglalkozott, melyeknek köszönhetően neve országosan ismertté vált. Elsősorban cikkeket, tanulmányokat írt a korabeli folyóiratokba, (Vasárnapi Újság, Esztergomi Közlöny, Irodalomtörténeti Közlemények, stb.) de 1866-ban Esztergomban írta legjelentősebb művét, a Pausanias című tragédiát is. Wencz Balázs levéltáros Akciós Walkman mobil? Zene füleimnek! Ha pénzkímélő megoldást keresel, válaszd a zenelejátszós, bővíthető memóriás Sony Ericsson W610i walkman mobilt 2 megapixeles kamerával, amely most igazán kedvező áron lehet a tiéd. www.t-mobile.hu SÁRVÁRI KFT. ESZTERGOM, Kossuth u. 5. Tel.: 33/411-014,06-30/552-24-42, . x _ 06-30/474-12-09 U] nyitva tartas Eszíergomban: DOROG, Bécsi út 55. H-P: 8-00-18.00, Szó: 8.30-12.30 | Tel.: 33/443-471, 06-30/901-42-15 T- • -Mobile* • • Partner Sony Ericsson W610i 9990Ft új előfizetéssel 2 éves hűségnyilatkozattal Walkman mobil 2 GB-ig bővíthető memória 2 megapixeles kamera FM rádió hídlap 21