Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-03-22 / 11. szám
Szerbia Magas rizikójú területek Ukrajna Szlovákia Románia Magyarországon az első kettő a legjellemzőbb, kullancsok által k okozott megbetegedés, és ugyan mindkettő kezelhető, mégis ■k érdemes vigyázni. A Lyme-kór bakteriális fertőzés, amit anti- Bk. biotikummal kezelnek, de a gyógyítás évekig is elhúzódhat, míg a vírusos agyhártya-, és agyvelőgyulladás (kultancs- encefalitis) az immunrendszert támadja meg. A kór halálos is lehet, az antibiotikumos kezelés nem hat ellene, az orvosok csak a tüneteket tudják kezelni. Ez ellen csak és kizárólag oltással lehet védettséget szerezni, így azoknak, akik sűrűn járnak túrázni, vagy olyan vidéken laknak, ahol fokozott a kullancsveszély, ajánlatos beoltat- ni magukat. Két oltási mód is létezik: az úgynevezett gyorsított oltási rend, amikor nyári időszakban kéthetes eltéréssel jutnak hozzá az emberek; illetve a télen alkalmazott, amikor az első olEsztergom Város Önkormányzata és a Vasas Horgász Egyesület környezetvédelmi napot hirdet, melynek célja a búbánat-völgyi tavak környékének megtisztítása, tavaszi rendbetétele. Március 29-én, szombaton reggel 8 órára a horgászházhoz várunk minden kedves természetbarátot, aki közösségi munkájával segítségünkre tud lenni környezetünk megóvásáért. Meggyes Tamás Juhász Tibor polgármester elnök (Vasas HE) tást 1 -3 hónappal követi a második. A vakcinát egy évvel később kell ismét beadni, így három évig nyújt védelmet. A kullancsos vidékre csak ritkán tévedők oltás helyett például kémiai- és speciális kullancsriasztók alkalmazásával is védekezhetnek. Ha túrázni indulunk, viseljünk világos, hosszú ruhát, a túrát követően pedig minden esetben át kell vizsgálni a testünket, illetve a ruhánkat. Kullancsstatisztika Magyarország kiemelten fertőzöttnek számít a kullancs megbetegedések szempontjából. A Magyar Kullancsszövetség minden évben elkészíti a kullancstérképet, mely jól ábrázolja a leggyakoribb kullancs-előfordulást, illetve az emberek és az állatok kullancs által való fertőzöttségét. A legtöbb kullancs, és az általuk terjesztett megbetegedés az ország nyugati és északi területein, ezen belül is Zala, Vas, Somogy, Győr-Moson Sopron, Veszprém és Nógrád megyében van. Komárom- Esztergom megye ugyan nincs a legfertőzöttebb megyék közt, de országos szinten az élmezőnybe tartozik, Esztergom földrajzi fekvése, és a mostani időjárás eleve garantálja a veszélyt. Korábbi adatok megyénkben 2000 2001 2002 2003 2004 2005 Lyme-kór 17 30 21 35 29 23 Kullancs-encephalitis 0 0 0 1 3 0 V.P. 'OKTÁV Az Oktáv Zrt. 2008. I. félévében induló tanfolyamaiból: Építőipari -szállító szakképesítések Településihulladé Ács-állványozó kezelő Bútorasztalos Kályhás uta Műszaki szakképesítések Logisztika, kereskedelem, CNC forgácsoló marketing logisztikai ügyintéző Marketing ügyintéző Raktáros Informatikai kereskedő Jövedéki ügyintéző Településfejlesztési szakelőadó PLC programozó Számítástechnika Általános rendszergazda Számítógéprendszerkarbantartó Számítógép-szerelő, karbantartó Szó m ítástech n i ka i szoftverüzemeltető Számítógép-kezelő, használó, ECDL Sport- és egészségügyi képzés Pa Akupresszőr Alternatív mozg masszásti Egészségügyi modul Fizioteropiás asszisztens Masszőr (sport-, gyógy-) Reflexológus Sportoktató Egyéb szakképesítő tanfolyamok Biztonságszervező l-ll. Dekoratőr, kirakatrendező Lakberendező Kéz- és lóbápoló, mukörömépito Mozgóképgyártő, videóműsor készítő Környezetvédelmi szakképesítések Környezetvédelmi (szakelőadó Környezet és hidrotechnológus (Településihulladék-gyűjtő és Teljes kínálatunk megtekinthető a www.oktav.hu weboldalon! (Egyéni hallgatók részére kamatmentes részletfizetési lehetőség! Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják! Bővebb információ: OKTÁV Zrt. 2509 Esztergom-kv., Wesselényi u. 35-39. Tel.: 33/435-755 E-mail: oktav@oktav.hu Web: www.oktav.hu További irodáink: OKTÁV Zrt. Tatabánya • Székesfehérvár Nvt.sz.: 11 -0019-04 Akkredítáció: AL-0048 hídlap 21