Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-03-15 / 10. szám
helyi história híresebb munkái között említhetjük a budapesti Lánchíd négy oroszlánját, a Vígadó párkányzatának, a magyar történelem nagyjait ábrázoló, úgynevezett ideálportréit és a Magyar Tudományos Akadémia dekoratív szobordíszeit. A ház történetének fontos fejezete volt az az időszak, amikor 1872-ben Etter Lőrinc gyermekei Pestre költöztek, ahol nevüket Esztergomi-ra magyarosították. Az idősödő mester ez évben döntött úgy, hogy a családi kihasználtság hiányában a szép ház nagy részét bérbe adja a járásbíróságnak. Ő maga, feleségével, Muzsik Franciskával az udvari részbe költözött. A serfőző mester 1891-ben bekövetkezett halála után az épületet Niedermann Pál ügyvéd vette meg . a bíróság bérletével együtt. Ez az ügyletmenet 1898-ban megismétlődött, ekkor egy Horn Mór nevű illetőjé lett a ház. A bíróság 1910-ben költő- \ zött el innen, ezt követően / f I árverezték el az ingatlant, Mm melynek folytá a kívánalomnak Prokopp ízléssei tett eleget, a ház első számú \ ékeinek és egyben jellegzetessé- ___ g ének számító, a homlokzaton talál- ... h ató négy szoborportrét Marschalkó Jánossal készítteti el. Erről a momentumról egy korabeli írás is tanúskodik, ugyanis fennmaradt a megrendelő és a tervező közötti levelezés, melyek egyikében Etter Lőrinc háláját fejezi ki Prokopp Jánosnak, az igényességgel és gondossággal elvégzett munkáért. E levélben külön kitér annak írója Marschalkóra. A szobrász korának felkapott alkotója volt, leglégkezelőgépek Kórházak, irodaházak, bevásárlóközpontok, ipari csarnokok szellőztetésére, klimatizélására ajánljuk mm Rosenberg ventilátorok ri és füstelszívó ventilátorok hóvisszanyerős lakásszellőztető gépek légfüggönyök hőcserélők hangcsillapítók légtechnikai vezetékek cső- és csatornafütők «automatika ■HjHjH