Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-02-23 / 7. szám
kultúra Gyerekek a világot jelentő deszkákon Dobog a színpad Argyelán Krisztina, Jónás Rita, Szalay Álmos, csak néhány ismertebb név azok közül, akik az esztergomi Dobogó Színpadon kezdtek ismerkedni a színpadi játékkal. A színjátszó kör múltjáról és jelenéről az egy személyben rendező, koreográfus és producer, Meggyes Miklósné mesélt a Hídlapnak. Meggyes Miklósné - vagy ahogy a városban egykori diákjai leginkább szólítják - Ildi néni még korábbi munkahelyén, a József Attila Általános Iskolában kezdett a színjátszással foglalkozni. Akkoriban, mint mesélte az volt a feladata, hogy az éves ünnepségeket megszervezze és rendezze. Az első komolyabb siker 1984-ben jött, ekkora József Attila iskola diákjaival az Országos Színjátszó Találkozón második helyezést értek el. Ezután Ildi néni a Dobó Katalin Gimnáziumban megalakult Dobo-gó Színpadnál elvállalta a rendezői feladatot. Mint mondta, akkoriban lelkesebbek voltak a fiatalok, mint manapság, de megkönnyítette a dolgát, hogy azokban az években „érkeztek meg"jó páran az egykori, akkor már rutinosnak mondható józsefes színészpalánták közül a „dobós" színpadra. Olyanok is voltak szép számmal, akik ugyan nem dobós diákok voltak, mégis hosszú évekig eljártak a színjátszó közösségbe. Hosszú évek alatt alakult ki az a ma is használatos módszerük, mely szerint a darabok kiválasztásában a gyerekekés a rendező szava egyaránt döntő, de arra is volt már példa, hogy a diákok vagy Ildi néni láttak Pesten egy jó előadást és kedvet kaptak, hogy ők is megcsinálják. Azt azért a rendező-koreográfus is megemlítette, hogy természetesen a szereplők képességeihez és adottságaihoz mérten valósítják meg ezeket, de aki látta most év elején a Dió- törőt, az biztosan elégedetten és egy kedves élménnyel gazdagabban távozott a Dobó aulájából. Ilyen nagy munka volt az első musicalként bemutatott Padlás című Pres- ser-darab esztergomi premierje, vagy a Muzsika hangjai című zenés játék is. Amikoraztfeszegetem, mennyire nehéz ösz- szehozni egy ilyen korú és vegyes társaságot, kiderül, hogy valóban - a legutóbb színre vitt darabnál, a Diótörőnél és a Muzsika hangjá-nál sem volt egyszerű úgy intézni, hogy mindenki ráérjen az adott napokon, de végül azért sikerült. Ildi néni mesélt arról is, hogy a színpadi mozgásra mindig különösen nagy hangsúlyt fektetnek, ezt a fentebb említett darabok esetében Csékei Brigitta, a Carmen táncegyüttes művészeti vezetője tanította be. Lámpalázra vonatkozó kérdésemre a Dobogó mindenese elmosolyodott: természetes, hogy van mindenkinek, tudom meg, de aztán azt is elárulja, hogy a premier előtti időszakban szinte naponta próbálnak, ez pedig jótékony hatással van az idegekre. Évek során alakult ki az a rutin, miszerint az új darabot december környékén kezdik el próbálni, majd a várszínház nyári nyitását követő első hetekre alakítják véglegessé. Nem mindig zenés-táncos színjátékkal készülnek a következő évre, 2006-ban például az '56-os forradalom 50. évfordulója előtt tisztelegve Schwajda György három felvonásos prózai művét, a Ballada a 301-es parcella bolondjárói című drámát adták elő. Ez a történelmi mű jó példa volt rá, hogy ezeket a komoly drámákat csak alapos háttérmunkát követően lehet előadni. A próbák előtt és között- némileg kihasználva, hogy a rendező egyben történelemtanár is - sokat beszélgettek a mű hátteréről, a dráma történelmi vonatkozásairól. A musicaleknél persze más a helyzet, ott az a nehézség - mesélt tovább Meggyes Miklósné - hogy sok gyereket kell egyszerre mozgatni zenére, figyelni kell a fényekre, a szöveges részekre, a táncra és a jelmezekre is. A Dobogó Színpad a gimnáziumban és a várszínházban lép fel, ennek pedig az az oka, hogy a városban nincs rendes térmélységű, zsinórpadlással ellátott színházterem. Pedig ez nemcsak ennek a társulatnak lenne fontos, hanem az itt működő többi színjátszó körnek is, a Bakai Ferenc által vezetett Klubszínpadnak, vagy akár a Franka színjátszókörének, akik szintén a szűkös tornaterem adta lehetőségekkel birkóznak már jó ideje. v.i.
