Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-02-09 / 5. szám

tárlatjárat kultúra A gondolat inzertjei ciókká fokozódik. Külön érdekes­Tóth Gábor„rendes"foglalkozását tekintve jogász, s először ál­lít ki Esztergomban. A premier ennek ellenére vagy talán éppen ezért jól sikerült, a fiatal művész rajzaiból, festményeiből össze­állított tárlatra sokan voltak kíváncsiak a megnyitón. Az alkotó egyfajta „best of"-fal érkezett városunkba, a Dobó Galériában kiállított, február végéig látható művek között a korai zsengékkel és a legutóbbi évek terméseivel egyaránt találkozha­tunk. Erre utal a tárlat címének megjelölt„Retrospektív" kifejezés is, a művész így tekint vissza eddigi pályafutására. Az már első blikkre is világos a szemlélő számára, hogy Tóth Gá­bor grafikában erősebb, ott tudja teljes értékűen irányítani szán­dékát. A rajzok mögöttese, szellemi origója ugyanakkor még így is némileg ködbe vész. Ez persze a laikus és talán felületes,,,rohanós" nézőt kevésbé kápráztatja el. Ha a másik verziónál maradunk, és adunk időt az egyes képeknek, egy komoly meta-világban talál­juk magunkat. A művész gondolati inzert­jei nem is a különböző rajztechnikai megol­dásokban, hanem a meseszerű beállítások és témák sűrű vonalrendszerré válásában mutatkoznak meg. A meselabirintusszerű élmény aztán hol minták kibogozhatatlan absztraktjává, hol pedig figurális kompozí­ség, hogy az alkotó még azzal is kísérletezik, hogy a monokróm rajzot a színes grafikával keveri, ebből adódik is némi, de azért még bőven fogyasztható káosz, a szürkés-fehér minták hullám­zó háttérből kiemelkedő hétágú gyertyatartó képéből könnyen asszociálhatunk az ünnepre. Egy másik alkalommal különös szer­kezetek és ismeretlen lények (földön kívüliek?) szárnyalását látjuk, a furcsa, de izgalmas víziót jól ellensúlyozzák a kompozíciót lezáró földi sík primitív, sematikus növényábrái. Pöltl Zoltán dvd Adios Amigos! Charles Bronson nagy színész volt. Alain Delon szintén a legnagyob­bak között említhető. Amikor e két kolosszus egy akciókrimiben sze­repel, az pedig maga a „zsáner-kánaán". Az Ég veled barátom című alkotás a rosszfiúk ol­daláról mutatja be egy agyafúrt bankrablás történetét. A kopók elöl menekülő két jóké­pű kópé aztán csapdá­ba kerül, ekkor el kell dönteniük, hogy a ba­rátságot vagy a pénzt választják. cd Mint hal a vízben Több, fúziós projektje és egy sikeres Japánban kiadott lemeze után Harcsa Veronika most újra itthon lép a pub­likum elé. Legújabb, You Don't Know It's You című lemezével ismét eggyel följebb rakta azt a bizonyos lécet. A bá­jos arcú énekesnő új, második albumán saját szerzeményeket jegyez. Az édes-bús, melan­kolikus dalok kedvelői készülhetnek... kabaré Most viccelsz? Nem is rossz ötlet a far­sangi szezonban arra irányítani a figyelmet, ami nekünk magyarok­nak talán még min­dig megy. A humorról, azon belül is a kabaré­ról van szó. Az Utazás egy siker körül című zenés darabot nem kisebb név, mint Őze Áron rendezte. A főbb szerepekben Jankovics Anna, Harcsik Róbert és Tövispataki Beáta játszik. A február 21-ei előadásra jegyek a Ba­jor Ágost Művelődési Ház portáján kaphatók. koncert Húzzák-vonják Ritka, de fontos ese­mény városunkban a komolyzenei nagykon­cert. A következő al­kalomra viszont máris készülhetünk, febru­ár 16-án, este 7 órától csendül fel a Dobó Ka­talin Gimnázium aulá­jában Bach, Haydn és Mozart egy-egy csem­balóversenye. A műve­ket az Esztergomi Vá­rosi Szimfonikus zene­kar adja elő.

Next

/
Thumbnails
Contents