Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-02-09 / 5. szám

Az Esztergom Fotó Klub közel 40 taggal 1968-ban alakult meg. Az alapítók között volt Tamási Péter, Sipeki Gyula, Dudás György és Vigovszky István. A klub a kezdetekről fogva országos és nemzetközi szintű kiállítások, pályá­zatok, táborok és katalógusok létrehozásával, szervezé­sével foglalkozik. Alkotói közül nem egy világhírnévre tett szert. 1976-tól tartják a Fotóbienállét, mely nem­csak tematikus pályázat és kiállítás-sorozat, hanem egy rendkívül igényes fotóalbum kiadását is jelenti. kultúra Idén 40 éves az Esztergomi Fotó Klub Az ünnep vakui- Igen, és ezúttal főleg abban volt szerepem, hogy egy egységes képet alakítsunk ki. Egy ilyen tárlat ugyanis min­denféleképpen egy külön műnek számít, nem merülhet fel a nézőben, hogy ez vagy az miért szerepel benne, és ezért egy közös szálra fűztük fel az alkotásokat. Az egyezőség ez esetben az absztrakció volt, az elvontabb műveket válogattuk össze.- Ha már itt tartunk, akkor áruld el, hogy szerinted mi ennek az új generációnak az erőssége?- Először is, hogy a mesterségbeli tudás, a technikai ismeret tel­jes birtokában vannak. Azáltalukelkészített munkák megrendezett, módosított, átalakított képek, nem olyan felvételek tehát, melyeket „csak úgy meglát a fotós". Az említett elvontság is fontos előrelépés volt az egyes alkotóknál, a korábbi, esetleges tévutak elhagyásával itt már mindenki„sínen"van, tudja, hogy mit akar bemutatni. Eleve elgondolnak egy témát, és ahhoz keresik meg a látványt.- Az ifjak csoportjában találjuk fiadat, Bállá Gergőt is. Mennyi­ben köszön vissza egykori önmagad 7 Pöltl Zoltán Február 1-jén a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában az Esztergomi Fotó Klub öt fiatal művészének kiállítása nyílt meg. Az apropót nemcsak az új generáció színre lépése nyújtotta, a klub ugyanis idén ünnepli fennállásának 40. év­fordulóját. A nagy múltú alkotóközösségről annak kuratóri­umi tagja, Balta András fotóművész mesélt Pöltl Zoltánnak.- Gergőnek hatalmas természetismerete van, ennyiben ha­sonlít rám. Talán még az is, hogy ő sem a szokványos fényképe­zési technikák és látásmódok alkalmazója. Ezen kívül hála Isten­nek mindent másként csinál, mint én.- Jó pár évtizede még eléggé egyértelmű volt, hogy éppen melyik művészeti „izmus" az uralkodó irányzat. Jelenleg a közönség szá­mára nem világos, hogy hol is tartanak az alkotók. Ha már az új generációról beszélgetünk, hol tartanak ők?- Szerintem a fiam kivételével még az útkeresés stádiumában vannak. Galyasi Géza korábbi természetképeiből most váltott az elvontabb témák irányába, Réti Iván nemrég vetette bele ma­gát egy új technológiai eljárás alkalmazásába. Radócz Balázs a megrendezett képek elkötelezett híve, a piros és az arany színek használatával kombinál, míg Sótér József - a legfiatalabb tag - még nem annyira tudatos fotós, még nem tudja, hogy melyik a jó és melyik a rossz képe. Az Esztergomi Fotó Klub kiállítása február 29-ig tekinthető meg a Duna Múzeumban. Fotók: Pöltl

Next

/
Thumbnails
Contents