Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-02-09 / 5. szám

programtúra esztergom d eményezéshez, amelynek célja, hogy a regionális vízmű-társaságok részvé­nyei térítésmentesen az érintett önkor­mányzatok tulajdonába kerülhessenek. A Salgótarjánban megtartott konferen­cián Esztergom részéről Knapp János Pál alpolgármester szólalt fel, hangsúlyoz­va, hogy a városvezetés az ivóvízellátás saját kézbe vételéről a város ivóvízbázi­sát érintő 2004. évi súlyos vízszennyezés­kor döntött. Elmondta azt is, hogy ennek érdekében saját karsztvíz bázist is feltárt a város, valamint a törvény adta lehető­séggel élve kezdeményezték az állami tu­lajdonú regionális vízművek részvényei­nek ingyenes önkormányzati tulajdonba vételét. BÚCSÚ KISS KÁLMÁNTÓL Hétfőn búcsúztak a városrész temetőjé­ben Kiss Kálmántól, a dorogi és orszá­gos birkózósport meghatározó alakjától. A többszörös országos bajnok, később a sportág Komárom-Esztergom Megyei Szövetségének elnöke, egyben az Orszá­gos Birkózó Szövetség elnökségi tagja 68 évet élt. Búcsúztatásán a családtagokon kívül barátok, ismerősök, sporttársak is részt vettek, többek között Hegedűs Csa­ba olimpiai bajnok, Buzánszky Jenő és Kupa Mihály. MUNKÁBAN A LÁNGLOVAGOK A tüzek mellett két érdekes eset is had­ba szólította az esztergomi lánglovago­kat a héten. Február 5-én a 11 -es úton a Bottyán-tónál egy, az útról kisodródott és árokba borult autót segítettek kiemelni a tűzoltók. Szerdán, a tűzoltósághoz közeli kereszteződésben balesetet szenvedett kerékpáros tért be a lánglovagokhoz. A férfi kezén és fején is sérüléseket szenve­dett. A sebek ellátását követően a tűzol­tók mentőkollégáikat hívták segítségül, akik kórházba vitték a szerencsétlenül járt kerékpárost. LOMBTALANÍTÁS A PRÍMÁS-SZIGETEN A Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft. munkatársai a tavaszi első nagytakarítást végzik a Prímás-szigeten. A szakemberek levágják a veszélyes, elszáradt gallyakat, illetve kivágják az életképtelen fákat. Nagy Attila, a vállalat vezetője elmondta: a gal­lyazást egy kosaras darus munkagéppel végzik, a munkálatok a Petőfi Sándor utcá­ban már véget értek, a szakemberek most a Prímás-szigeten lévő Gesztenye fasort „teszik rendbe". A kft. vezetője hozzátette: a szakemberek már korábban Esztergom- Kertvárosban is hasonló, a városi főkertész által jóváhagyott munkákat végeztek. r y FORINTOS HASZNÁLT RUHAVÁSÁ, NYITVA TARTAS: 7.00-14.00 SZOMBAT: 7.00-12.00 Esztergom, Simor János u. 17. y Iposz udvar, PIAC DJ/AIDJ L > GYÖNGY ÉSTÁNC Két autentikus programra várja hétvégén a Szentgyörgymezői Olvasókör a közönséget. Feb­ruár 9-én, szombaton reg­gel 9-től délig a gyöngyfűzést kedvelőké lesz a közösségi hely, délután fél öttől pedig a táncos lábúaknak szól majd a muzsika, ekkor Széki tánchá­zat tartanak. Az Aprók tánca kiegészítő program, melyet Trexler Magdolna tart a kicsik­nek, díjmentes, a felnőtteknek 300 forint a belépőjegy. ÖRÖKZÖLD DALLAMOK Február 9-én, szombat este 8 órától a Szegő Jazz Band ad koncertet a párkányi El Camino étteremben. A sza­xofonos zenekarvezető Szentkirályi Károly bőgős­sel, Rónai Attila dobossal és Kosztin László gitárossal ör­vendezteti meg ez alkalom­mal a publikumot. GÁBOR ÉS VAJK A Helischer Józsefvárosi Könyvtár, mely jelenleg a Dobó Katalin Gimnáziumban található, folytatja neves sze­mélyiségeket bemutató soro­zatát. A következő alkalommal a többszörös díjas színművész Reviczky Gábor lesz Bánhidy Vajk vendége. A közönségta­lálkozó február 12-én, kedden, 17 órakor kezdődik. VÉRE VÉRE HOLTIG VÉRE... Folytatódik Varga Tibor A szkí­táktól Mátyás királyig című előadássorozata az„igazsá- gos" uralkodó trónra lépésé­nek 550. évfordulója alkal­mából. A következő, február 18-ai előadás„vére vére holtig vére..." - Szkíták öröksége né­ven este 18.00-kor kezdődik a Géza Fejedelem Szakkép­ző Iskolában Esztergomban. További információ a 20/221- 0947 telefonszámon kérhető. FARSANGI MURI A Bajor Ágost Művelődési Ház­ban 9-én, este 7 órától a Nosz­talgia Trió muzsikájára mulat­hatunk a házban. A„Húzzátok kivilágos virradatig!" című bu­lin Költő Csaba és néptáncosai vezetik majd a táncokat. MOZIBA BE A Bajor Ágost Kultúrmoz- góban február 7-étől 13-áig két új filmmel találkozhat a publikum.17 órától egy dokumentarista felütésű, ro­mák életéről szóló alkotás, a Boldog új élet című mozi látható. 19 órától Nicholas Cage új produkciója, A nem­zet aranya 2. lesz műsoron. KEREKASZTAL AZ EGÉSZSÉGRŐL ÉS EGÉSZSÉGÜGYRŐL Február 13-án, szerdán 17 órakor a fenti címmel tarta­nak kötetlen beszélgetést a Szentgyörgymezői Olvasó­körben. A kerekasztal-beszél- getést Jakab Péter vezeti, be­szélgető partnerei Osvai Lász­ló és Varga Győző orvosok lesznek, akik várják a közön­ség kérdéseit is. 10 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents