Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-07-26 / 29. szám
kultúra Esztergomi küldöttség a délvidéki ünnepségen Illés-napi búcsú Temerinben pót, melyre meghívást kapott Petróczy Gyula és Eck Alajos, az esztergomi önkormányzat, illetve a Szentgyörgymezöi Kertbarátkor képviseletében. A két település kapcsolata egy néptáncos házaspárnak, Gajó Róbertnek és Vecsera Tündének köszönhető, akik évekkel ezelőtt költöztek Temerinből Esztergomba, és csatlakoztak a Váralja néptáncegyütteshez - emlékezett vissza a kezdetekre Petróczy Gyula a Hídlapnak elmondott beszámolójában. A néptánccsoportok után, 2005-ben a két kertbarátkor is együttműködési megállapodást kötött. Ezek után következett a „december ötödikéi népszavazás", aminek szomorú eredménye okán Esztergom városa létrehozta a határon túli magyarok számára a „tiszteletbeli polgárság" intézményét. A sok baráti és családi kapcsolatnak köszönhetően a temeriniek közül 120-an kérték az„Esztergom város tiszteletbeli polgára" címet, ennek ünnepélyes átadására utazott ki először Petróczy és Eck képviselő két éve Temerinbe, és tértek vissza most is Puskás Tibor tanácselnök meghívására. A kis küldöttség pénteken érkezett meg az Újvidéktől 20 kilométerre fekvő településre, és már aznap részt vettek Németh Mátyás festőművész tárlatának megnyitóján. A képviselők szállását is biztosító alkotónak szeptember 3-ától Esztergomban, az Aquasziget élményfürdőben nyílik majd kiállítása. Szombaton a Temerin képekben 1960-1988 című könyv bemutatóján, illetve a néptáncegyüttes esti gálaműsorán voltak jelen a városatyák, vasárnap pedig Esztergom táblával és zászlóval vonulva vettek részt a népes ünnepi menetben, melynek végén kenyérszenteléssel egybekötött szentmise következett. Este az Illés-napi soka- dalommal zárult az ünnepségsorozat, melynek fő eseménye az új kenyér megszegése és a hajnalig tartó mulatság volt. A Szentgyörgymezöi Olvasókör természetesen meghívta a temerinieket az augusztus 20-i ünnepségekre, illetve most magukkal hozták az ottani színi társulat megkeresését is, akik szeretnének kapcsolatot kialakítani az esztergomi amatör színjátszókkal. A távolabbi tervek között szerepel a partnerség írásban történő megerősítése is, ha nem is testvérvárosi, hanem valamiféle szövetség formájában - mondta Petróczy Gyula az élmények felidézését követően. temerini magyarság legnagyobb ünnepét, az 1853. évi, súlyos természeti csapások alkalmával tett fogadalmának emléknapját és egyben az új kenyér ünnepét is jelentő, négynapos kulturális, társadalmi és egyházi eseményét, az lllés-naKözel ötéves múltra tekint vissza Esztergom és a vajdasági Temerin civil szervezetei közötti, minden hivatalos formalitást nélkülöző, de annál jobban működő baráti kapcsolata. A múlt hétvégén a település legnagyobb ünnepe, az ülésnap alkalmából rendezett eseménysorozaton részt vett Petróczy Gyula és Eck Alajos, önkormányzati képviselő is. T emerin és Esztergom között bár nincs hivatalos, polgármesterek által jegyzett testvérvárosi kapcsolat, a két település művészeti csoportjai és egyéb civil szervezetei mégis élő és működő partnerséget ápolnak egymással. A magyar határtól száz kilométerre fekvő délvidéki város az elmúlt hétvégén ünnepelte a Gábor Éva hídlap 31