Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-07-26 / 29. szám
A valóság átültetése V annak tehetséges művészek, vannak fiatal művészek, és vannak esztergomi művészek. És van egy, akire mind a három kijelentés igaz. Andráskó Péter, aki július közepén indította el új premierjét a Duna Múzeumban, ilyen ember. Az 1981 -es születésű, ifjú alkotó hosszú utat tett meg mostani tárlatáig, egyetemi évei alatt ösztöndíjat nyert a londoni Chelsea College of Arts-ba, ahol fél évig vendéghallgató volt. Ezt követően Péter több európai nagyvárosban, így Londonban, Brüsszelben, Bonnban, Lionban és természetesen Budapesten állított ki. Egy hosszú és tán kanyargós út közepén áll meg esztergomi állomásán ez a fiatalember. A slusszpoén pedig máris a tárlat első napján jött, amikor egész egyszerűen nem volt megnyitó, mert - miként a meghívón is írták - tárlatzáró esemény lesz, mégpedig augusztus 29-én. Jó geg. Addig meg tessék bemenni, tessék nézelődni, tessék átlényegülni. Én bementem, megnéztem, és máshogy jöttem ki, mint ahogy bementem. Talán észrevették többen, hogy eddigi Tárlatjáratainktól némileg eltér ez a mostani, ez amelyik egy remek, és ritka megoldásokat kínáló képzőművészeti élmény alapján íródott. És csak ismételni tudnám az alkotót, aki így ír ajánlót Esztergomban látható munkáihoz: „Képeim meditativ kapcsotárlatjárat kultúra latrendszereket, távoli ködös történeteket mesélnek el. A képeken figurák jelennek meg saját láthatatlan világukban. Víziók, nem valós alakok. Egy-egy gondolatot, érzést segítenek a valóságba átültetni. Egy személyiség szeletei, amik kapcsolatba lépnek egymással". Augusztus utolsó péntekén Kaci Simon várja a tárlatzáráskor önöket. kiállítás könyv Csipke, rózsa Bár ma mára főpapi miseruhák helyett a csipkéről tán más jut eszünkbe, azért vannak még e különleges mesterségnek hagyomány- őrző mívelői. A reneszánsz évhez kötődően idén az aranycsipke kerül a középpontba a Magyar Csipkekészítők Egyesületének szombat délután öt órakor nyíló kiállításán a tanítóképző főiskola dísztermében. A tárlat csak péntekig tekinthető meg, úgyhogy csipkedjük magunkat! Káosz? Van, aki egyszerűen képtelen arra, hogy rendszabályok között létezzen, lételeme a rendszertelenség. Ugyanerre jött rá a tengerentúlon David Abrahamson és Eric Freedman, akik megírták a Tökéletes rendetlenség című könyvet. A kötet hasznos tanácsokkal szolgál annak megértésében, hogy sokszor az első ránézésre rendetlennek tűnő ember vagy rendszer hatékonyabb, rugalmasabb és nem utolsósorban kreatívabb. Ez az igazság. Isti mese Meggyőződésem, hogy sok Steven Spielberg rajongó nem tudja, hogy a mester első remekműve a Párbaj (Duel) című gyöngyszem. A szinte szavak nélkül, pusztán két jármű, egy dohogó személyautó és egy robosztus kamion egyenlőtlen küzdelmét bemutató film igazi horror és társadalmi kritika is egyben. A nemrég megjelent dvd változatban werkfilm, fotó- és posztergaléria is található. Dupla bubi Ki ne emlékezne a Stereo Mc's könnyűzenei rendszerváltó Connected című albumára? Hát le lehetett a dalok közben küldeni néhány kisvadászt, az biztos! A csapat alapját jelentő kissé gáz nevű Rob B énekes és társánál jóval szerényebb The Head muzsik'által készített új korong a rejtélyes Double Bubble címet kapta. A csapat augusztus 20-án a Balaton partján ad koncertet. After the tűzijáték! hídlap 29 A rovatot összeállította: Pöltl Oxi Zoltán