Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-07-19 / 28. szám
kultúra Akiről néha elfeledkezik a természet A rész az egészben Egy képzőművészről szóló anekdota szerint, a kiállításmegnyitón egy lelkes rajongó a következő szavak kíséretében rázza meg a művész kezét,„Csodálatos képeket készített mester! Miről szólnak?". Somogyi Márk esztergomi tárlatmegnyitóján is megtörténhetett volna mindez, hiszen mint később megtudtuk, az alkotónak is az volt a célja, hogy egyfajta bizonytalanságba helyezze közönségét. A fiatal művésszel Pöltl Zoltán beszélgetett.- Nemrég nyílt esztergomi tárlatodon kicsit mással várod a közönséget, mint amit a honlapodon talál az érdeklődő. Kétféle megközelítéssel élsz, vagy ez mégiscsak imhoz az artisztikus jelleg és indíttatás dominált.- Ezek szerint nem érdemes rákérdezni, hogy az adott kép mely állatot, növényt, tájat, illetve annak egy részletét, motívumát mutatja, hiszen önálló kompozíciókról van szó.- Ezeknek a fotóknak pontosan azért nincs címük, hogy még azzal se befolyásoljam a nézőt. Nem szeretném egy adott irányba kényszeríteni a látogató fantáziáját. Ebben én azt is élvezem, hogy a nézőket nézem, hogy őket hallgatom, amikor a képeim előtt állnak, majd kérdeznek valamit róla. A tapasztalat az, hogy igenis születnek kérdések az emberekben a képek kapcsán, és egy bizonyos pozitív nyugtalanság lesz rajtuk úrrá a felvételek láttán. Sokszor olyan magyarázatot adnak a laikusok egyes jelenetekre, melynek semmi köze a valósághoz. Ez nagyon érdekes számomra, ugyanis én pontosan tudom, hogy miből és hogyan készültek a fotóim, viszont a néző minimális információval, vagyis teljes szabadsággal áll a képek előtt.- Honnan indult a természettel való kapcsolatod? A fotózás kapcsán kezdtél el ott dolgozni, vagy mindig is rajongója voltál?- A fotózás és a természet szeretete párhuzamosan futott mindig is nálam, majd egyszer csak e két vonal találkozott. Édesapám és édesanyám mindketten festőművészek, így bennem is megvolt, van az alkotói hajlam. Ez tíz éven keresztül átment a zenébe is, mely mellett grafikai egy?- A Rondellában most kiállított anyag egyértelműen a művészeti vonal, míg a weben válogatás látható különböző fotóművészi tevékenységeimből és folyamatban lévő sorozataimból. Az esztergomi tárlat koncepciója, mint ahogyan címe is - Mintatermészet - elárulja, hogy a természetes motívumokat állítottam a középpontba. A képek készítésénél olyan tudatosságra törekedtem, mely az egyértelmű és az absztrakt határvonala között húzódik. Magyarul, az adott fotóból rá lehet érezni, hogy mit is látunk ott, de mégis oly módon komponáltam ezeket a felvételeket, hogy kérdések, kérdőjelek is szülessenek a nézőben.- A rész és az egész örök viszonyát boncolgató feladványok ezek. De mely halmazba tennéd: művészeti alkotások vagy természetfotók?- Én azt mondom, hogy ez inkább a művészeti irány. És bár kedves irányzatom a természet közeli vonal, de ez esetben, hasonlóan más témájú sorozataHi II 28 hídlap