Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-07-19 / 28. szám

Az Esztergom Fürdő Spa Zrt. 2007-ben 46,1 százalékos árbevétel-növekményt ért el az előző évhez viszonyítva. A Sóstó Gyógyfürdők Zrt. Nyíregyháza 2005-ről 2006-ra 58,75 százalék-kai növelte az értékesítés nettó árbevételét, a Kehida Termál Kft. 11,7 százalékos, a Debreceni Gyógy­fürdő Kft. 24,7 százalékos, a Rába Qulle Kft. 6 százalékos, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. 14,8 százalékos, az Orosháza - Gyopárosi Gyógyfürdő Zrt. 19,7 százalékos növekedést ért el 2006-ra a 2005-ös évhez viszonyítva. ző mozdulatokkal egészít ki, amellyel jelentősen növeli a szauna hatásfokát. A „bababarát szolgáltatások" is bővültek, átadtuk a hangulatos szoptató és pelenkázó helyiségünket, amit már bir­tokba is vettek az édesanyák és gyermekeik. A cég a közepes nagyságú esztergomi vállalkozások között élen jár a foglalkoztatásban. A 200 ezernél is több látogatót mintegy öttucatnyi alkalmazott szolgálja ki az Aquaszigeten. A cégnél 2007-ben átlagosan 58 főt foglalkoztattak, akiknek az év során 108,2 millió forintnyi bért és egyéb személyi juttatást fizettek ki. A foglalkoztatás is jelzi: az élményfürdő a tervek fö­lött teljesít, a Széchenyi-terves pályázaton ugyanis 48 fő foglal­koztatása volt a kitűzött cél, ezt már 2006-ban is meghaladták néggyel. Az Aquasziget Esztergom a vizsgált fürdők közül a legújabb, ehhez képest a második legnagyobb eredménynövekedést érte el, növeli ennek a jelentőségét az is, hogy számos fürdővel kellett felvennie a versenyt a vendégek kegyeiért folytatott„harcban". Hotel-boom a Prímás-szigeten Ma még csak a fürdő kedvéért a városba érkezők mindössze egy napot töltenek Esztergomban, ez pedig csak akkor fog vál­tozni, ha az önkormányzat fejleszti a szállodai infrastruktúrát. A wellness vendégek a tapasztalatok szerint a hosszú hétvégéken veszik igénybe a fürdőket, tehát a szállodaépítésekkel jól jár a fürdő, mivel növekedhet a forgalma, és jól járnak a hotelek is. Erre bizonyíték Debrecen, ahol az Aquaticum Gyógy- és Für­dőközpont mellett működő négycsillagos termál- és wellness- hotelben 50-ről 70-80 százalékra nőtt a szobák kihasználtsága, vagy a szomszédos Visegrád, ahol a 2004-ben megnyitott szál­lodában 65 százalékos, vagyis a gazdaságilag jónak mondha- tót meghaladó volt ez az eredmény. Kisebb eredményeket már eddig is hozott az élményfürdő Esztergomnak, ezek közé tarto­zik, hogy a komplexum megnyitását követően a vendégéjsza­kák száma közel duplájára emelkedett a nyitást megelőző évhez viszonyítva. A fürdővel szemben 157 szobás szálloda épül, a létesítménnyel kapcsolatban évi 37 000 vendégéjszakával, és (jelenlegi mérté­ken számolva) 38-40 millió forint idegenforgalmi adó-bevétellel számol az önkormányzat. A fürdő és a Kis-Duna közé is elkészül­tek már egy kisebb, 85 szobás hotel tervei, itt, a nagyobb testvér­nél alkalmazott számítással 20-22 milliós idegenforgalmi adó- befizetés várható. Mindkettőnél nagyobb, egész épületegyüttest kitevő beruhá­zásra készül a Reneszánsz ZRt. a Prímás-sziget Kutyaszorítónak nevezett 8,5 hektáros területén. A Kőhotel 230 szobás, 5+1 csil­lagos szállodaegyüttese 8-10 milliárd forintos beruházással ala­kul ki. Az öt nagy szolgáltatótömb és a szobákat befogadó hét „lakótorony", a 400-500 férőhelyes konferenciaközpont idegen- forgalmi adóbefizetése a fentiekhez hasonló kalkulációval éven­te legalább 60 millió forint pluszbevételt jelenthet a városnak. Városrész- és városkép-átalakulást is magával hoz a Fürdő Szálló átalakulása. A hamarosan kezdődő építkezés és átépítés kiter­jed az egykori Zöldház területére, magában foglalja a felújítan­dó Fürdő Szállót, Esztergom első, Magyarország egyik legrégeb­bi szállodáját és a Szent István Strandfürdőt. Itt a konferenciatu­rizmusra koncentrálnak, a kínálatot pedig az esztergomi „vizes" szolgáltatásokkal egészítik ki. A szállodaépítések mellett a korábban kihasználatlan lehetősé­gek is új életre kelnek. Erre példa a Búbánat-völgyi volt úttörőtá­bor, amit éppen a fürdő átadását követően ébresztettek fel Csip­kerózsika-álmából. A merésznek tűnő vállalkozás ma már Vadre­gény Panzió és Üdülőház néven várja vendégeit 60 panzió- és 120 faházas férőhellyel. A belvárosban, a Várhegy lábánál pedig egy 16 szobás és 3 apartmannal rendelkező, 55 férőhelyes pan­zió nyitotta meg kapuit nemrég. A fürdő alapfunkcióján kívül exkluzív rendezvényhelyszínként is színesítheti a környék turizmusát. Az esztergomi Aquaszigethez hasonló egészségturisztikai beruházások esetében a más, köz­vetlen fejlődést jelentő hatások is jelentkeznek. Természetesen nő a foglalkoztatottak száma, a turisztikai vállalkozások külön­böző adók, járulékok, más befizetések formájában a helyi önkor­mányzat, vagyis a városlakók kasszáját gyarapítják. A helyi vállal­kozásokra is ezerféleképpen gyakorol jótékony hatást a fürdő és a körülötte át-, illetve kialakuló, fejlődő idegenforgalmi szektor. Nő a szolgáltatásokat (például vendéglátás, szépségápolás, sze­mélyszállítás, orvosi és gyógyászati ellátások) igénybe vevők szá­ma, így az ebben a szektorban keletkező jövedelem is. A keres­kedelem fellendülése nemcsak a szuvenírboltokban érhető utol, nyomon követhető a szállodák, éttermek áru-, illetve nyersanyag- beszerzésein, a takarítási, mosatási szolgáltatásokon keresztül is. A közgazdászok azonban más hasznokat is várnak a fürdőtől. Helyi turisztikai vállalkozások alapítását segíti elő, növeli a helyi­ek vállalkozói kedvét. Az esztergomiak és környékbeliek turiszti­kai vállalkozásainak nyeresége „helyben marad", a város közös­ségének hasznára válik. 16 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents