Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-07-19 / 28. szám
az a stratégiai változás, ami 2004-ben a szocialista párton belül történt. Tanácsadójuk, Ron Werber januárban távozott a posztjáról, hogy aztán márciusban visszatérjen, amiről anno azt nyilatkozta Tóbiás József, a szocialisták pártigazgatója, hogy „feloldódott a korábbi szakmai vita", miszerint Werber az év elején azért szakított az MSZP-vel, mert más elképzelései voltak - többek között - a párt európai parlamenti választási kampánystratégiájáról. Nem tudom, és valószínűleg ezt soha nem is fogjuk megtudni, hogy pontosan mit takar ez, de az érzékelhető, hogy a szocialista gyűlöletkampány ekkortól vette kezdetét, - miközben folytatódott a „Csapatjáték" elnevezésű, fiatal aktivistákat célzó program (hajrá, Zuschlag) -, vagy kapcsolt nagyobb fokozatba. Merthogy személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy az ország erőszakos megosztása a 2002-es szocialista és liberális kampánnyal már elindult. Azt tapasztalhatjuk, hogy egy egységesített forgatókönyv mentén azok az ellenzéki vezetésű-testületi többségű - meghatározóan fideszes, kisebb részben kereszténydemokrata - települések, önkormányzatok, helyi politikusok váltak/válnak a közéleti harc céltábláivá, amelyek/akik prosperálnak, fejlődést és eredményeket képesek felmutatni. Ahol ugyanis eleve és ténylegesen gond mutatkozik, az nem érdekes, mert ott az majd szépen, magától - na jó, egy kis médiarásegítéssel, kormányszóvivői közreműködéssel - úgyis meg fog nyilvánulni. A 2006-os országos helyhatósági átszíneződést követően mindez különösen szükségessé vált, a tízszázalékos támogatottság alá hanyatló MSZP úgy érezhette, egyetlen fegyvere, ha bemocskolja az ellenfelét. Mindenesetre ezt a gondolkodásmódot olyannyira sikerült átvinniük a köztudatba, hogyha megkérdezzük az utca emberét, háromból „másfél", de inkább kettő indulatosan (esetleg: rezignáltan) azt közli, elege van a politikából, és egyik oldal sem jobb a másiknál, mindegyik csak a zsebét tömi. Szóval a recept: bármilyen rosszízű váddal - az sem baj, ha teljesen szemenszedettek, sőt - illessék a működő céltelepülés reprezentatív vezetőit, azt a képzetet alakítva ki az emberekben, miszerint nem zörög a haraszt... A rágalmat aztán nem árt„hi- vatalosítani", rendőrségi, bírósági, adó- és egyéb hatósági útra terelni, mert akkor - ha netán gyorsan kiderülne, hogy még sincs ügy - újfent lehet azt harsogni, hogy azért lám, milyen ember ez az iksz ipszilon, mindenféle nyomozás, per, vizsgálat folyik ellene. Nagyjából annyi végkövetkeztetéssel, mint a gyorsan és halkan visszavont szocialista Keller László esetében, akinek üveg- zsebes vizsgálódásainak eredményei a nulla felé konvergálnak. Bizony-bizony, csak egyet értek az SZDSZ-es Horn Gábor azon kijelentésével, miszerint „Az államrend Magyarországon elbizonytalanodott. Alapvetően azt gondolom, hogy a politika okán van ez, mert a politika rángatja ezeket az állami intézményeket: rendőrség, ügyészség, bíróság." A fenti recept segítségével így „kreáltak" Főnixcsarnok-ügyet Debrecenben Kosa Lajos ellen, így cibáltatták (és cibáltatják rendszeresen) médianyilvánosság elé Hódmezővásárhely polgármesterét, a Fidesz rendészeti szakpolitikusát, Lázár Jánost, és így lebegtették Kaposvár polgármesterének (és országgyűlési képviselőjének), Szita Károlynak az ügynöki múltját. Egyet pedig ne felejtsen el senki: mindezek célja a következő választásokon a hatalom (és a kiapadhatatlan közpénzforrás) megtartása. Niccolo Machiavelli szerint ennek érdekében megtenni bármit lehetséges -,,a cél szentesíti az eszközt"-, hiszen ha nyerünk, utólag az utókor majd úgyis minket igazol. Gulya István További termékeink: rosenberg o v i. v. n ; n o ti Rosenberg ventilátorok pari és füstelszívó ventilátorok hövisszanyerós lakásszellőztető gépek Rosenberg Hungária Lég- és Klímatechnikai Kft. 2532Tokodaltáró, József Attila u. 32-34. Pf. 6. Tel.: (33) 515-515, Fax.: (33) 515-500 E-mail: info@rosenberg.hu Web: www.rosenberg.hu légfüggönyök hőcserélők hangcsillapítók légtechnikai vezetékek zsaluk cső- és csatornafütők automatika Légszállítás mesterfokon! Budapesti képviseleti iroda 1027 Budapest, Medve u. 25-29. Tel.: (1)201-6810 Fax.: (1) 201-6043 E-mail: budapest@rosenberg.hu Miskolci képviseleti iroda 3536 Hernádkak, Rákóczi F. u. 33. Tel.: (30) 966-0520 Fax.: (46) 482-325 E-mail: veszkai@rosenberg.hu