Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-12-08 / 17. szám
zöldügy ia:«M.rr J.1WJJ Megújuló energiaforrásokat népszerűsít az EKOKU Ökopark épül Búbánatvölgyben Lenger Varga Péter Májusra elkészül Búbánatvölgyben az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület ökoháza és ökoparkja, melynek célja, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak a megújuló energiaforrások, és hasznosításuk. A nagyszabású elképzelést 39 millió forintból, uniós pályázati forrás segítségével valósítja meg az egyesület. A „zöldek" nemrégiben a Zamárd úton vásárolták meg azt az 1000 négyzet- méteres telket, melyre a tervek szerint májusig felépül a mintegy 80 négyzet- méteres, elsősorban a megújuló energia- források működésének bemutatását szolgáló épület - mondta a Hídlapnak Szuhi Attila. Az egyesület kommunikációs munkatársa hozzátette, hogy az ökoház és ökopark egy nagyobb projekt, a „Megújuló energia - megújuló határvidék" című program része, melynek végrehajtásához összesen 39 millió forintot nyert az egyesület az unió Interreg pályázatán. A projekt négy fő pillérből épül fel: az első részben az esztergomi zöldek az ELTE szakembereivel közösen felmérik az Ister-Granum Eurorégió megújuló energiaforrásait, míg a második szakaszban olyan példákat gyűjt az egyesület, amelyeket térségünkre is át lehet ültetni, a házi alkalmazástól kezdve az intézményi felhasználáson át egy teljes település ellátásáig. Harmadik lépcsőben megvalósítják az ökoházat és parkot, a negyedikben pedig a helyi zöldszervezet elindít egy szemléletformáló kampányt.„A rendszernek van logikája: az első szakaszban feltárjuk a lehetőségeket, a másodikban konkrét megvalósítási terveket kapunk, a harmadikban már kézzel fogható az eredmény, végül a negyedik állomás során átadjuk ezt a tudást mindenkinek"- magyarázta Szuhi Attila. Az ökotechnikai létesítmény a pályázati tervek alapján május végén kulcsrakész állapotban lesz, így nyár elejétől már a természetet óvó érdeklődők alaposabban is meg- ismerhetika ma még talán idegenül hangzó, megújuló energiaforrások felhasználását. A megújuló energiaforrás olyan tér mészetl jelenség, melyből energia nyerhető ki, és amely akár napon ta többször ismétlődően rondelkr zésre áll, vagy jelentősebb emberi beavatkozás nélkül legfeljebb néhány éven belül újratermelődik. Jelentősége, hogy nem okoz olyan halmozódó káros hatásokat, mint az üvegházhatás, levegőszennyezés vagy a vízszennyezés. I egfontosabb megújuló energiaforrások: napener gla (napelem), vízenergia (árapály energia, hullámenergia), szélenet gla, geometrikus energia, biomasz sza (bioetanol, biodiesel). . ✓r Esztergom, Dózsa György tér 1., Tel.: 33/404-11 T evékenységek: • parkgondozás, fűnyírás, sövénynyírás • mélyépítés, víz-, csatorna-, gázbekötés • úttisztítás, síkosság mentesítés