Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-11-10 / 13. szám

zöldügy A Pilisben is pusztítanak az illegális favágók Fatolvaiok célkeresztben Lenger Varga Péter viszont egy több ezer hektáros erdőben nem egyszerű dolog" - tette hozzá a szak­ember. Ha el is kapják őket, akkor is csak ismeretlen tettes ellen tehet feljelentést az erdészet, ám ezekben az esetekben is a nyomozást általában egy hónap után ered­mény nélkül lezárják. A tolvajok elsősorban természetesen a tüzelésre alkalmas tölgy-, akác- és cserfákat vágják a Pilisben is, ám a rengeteg kirándulónak, illetve az er­dőkhöz közeli lakott terü­leteken élőknek köszön­hetően hamar észreve­szik az illegális favágókat. „A kirándulók és a helyiek nagyon hamar észlelik az ilyet, így csak kis mennyisé­get tudnak elszállítani a tolvajok. De azon túl, hogy elvisznek egy-két köbméter tüze­lőt, sok értékes fajt is kivágnak, aminek a forintosított értékét nehéz megmondani, mivel igazából eszmei értékük van"-foly­tatta a Lomniczi Gergely. A Pilisi Parkerdő természetesen meg­próbál a leghatékonyabban védekezni a tolvajok ellen, elsősorban úgy, hogy nem enged autókat közlekedni az erdőben. A fát nem tudja az ember a hóna alá csap­ni, ezért főleg ennek a lehetőségét kell megszüntetni. „A járművek erdőbe való bejutását akadályozzuk meg, mivel ezzel a fatolvajok nagy részét ki tudjuk szűrni. Sorompókat, útelzáró-karókat helyezünk ki, de vannak olyan extra esetek, ahol az erdőbe vezető utakat kiárkolják" — ecse­telte a részleteket az erdész. A védeke­zés fontos része ezenkívül a járőrözés is. Ezt egyrészt az erdészet szakszemélyze­te végzi, de emellett az erdőrendészeti szolgálat emberei is járják az vidéket, va­lamint biztonsági őrök járőröznek, akik az illegális fakitermelésre is figyelnek, mindig az aktuális időszaknak megfele­lően. Karácsony előtt különösen a fenyő­állományokra kell ügyelni, máskor pedig a gombászokra, vagy az unióba lépés óta a hóvirágozókra. Az erdőőröknek egyéb­ként joguk van megállítani, feltartóztat­ni bárkit a parkerdő területén, de ese­tenként a rendőrséggel is szerveznek közös akciókat, mivel a hatóságnak van joga elkobozni a láncfűrészt, amivel el­követik az illegális fakitermelést. Amió­ta ez lehetséges, jelentősen visszaesett a falopások száma. „Eddig, ha elkapták az illetőt, azt a néhány ezer forintos kárt vették alapul a bírságnál, amit okozott. Ebben az esetben két nap múlva ugyan­úgy ott volt az erdőben, és megint lop­ta a fát. Amióta a hatóság elkobozhatja a fűrészt, sokkal jobban meggondolják, mert a következő alkalommal már nincs mivel vágni" - fűzte hozzá a parkerdő Az erdőből alapvetően két módon „szokás" fát lopni. Az egyik, amikor a szabályosan kitermelt és az erdő- gazdálkodás keretei között kivágott fákat tulajdonít­ják el, tehát amit már az úgynevezett erdei rakodón tárolnak a parkerdő szakemberei. A másik eset, ami­kor a tolvajok maguk vágják ki a fát, ez sokkal rosz- szabb, mert természetvédelmi szempontból jóval nagyobb kárt okoznak. A hideg idő beköszöntével megszapo­rodtak az erdei falopások országszer­te, nemrég Borsod-Abaúj-Zemplén megyében értek tetten három férfit, akik jelentős mennyiségű fátvágtak ki illegállisan. Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő kommunikációs vezetője sze­rint a Pilis és Esztergom környéke sincs biztonságban a tolvajoktól, az illegális fakitermelőket pedig csak nagyon rit­kán tudják lefülelni az erdészek. M egérkezett a fűtési szezon, ezzel együtt megjelentek az erdők tolvaj­rémei, az illegális fakitermelők. A Pilisben évente néhány száz köbméter kárt okoz­nak a „rabsicok", ám Lomniczi Gergely sze­rint errefelé nagyságrendileg kevesebb fát lopnak, mint más vidékeken.„Sajnos min­denütt lopják a fát, és ez alól a Pilis sem kivétel, viszont nálunk nem a szervezett nagykereskedelmi, kereskedelmi célú falo­pás a jellemző - itt saját használatra, fűteni lopnak a tolvajok"- számolt be a részletek­ről a parkerdő kommunikációs vezetője. Az elmúlt időszakban Esztergom környé­kén nem kaptak rajta tolvajokat, bár több helyen látják az erdészek az illegális kiter­melés nyomait. A tettenérés az egyetlen alkalom, amikor felelősségre vonhatóak a tolvajok, ám ez a falopás esetében, ahogy például az illegális hulladéklerakásnál is, komoly nehézséget jelent. „Csak ha rajta­kapjuk az elkövetőt, az szolgál megfelelő bizonyítékként ahhoz, hogy el lehessen jár­ni az illető ellen. Tetten érni a fatolvajokat

Next

/
Thumbnails
Contents