Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-10-06 / 8. szám

horoszkóp október 6-12. a lmárium kos 03.21-04.20. A héten a legtöbb változékonyságot a kapcsolataik eleven­sége mutat. Épp azokon a napokon veszi Önöket körül több ember, amikor magányra vágynak. A jegy hölgy szülöttei szívesen változtatnának valamit a környezetükön. bika 04.21-05.20. Egy kicsit csendesebb hetet ígérnek a bolygók. Nem kizárt, hogy valami új lehetőség lép az életükbe. A hét utolsó két napjában ne vegyenek mindent szó szerint, amit hallanak, legyen az akár kritika, akár egy családtag javaslata. ikrek 05.21-06.21. Ez a hét egy kicsit faramucin alakulhat, azaz semmi nem sül el egészen úgy, ahogyan azt szeretnék. Valakihez közelebb szeretnének kerülni, de az illető eltávolodik, egy munkának nehézkesen fognak neki, de az váratlan módon, könnyű lesz. rák 06.22-07.22. A hét fontos kulcsgondolata az, hogy teremtsenek egyfajta egyensúlyt a magányvágy és a társas igény között. Sőt, ha szükséges, legyenek képesek akár nemet is mondani. Min­dennap úgy érzik, hogy kicsit energikusabbak, fittebbek. oroszlán 07.23-08.23. Ez a hét inkább egy kicsit a magányos tevékenységeknek kedvez. Ez jó időszak egyfajta elmélyülésre. Még az sem kizárt, hogy valami új terv lép be életükbe. A hét utolsó két napja különösen alkalmas a mélyebb gondolatok számára. SZŰZ 08.24-09.23. Egy kisebb váratlan örömmel toppan be október máso­dik hete. Ha valami jól kezdődik, akkor már csak rajtunk múlik, hogy a folytatása még jobb legyen. A hét közepére egyébként vidám, spontán események ígérkeznek. mérleg 09.24-10.23. Békés hetet mondhatnának maguknak a Mérlegek, ami­kor egy kicsit a család, az otthon kerül előtérbe. Anyagi helyzetük egy kicsit megtorpan. Kísértést éreznek többet költeni, mint amennyire valóban szükségük van. skorpió 10.21-11.22. Ezen a héten a legtöbb Skorpió számára valamiféle mun­kán belüli fordulat kerül előtérbe. Ez önmagában nem hoz sem rosszat, sem jót, hanem sokkal inkább azt, hogy egy kicsit ez az életterület kerül előtérbe. nyilas 11.23-12.21. Ez a csendes őszi hét egy olyan időszak, ami sokkal inkább az erőgyűjtésnek, mint az új kezdeményezéseknek alkal­mas. Nem akarnak úgy összejönni a dolgok, ahogyan azt szeretnék. Nagyobb lesz az alvásigényük is. bak 12.22-01.20. A hét eleje egy adott élethelyzeten belüli új kezdet lehe­tőségét ígéri, ám az már Önökön áll, hogy akarnak-e ezzel élni vagy sem. Meglehet, hogy a hét közepe kisebb-na- gyobb nem szívesen vállalt feladatot hoz az életükbe. vízöntő 01.21-02.20. A héten a leginkább saját kezükben lesz a dolgok kime­netele. Valami kisebb, de kecsegtető új javaslat toppan az életükbe. A hét második felében emberi kapcsolataikban valami kisebb bosszúság bukkanhat fel. halak 02.21-03.20. Fizikai aktivitásuk ezen a héten növekedni kezd, aztán egy kicsit meg is torpan. A munka, a hivatás területe azonban előtérben marad, különös fontosságot nyer, a szerelem és az emberi kapcsolatok azonban nem. Eladna? Venne? Bérelne? Seg A Hídlap 15 szóig ingyenesen vállalja apróhirdetése közzétételét. A hirdetéseket az info@hidlap.net e-mail címre vagy postai úton a szerkesztőség címére (2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.) várjuk, minden héten szerdán 18.00-ig. ingatlan Esztergomban a Schweidel út 2. alatt ga­rázs kiadó vagy eladó. Tel.: 06/20-982-5157. Esztergom - Kertváros Damjanich u. (volt laktanya) iparterületen raktár helyiség kiadó 20 m!, 50 m2,130m2,300 m2, emele­ten 600 m2. Ár megegyezés szerint. Érdek­lődni lehet: 06/30-940-7553. Raktár kiadó kereskedelmi és szolgáltató területen Esztergom-Kertváros Szalézi u. (volt szov. laktanya) 450 m2. Ár megegye­zés szerint, tel.: 06/30-913-1769. Esztergom Bíróréten 550 n-öl szőlő, gyümölcsös, alápincézett 20m2-es tégla­házzal eladó. Villany, víz van. Érdeklődni: 06-30/304-9289. Dömösön festői környezetben eladó egy kisebb, közművesített, teljesen felújított családi ház. Irányár: 12,5 millió forint. Tel: 06-70/382-1716; 06-33/312-846. Leányváron kertes házam udvarában kü­lönálló: 2 szoba, konyha, fürdőszoba, kom­fortos lakás kiadó bútorozva. Tel.: 06-20/251-4362; 06-33/487-055. Eladó Budapesten XIV. kerületben, Róna parkban 49 m2-es, 9. em.-i, másfél szobás, összkomfortos lakás. Irányár: 9.400.000 Ft. Érd.: 06-20/377-0317. Két szoba-hallos, bútorozott, Bánomi la­kótelepi lakás azonnal költözéssel kiadó. Ár: 40.000 Ft+2 havi kaució. 06-30/365-3244. Elcserélném 2000 m2-es megosztható telken lévő 130 m2-es (10 éve teljesen fel­újított) családi házamat 2,5 szobás, I. em.-i garázsos lakásra, értékegyeztetéssel. Tel.: 06-20/347-1810. Kiadó Esztergomban a körforgalom kö­zelében bútorozott, másfél szobás családi ház 50.000 Ft/hó + rezsi és kaució. Érd.: 06-70/201-4755. Befektetők figyelem! Eladó Gyulán a Hőforrás Üdülőszövetkezetben 1 szoba összkomfortos 2x2 hetes, örökös üdülési jog 580.000 Ft-ért (örökölhető). Tel.: 06-30/456-6851. Esztergom környékén mezőgazdasági területet keresek megvételre, 1 Ha felett. Érd: 06/30-9560-409. Megbízható pár keres albérletet Pilisma­rót vagy Dömös környékéről. Tel.:06-70/944-9927. Eladó 49 m2-es minikonyhás, másfél szo­bás konvektor fűtésű, udvari lakás a Baross Gábor utcában, 8 lakásos társasházban. El­sősorban irodának előnyös! Ár: 13,5 millió forint. Tel.: 06-30/2000-934. Esztergomban a Panoráma útról megkö­zelíthető, Dunakanyarra néző, 1779 m2-es hétvégi telek eladó. Tel.: 06-30-963-5491. Eladó Esztergomban, a Mély úton, 43m2 alapterületű, kétszintes kispince. Tel.: 06/30 963-5491. szolgáltatás Névjegykártya-készítés, spirálozás, fénymásolás. Tel.: 06/30-399-4187; e-mail: horkiliza@citromail.hu . Történelemből vállalom általános isko­lások korrepetálását. 06/30-454-0646. Hitelproblémája van? Valami ok miatt nem kap hitelt? Hívjon, segítek! Végre­hajtás, BAR megoldható. Tel.: 06/70-391-3414. Használsz Avon terméket? Igényelj ingyenes törzsvásárlói kártyát! Ezzel 15%-kal kedve­zőbben vásárolhatsz! Tel.: 06/30-987-2066. Matematika korrepetálást vállal végzős egyetemista hallgató. Tel.: 06-30-301-39-32. Pedikűrözést vállalok otthonában önnek, vagy egészségügyi intézményben lévő csa­ládtagjának. Problémás lábúak jelentkezését is várom. Bejelentkezés: 20/560-3493. Az Esztergomi Kegyeleti Kft. temetői munkára megbízható, férfi munkaerőt keres. Jogosítvány előny. Jelentkezni sze­mélyesen lehet Esztergomban, a Belvárosi temető irodájában, a Petőfi S, u. 46. szám alatt. Tel.: 06-70/325-1530. Délutáni, 4 órás eladói vagy irodai mun­kát vállalok. Tel: 06-20/807-3586. egyéb Kecsketej eladó, 400 Ft/I. Érd:06/30-9560-409. Eladó Hűtőládáit) E ft, Hűtő 9 E Ft, Mo­sógép 8 E Ft, Számítógép 14 E Ft, Női kerék­pár 8 E Ft, Kanapé 9 E FT, Gyerekheverő 5 EFt, Franciaágy 20 E Ft, Videomagnó 5 E FT, Music Center 6 E Ft, nyomtató 3 E Ft, bőr­nadrág- bőrkabát 20. E Ft. Érd.: 06-70/336-4714. Kályhacsempét a gyártótól! LEHR kály hacsempe Bt. Esztergom, Öntöde utca. Tel.: 06/30-617-3568; 06/30-458-7683. Kitűnő állapotban lévő CAM típusú, kor- különbséges babakocsi eladó. Ár:35000 Ft. Tel.:06/20-470-8788. Eladó egy évet használt 320 cm-es deko­ratív szekrénysor 30.000 Ft-ért. Tel.: 06-30/456-6851. Bála, illetve csomag pántológép elektro­mos, felfüggeszthető, teljes körű, originál tartalék alkatrészekkel, valamint Meopta keménységmérő (Vickers) eladó. Tel.: 06-70/591-3410. Egy hónapos Nokia E65 dobozában áron alul eladó, vagy elcserélhető értékmeg­egyezéssel. Érd.: 06-30/330-5451. Sürgősen eladó kettő darab ágynak nyit­ható kanapé fotelekkel. Tel.: 06-33/630-469. 1992-ben gyártott, 8 szezont használt, CARB0R0B0T kazánomat, VEGYES tüzelésű kazánra cserélném. Tel.:06-30/940-8522, zoltai.lajos@freemail.hu . 3.15kw hőtárolós kályha eladó Eszter­gomban. Megkímélt alig használt állapot­ban. Ár: megegyezés szerint. Tel.:06-20/560-3493. Szívbeteg, magyar, hajléktalan férfi kü­lönálló házban lakhatást keres kisebb javí­tásokért, kerti munkák elvégzéséért. E-ma- il: zoltan.helfrich@citromail.hu . Tel.: 06/30-443-6835. Eladó egy GS888-as típusú Elliptikus trainer kondicionáló gép 15.000 Ft-ért. Tel.: 06/20-379-9045 Nyaraló felszámolásából kisméretű vit- rines konyhaszekrény tartozékokkal, inox edények, hűtőszekrény, heverő kedvező áron eladó. Érdeklődni az esti órákban. Tel.: 06/30-361-2828. Eladó 3 részes, kihúzható rekamié garnitú­ra téglavörös, kétéves. Ára 90 ezer Ft. Tel.: 33/403-314 (Du. 5 órától). £ 7 Eladó kitűnő állapotban lévő 6 hónapos * Keeway robogó. Irányár: 180 E Ft. V Tel.: 06/70-391-3414. Eladó 4 főzőlapos MÓRA gáztűzhely (palac- - kos) 20.000 Ft-ért. Tel.: 06/30-456-6851. Eladó új szieszta 15.000 E Ft, 220 l-es £ kombinált hűtő 20.000 Ft, kempingkerék- f pár 3.000 Ft. Tel.: 06/30-238-2237. 1 Eladó Spinner szobabicikli 50.000 Ft, és új ( elektromos futópad 75.000 Ft. Programoz- . hatóak. Tel.: 06/33-403-314 (10.00 után). ^ Kevésből is sokat! Gyarapítsa pénzét ha­vonta alacsony részletek befizetésével, kiemelkedő, garantált hozamok mellett! 70/7035-578,20/941-9792. Tuják 100 Ft-tól, keleti és smaragd, to­vábbá hibiszkusz, meggyfák, eperpalánták és 23db új Porotherm válaszfaltégla eladó. 06/30-306-0972. Hőtárolós kályha megkímélt állapot­ban eladó (3,5 kw-os). Érdeklődni lehet a 20/560-3493-as telefonszámon. Rövidfazonú vörösróka bunda sürgősen eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: 70/616-1932. Eladó jó állapotban lévő 1974-es páncél­tőkés pianínó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 20/377-9812; 70/580-1123. Esztergomi Álomszínpad lányok, fiúk és mazsorettesek jelentkezését vár­ja 16-25 éves korig. Jelentkezni lehet: alomszinpad@t-email.hu . A gyulai Hőforrás Üdülőszövetkezetben másfél szobás, kétszer kéthetes üdülési jog véglegesen eladó. Érd.: 30/636-5370. Dobfelszerelés új állapotban (fekete) el­adó. Érd.: 30/347-9909. Eladó 3 főzőlapos MÓRA gáztűzhely 20.000 Ft, 2 db női kerékpár 3 és 5.000 Ft­ért. Tel.: 30/456-6851. Eladó új szieszta 15.000 Ft, 220 literes kombinált hűtő 20.000 Ft-ért. Tel.: 30/238-2237. Világos szekrénysor, 2 db ágynemű­tartóval, 2 db fotellal, dohányzó asztallal 40.000,- Ft-ért eladó. Tel.: 33/317-395. [jármű Ford Sierra 1997 évjárat alkatrésznek 45.000 Ft, W Bogár 1971 évjárat, alkatrész­nek 75.000 FT W Jetta 1985 évjárat 65.000 Ft eladó. Tel.: 06-70/336-4569 50 cm3-es Yamaha kismotor kifogástalan állapotban áron alul eladó, netán elektro­mos kerékpárra cserélhető. Érd.: 06-30/698-4177. társkereső Gyermekét egyedül nevelő nő keresi megbízható társát. 172/85/43 éves. Tartós kapcsolathoz keresem megbízható társam. Tel: 06-30/563-9156 Takarmány árpa 20 q eladó, 5800 Ft/q. Érd:06/30-9560-409 Héthetes labrador kiskutya eladó. Érd.:06-70/319-7481 Lógófülű törpenyuszik kedvező áron el­adók. Tel.: 06/30-518-4016. Fekete-fehér foltos kandúr kiscica gazdit keres. Érd.: 06/30-257-4063. 30 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents