Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-09-22 / 6. szám
w h elyi história Palkovics László padja a Duna partján Egy város pihenőhelye Pöltl Zoltán Különös éke az esztergomi Duna-partnak a Prímás-szigeten magányosan, a város zajától távol álló Palkovics-pad. A vízparti utcabútor különösen napnyugtakor, a szerelmesek által látogatott, de érdemes megállni, leülni itt egy szusszanásnyi- ra minden erre járónak. A Dunára néző kőpad 73 éve szemléli rendíthetetlen nyugalommal a vén folyó és környéke változásait, megpihenést, békét nyújtva a megfáradt arra járóknak háborúban, forradalomban, elnyomásban és békében egyaránt. Mára a város történelmével összeforró - később róla elnevezett - padot Palkovics László alispán építtette, és a pihenőhelybe vésett, saját maga írt verse megpecsételte e különös utcabútor hivatását: „Gyönyörködöm a lenyugvó napban, Felkeresem magányos padom, Távol itt a kisváros zajától, Újra derül fáradt homlokom." De ki is volt Palkovics László? Sokan, akik e helyen gyönyörködnek a Duna ívén megcsillanó naplementében, vagy a folyón úszkáló, kenyérért kuncsorgó hattyúkban és vadkacsákban, nem is tudják talán, hogy milyen fontos szerepet töltött be a pad névadója Esztergom életében. Palkovics László édesapja, Palkovics Károly 1849-ben vármegyei és városi kormánybiztos volt Esztergomban, illetve Esztergom megyében. 1861-ben aztán a város alispánjává választották, fia László pedig „nem esett messze az alma a fájától", hiszen ő maga is betöltötte ezt a tisztséget később. Az emlékpad névadója, Palkovics László 1900-ban lépett a vármegye szolgálatába. A tehetséges fiatalember először közigazgatási gyakornok, egy év múlva szolgabíró, 1906-tól aljegyző, majd főjegyző, pár év múltán a párkányi járás főszolgabírója, végül 1918-ban alispán lett. A történetírás szerint 1933-ban bekövetkezett halá Iáig város-és járásvezetői tisztségében való helyt állásáért köztiszteletnek örvendett. Palkovics halála után a tisztelet mellett az emlékezés is helyet kapott, Esztergom, a nagyformátumú jel lemre gondolva feliratot helyezett el PalkovicsLászló kedvenc pihenőhelyénél. Ezen felül a volt Vármegyeházaépületének dísztermében - a nemes férfiú előtti tisztelgésként - a város Palkovics Lászlóról készült olajfestményt is kiállította, amely máig megtekinthető. A második világháborút követő évtizedekben a nagyközönség számára egyedüliként a Palkovics-pad emlékeztetett az egykori alispánra. A városi legendák, kedves szerelmes történetek fontos helyszínévé vált emlékpadhoz helyi szokások egész sora köthető. Ezek között az egyik„legbájosabb" kitétel, hogy addig nem is tartottak egy lányt vagy fiút igazán szerelmesnek, amíg a Duna mögötti felvidéki tájnál lenyugvó nap pirosas fényében nem csókolódzott a Palkovics-padon. Amiatt is alkalmas volt a könnyű légyottok helyszínének választani az emlékpadot és romantikus környezetét, mert az a Nagy-Duna-parti sétány egyfajta végállomásánál található. A Prímás-sziget e ponttól válik kicsit „dzsungelesebbé", a városi civilizáció és a vadvilági környezet határa pont az emlékpadnál található. A köznyelv mögött élő utcai szleng pedig egyenesen becéz- gette a kedves helyet és röviden csak„Palkó-pad"-nak nevezte, nevezi. A mai esztergomiak, illetve a városba látogatók is szívesen tartózkodnak itt, a nagy folyó partja e helyütt öblösödik ki valamelyest, ez az évek óta egyre bátrabb és falánkabb vadkacsa és hattyú falkák számára is remek terület. A korzózó párok így már nemcsak egy-egy idilli csókra térnek meg az emlékpad páholyra emlékeztető kényelméhez, de gyerekes családok is szívesen jönnek ide hattyúkat etetni.
