Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-08-18 / 1. szám

dosszié

Egy reneszánsz freskó kálváriája

Világszenzáció avagy kételyek hada Esztergomban?

Júniusban robbant az elmúlt idők legnagyobb művészettörténeti bombája, amikor két kutató azzal lépett a nyilvánosság elé, hogy Botticelli freskóját vélték felfedezni az esztergomi vár egyik termében. Bár Prokopp Mária és Wierdl Zsuzsanna hosszú évek elméleti és gyakorlati munkájára alapozta kijelentését, egyelőre tényként csak annyit lehet kezelni, hogy a királyi várban található kép az egyetlen egészben lévő magyar reneszánsz- kori festmény. Az izgalmas restaurálási, régészeti és művészettörténeti munkának, valamint az azt övező, egyre terebélyesedő vitának köszönhetően Esztergom, ha rövid időre is, de a nagyvilág figyelmének középpontjába került.

T

alán könnyebb érzékelni, hogy miért lángol olyan magas hőfokon a Botticellinek tulajdonított falfestmény körüli vita, ha megtudjuk, hogy ki is volt az itáliai reneszánsz mester. Az 1445 és 1510 között élt Sandro Botticelli Filippo Lippi firenzei műhelyében tanulta a festészetet, legjelentősebb műveinek a Tavasz és a Vénusz születése című alkotásokat tartják, de dolgozott a pisai dóm és a Sixtus- kápolna freskóinak elkészítésénél is. Mindezek fényében talán könnyebben értelmezhető, miért nem mindegy, hogy az esztergomi Temperantia, azaz Mértékletesség című kép valóban az olasz zsenitől származik-e. A szakértők, régészek, restaurátorok, művészettörténészek, muzeológusok egyelőre nyugalomra intenek: a négy alakból álló freskó egyikét

jelentő mű a Magyarországon eddig fellelt egyetlen reneszánsz falfestmény, így akárki is az alkotó, az értéke felbecsülhetetlen. Jellemző a magyar bulvárszerű média „lelkivilágára”, hogy a „Botticelli-ügy” kapcsán a jobb sorsra érdemes önjelölt szakértők, illetve specialisták ilyen-olyan hipotéziseivel volt tele szinte minden, magára valamit is adó újság, a művészettörténet mélységeitől jócskán távol álló bulvárfogyasztó többség így kevés esélyt kapott a valódi információk kisilabizálására. A vitatott festmény elnevezését figyelmen kívül hagyva az egyik országos napilap egyenesen arra vetemedett, hogy vezető művészettörténészünk szájába, soha ki nem mondott „szakértői” szavakat adott, természetesen a Botticelli-eredetet vitatok oldalát erősítendő. A Hídlap ezzel szemben nemcsak lokálpatrióta meggyőződése miatt, hanem a tisztánlátás érdekében is inkább a felfedezésben valóban érintett szakértőket szólaltatta meg.

„Harminchét éve vagyok az esztergomi Vármúzeum igazgatója, és ez alatt az idő alatt szinte naponta végigjártam az épületet. Szinten minden nap láttam a freskót abban az állapotában, ahogy előkerült, illetve ahogy a hatvanas években történt restaurálásakor láthatóvá vált. Bennem fel sem vetődött, hogy Botticelliről vagy nem Botticelliről var szó, de amióta az új restaurálás elkezdődött és le tisztult a kép, azóta egészen más színe van, teljesen más vonalakat lehet látni. Erről az egész ügv ről, a felfedezést követő vita színezetéről az a véleményem, hogy jellemzően „magyaros”. Jellemző, mert sokszor úgy tűnik, mi magyarok nem tudunk örülni semminek, még a sikereinknek sem. A bejelentést követő napon „lerohant” minket szinte a teljes hazai média. Minden stábnak azt mondtam, hogy én csak egy régész vagyok, de a kutatók véleménye szerint ez egy Botticelli-freskó” - mesélte Horváth Béla, az esztergomi Vármúzeum igazgatója, aki kitartóan állta a hazai televíziósok és újságírók az egykori várostromok nyüzsgő hangulatát idéző rohamát a freskótól néhány méterre lévő irodájában.

A felfedezésről legautentikusabban kétségkívül Wierdl Zsuzsanna restaurátor nyilatkozhatott, aki munkatársával, Prokopp Mária professzorral együtt hosszú évek óta kutatja a műalkotást. „Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy azok a kritikusok, akik most a Boticelli-felfedezés ügyében cáfolnak, nem jártak a jelenlegi restaurálás helyszínén, nem látták élőben a művet. Tudjuk, hogy a freskót rengetegszer átfestettek a különbö18 hídlap