Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-09-15 / 5. szám
esztergom Nem érinti a létszámstop a helyi szolgálatot Elég a mentős az esztergomi utcákon Lenger Varga Péter Az esztergomi mentőszolgálatot nem érinti a szeptember elsején bevezetett létszámstop, mivel egyelőre elegendően dolgoznak a városban. Az intézkedés egyébként nem veszélyeztetheti a mentés biztonságát, új egészségügyi dolgozót ugyan nem vehetnek fel a szolgálatok, ám ha valaki távozik, akkor pótolható a munkaerő. H orváth Ágnes egészségügyi miniszter szeptember elsejétől rendelte el a létszámstopot az Országos Mentőszolgálatnál, miután a közelmúltban lezárult átvilágítás során kiderült, hogy a szervezetnek másfél milliárd forintos hiánya van. A létszámstop ellenére országosan közel plusz száz főre lenne még szüksége az OMSZ-nek a megfelelő működéshez, az esztergomi szolgálatot azonban ez az intézkedés nem érinti, mivel itt elegendő a személyzet létszáma. így nem kell attól tartanunk, hogy esetleg a kevés mentős miatt később jutnak a betegek vagy a balesetek sérültjei ellátáshoz.„Minket ez nem érint, mert nagyjából töltve van az állomány, plusz kollégát ugyan nem vehetünk fel, viszont abban az esetben, ha valaki elmenne, akkor kereshetünk mást a helyére" - számolt be Jurák Krisztián, az esztergomi mentőszolgálat vezetője a helyzetről. Jelenleg kilenc ápoló, kilenc gépkocsivezető, egy orvos, és hat mentőtiszt teljesít szolgálatot az esztergomi állomáson, amely folyamatosan két autóval tart 24 órás ügyeletet. Sürgős esetekben az esetkocsi segít, melyen a gépkocsivezetőn kívül, ápoló és orvos vagy mentőtiszt látja el a bajbajutottakat, míg a szállítókocsin egy ápoló és egy sofőr végzi el a szükséges feladatokat.„A legutóbbi fejlesztéseknek köszönhetően új és korszerű felszereléssel láttuk el autóinkat, így megfelelő eszközeink vannak, persze tudnánk még a munkánkhoz szükséges értelmes dolgokra pénzt fordítani'' - tért ki a felszereltségre Jurák Krisztián. A mentőszolgálat már nagyon várja, hogy átköltözhessen a Bazilika melletti telephelyről a Hősök terére, a volt Kossuth iskola épületéből átalakított új egészségügyi központba, a vezető szerint ugyanis ezzel meggyorsulna a mentés. „A mostani helyünkről míg leérünk a körforgalomig, jó két perc, de lehet három is, az új állomásról viszont a szélrózsa bármely irányába időt nyerünk" - tette hozzá Jurák Krisztián. Az épület idén nyáron készült el - bár az önkormányzat tavaly őszre tervezte átadását, most érkeztek az utolsó fázishoz, és most már csak a használatba-vételi engedély jogerőre emelését várják a mentősök, akik október elsején vehetik birtokba új és kényelmes szolgálati épületüket. Több teret a netezésnek! NET 2 GB adatdíjcsomag adatforgalommal tR SASVÁRI KFT., Esztergom, Kossuth u. 5., Tel.: 33/411-014,30/552-2442,30/474-12-09 DOROG, Bécsi út. 55, Tel.: 33/443471,30/90142-15 Fujitsu Siemens Amilo Pro V3505 III notebook + webkamera 24 havi kamatmentes részletre, Arany- és Platinakártyásoknak, új előfizetéssel, az előfizetésre és az adatdijosomagra vállalt 24 hónapos hűségnyilatkozattal. www.t-mobile.hu Partner Bambergi képeslap A z esztergomi pályázati lehetőségnek és Bamberg város támo- xYgatásának köszönhetően az idei augusztust frank testvérvárosunkban tölthettem. A 29. nemzetközi nyári egyetem idén témaként a 20. század német irodalmát ölelte fel. Számos szemináriumon német szemszögből ismerhettük meg a hazai egyetemeken kevésbé tárgyalt, mégis nagyszabású műveket. Számomra a főszervező, Heinz Gockel professzor Günter Grass szemináriuma új távlatokat nyitott meg a műelemzésben. A múlt század irodalmán azonban nemcsak az órákon kísértek végig bambergi tanáraink, hanem egyes tanulmányutak segítségével bele is tekinthettünk a tárgyalt szerzők életébe. Bertold Brecht például Arturo Uiként „mosolygott” le ránk augsburgi szülőházában saját darabja plakátjáról, Günter Grass pedig éppen a Bádogdob filmadaptációjához adott utasításokat a Sulzbach-Rosenberg-i irodalmi archívumban a könyv kis főszereplőjének. Természetesen a bajor, akarom mondani a frank sörkultúra területén is szereztünk tapasztalatokat, és az ilyen irányú érdeklődésünket az olyan városi rendezvények, mint az egy hétig tartó jazz fesztivál, vagy éppen Bamberg leghíresebb búcsúja, a Sandkerwa, valamint Sörkultúra című szemináriumunk nagyban segítették. Azonban még a testvérvárosi programok felét sem említettem. Nyolcvannégy fős, a világ minden tájáról érkezett csoportunkat pedig maga a főpolgármester látta vendégül Bamberg Vadrózsához címzett sörpincéjén, ahol büszkén képviseltem Esztergomot Bamberg két távolkeleti testvérvárosa mellett. Nagy Pál Bence hídlap 9 olvasói levél