Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-08 / 4. szám

) kultúra }, \ \ A 7 ii i . j >:%■ t (■{ i . A Vízivárosi nagyszínpad Egy kulturális manézs évadjának rövid története Bffl 2007 új időszakot jelentett az esztergo­mi nyári játékok történetében, a szerve­zők néhány programot továbbfejleszt­ve, egyes produkciókat egy az egyben megtartva, illetve friss elemeket a mű­sorfüzérbe illesztve várták a közönsé­get egész nyáron. A korábbi években használt hang- és látványelemekre rátetézve most egy 120 négyzetméteres, speciálisan mozgat­ható tetővel ellátott színpadon kerültek bemutatásra a produkciók. A kultúra eme fémből, fából és főként elektromos, vala­mint elektronikus szerkezetekből álló oltá­rát a nyolcfős LauróTeam építette fel, cirka húsz óra alatt. A nagyszínpad professzio­nális teljesítményét igazi profi előadóknak szánták, ennek megfelelően a világot je­lentő deszkák köré felstócolt hangfalakból, akár 18 ezer wattnyi teljesítmény is meg­szólalhatott volna, de erre nem került sor. A leghangosabb koncert egyébként Rúzsa Magdi bulija volt, ekkor az aranytorkú éne­kesnő és zenekara közel 15 ezer watt segít­ségével töltötte be a Mindszenty teret és a Kis-Duna sétányt. A pop-rock manézs- nak is nevezhető felépítmény koronája, a speciális fémállványzatra szerelt fénytech­nika volt. Az előadásokat, koncerteket 48 darab, egyenként ezerwattos hagyomá­nyos-, és 12 darab, egyenként 1200 wattos robotlámpával világították meg. Az Eszter­gom történelmét és modern jelenét egy­aránt jelképező vízivárosi téren először jú­lius 14-én szólaltak meg a hangfalak. Ekkor egy feltörekvő, de máris országszerte híres popzenekar, a Magna Cum Laude lépett a színpadra. Ugyancsak babérokkal beborít­va távozott e helyről Jamie Winchester és Hrutka Róbert, valamint a megasztáros Rú­zsa Magdi, ők július 21-én gyűjtöttek be je­lentős mennyiségű tapsot az esztergomi közönségtől. A magyar swing uralkodók, a Cotton Club Singers négyese július 27- én vitte el a pálmát, az eső ellenére pedig másnap ugyanígy járt az etno-popos Nox is. Augusztusban többnyire ifjú szívű, bár veterán korú előadók léptek fel, 3-án a fél évszázados fennállását ünneplő Benkó Di­xieland Band fújta a színpadon, másnap pe­dig Demjén Rózsi 61. születésnapja alkal­mából szervezett koncertturné keretében virított a téren. A tulajdonképpen nem túl nagy, macskaköves Mindszenty téren au­gusztus 10-én az Amadinda Ütősegyüttes, majd 11-én a két slágergyáros „hit list buster" zenekar, a Bon-bon és a Fiesta kergette extázisba a zene rajongóit. Bár a 2007-es fesztiválidényt a Jazztergom nyi­totta, ez a programsor csak később, július 19-én költözött a térre, ekkortól minden csütörtökön dzsesszmuzsikával telt meg a kéttornyú templomnál lévő tér. A nagy­színpadról szórta drága kincseit a „jazz- csütörtökökön" többek között a Dresch Quartet, a Kőszegi Quartet, a László Attila Band, valamint a Jeff Andrews, Birta Miki és Kryzisztof Zawadzki alkotta trió is. Kissé irigyli is az esztergomi polgár a vá­rosba érkező turistákat, jó lenne ve­lük együtt újra átélni azt, amikor először pillantja meg az ember a Kossuth híd­ról az elé táruló csodaszép látványt, a Mindszenty tértől a váron át a Bazilikáig tartó valóságfestményt. A téren, ahol pár­száz éve még talán kobzosok szórakoztat­ták a népet, most a jazz, a rock és a pop nagyágyúi szólaltak meg, de a hangu­lat, köszönhetően az ódon falaknak és a macskakőnek mit sem változott.

Next

/
Thumbnails
Contents