Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-08-18 / 1. szám

Ugyanakkor a városháza mögötti, a Szé­chenyi tér és Árok utca által határolt rész egyirányúsítását már két éve bevezettük, és mára működőképes. Az augusztusi vál­toztatás pedig nem kapkodás volt, inkább késlekedés a 2004-es döntéshez képest.- A logikáról csak annyit, hogy a város­ban sokan azt kérdik: ha a végső cél való­ban a belváros terhe­lésének a csökkenté­se, miért nem várta meg az önkormány­zat a Bánomi áttörés befejezését, mielőtt bevezette a mostani rendet? Egyáltalán, mikorra fejeződik be az a beruházás?- fövő nyárra. Nem rajtunk múlt, hogy a pályázatot csak most írták ki, de mivel körülbelül 400 milliós kiadásról van szó, a legrosszabb esetben Esztergom saját maga is képes finanszírozni az építkezést.- Módosít a testület bármit a mostani forgalmi renden?- Természetesen. A szigeti Helischer utca behajtási irányát például valószínű­leg megváltozatjuk, mert ezt kifelejtettük. A másik ilyen hiba az Aranyhegyen tör­tént, az Irinyi utcáról a Kölcsey utca felé haladó Irányi utcát a felső húsz méteren kétirányúnak kellett volna meghagyni, hogy aki ott lakik, ne kelljen akkorát ke­rülnie, mint most.- A szentgyörgymezőiek szerint a legna­gyobb hiba a Vár utca egyirányúsitása kap­csán történt...- Igaz, ezt is vállalom. Egyet azonban meg kell érteni: az az utca szintén nem al­kalmas a kétirányú közlekedésre, a busz- forgalomról már nem is beszélve. Ha eh­hez még hozzáveszem, hogy az arra járók egy tetemes része szabálytalanul parkolt az út szélén, akkor már érthető az előbbi kijelentésem. Most viszont elgondolko­zunk azon, hogy nem volna-e jobb, ha a Vár utca lefelé lenne egyirányú. Bár az is igaz, hogy ez újabb kérdéseket vetne fel, hiszen akkor a forgalom csak a Sötétka­pun keresztül jöhet­ne vissza, ami nem lenne túl szerencsés.- A Lőrinc utca pe­dig marad így...- Igen, a Má­ria Valéria híd átadása után azonnal evi­denciaként kellett volna kezelni, hogy a Kossuth Lajos utca abnormálisán leter­helt belvárosi szakaszát csak így lehet tehermentesíteni.- Ezt még nem igazán érezhetik az au­tósok, jómagam az elmúlt hetekben ha te­hetem nagyívben elkerülöm a főutcát, mert gyakorlatilag egész nap a ferences gimná­ziumig áll a sor.- Hiba, méghozzá a miénk. A Lőrinc utca kezelési jogát pár hónapja kapta meg a vá­ros, ki is iktattuk innen az átmenő forgal­mat, a közlekedési lámpák viszont állami kezelésben maradtak, ezek átállítása ügyé­ben pedig túl későn léptek a kollegáim. Ha az átprogramozás megtörténik, meg fog szűnni a kocsisor is, mivel a Lőrinc utca csökkentett forgalmának nem lesz annyi időre szüksége a kihajtáshoz. így viszont a főutca forgalma szinte folyamatossá válik.- Nem gondolkozott még el azon, hogy a mostani felzúdulás mögött esetleg egyéb helyi ügyek is állnak?- Szenttamáson magukat talán lokál- patriótáknak gondolok ellopták az új köz­lekedési táblák jó részét, pedig ez egyszerű bűncselekmény. Kérdem én, ha egy forgal- mirend-változásnál ilyen indulatok törnek elő, akkor mi történne, ha mondjuk a kor­mány intézkedései miatt ennél húsba vá- góbb, például egészségügyi kérdésben kellene súlyos döntést hoznunk? Talán lő­nének? A kérdésére válaszolva magam is valószínűnek tartom, hogy régebbi feszült­ségek és traumák ütnek most vissza.- A Lőrinc utcán múlt héten átvett egy petíciót. Ennek mi lesz a sorsa?- Kiálltam és végighallgattam a vélemé­nyeket, átvettem, amit leírtak, de ebben nem konkrét javaslatokról esett szó, in­kább nevezném általános letámadásnak. Hogy a képviselők újabb és újabb fórumo­kon céltáblaként kiálljanak, ennek sem sok értelmét látom. Ha lesz javaslat augusz­tus 30-ig - a felkorbácsolt indulatok mel­lett erre kicsi az esély - azt természetesen megfontoljuk, de a városnak több millió forintjába fog ez kerülni, mivel muszáj lesz szakértőket is bevonni az ügybe. Természetesen lett volna még kér­désünk Meggyes Tamás polgármes­terhez, helyszűke miatt azonban most csupán egy, jelenleg talán a „legforróbb"témáról beszélgettünk. A Hídlap következő számaiban olyan, minden esztergomit érdeklő dolgokról is szót ejtünk a város első emberével, mint például a Szent Ist­ván Gimnázium, a Vaszary kórház és a városi könyvtár jövője, a Szé­chenyi tér, az Aquasziget, a Bajor Ágost Művelődési Ház sorsa, vagy az esztergom.hu weboldal. hídlap 11 ... valószínűnek tartom, hogy régebbi feszültségek és traumák ütnek most vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents