Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)
2007-06-13 / 114. szám
www.esztergom.hu SPORT 2007. június 13., szerda • HÍDLAP 7 Történelmet írtak az esztergomi utánpótlás labdarúgók A következő szezont már az NB I-ben kezdik a csapatok B Labdarúgás Mindkét esztergomi utánpótlás csapat kivívta az NB II közép-magyarországi csoportjában a bajnoki címet, így az ESC U13-as és U15-ös gárdája jövőre a Nemzeti Bajnokság élvonalában szerepel. A fiatalabbak egy, az idősebbek pedig kilenc pont előnnyel zártak az élen. A hétvégén játszották le a csapatok az utolsó fordulót, ám ezt megelőzően a hét közepén még egy elhalasztott mérkőzést is bepótoltak a fiatalok. így előbb Kecskemét alakulatai ellen léptek pályára idegenben az esztergomi ifjú labdarúgók. Ahogy a szezonban számtalanszor, Kecskeméten is kettős győzelem született. Az U13 fölényesen, 9-1-re verte meg a házigazdákat, míg az U15 2-1-re diadalmaskodott. „A fiatalabbaknak létfontosságú volt a győzelem, ugyanis csak így maradhatott életben a bajnoki cím esélye. Az U13 hihetetlen nagy akarattal és rendkívül jó csapatmunkával végül óriási különbséggel nyerte a meccset. Az idősebbek pedig egy fordulatos mérkőzésen már ekkor eldöntötték a bajnoki cím sorsát” - számolt be a Hídlapnak Spóner József edző. Az U 15-ből hiányoztak a kulcsemberek, így több cserejátékos kapott lehetőséget, akik bizonyították, hogy helyük van a csapatban. A még újoncnak számító Kurali Imre szinte a hátán vitte az együttest, két góljának köszönhetően pedig végül az esztergomiak nyerték az összecsapást. A tréner nem véletlenül emelte ki a fiatal játékos teljesítményét, ám rajta kívül még Válent Krisztián, Bugjó Zsolt, és Faragó Bence nyújtott kimagaslóan. Ezzel az eredménnyel pedig már az utolsó forduló előtt kivívta magának a bajnoki címet az U15. A szezonzáró mérkőzésen Budakalász fogadta az esztergomiakat. Az U13 végső pozíciója az utolsó fordulótól és a BDSE-BKV Előre összecsapás végeredményétől függött. Ugyanis ha a BKV-s fiúk legyőzik a BDSE alakulatát, és a királyvárosiak is nyernek, akkor megvan a bajnoki cím. A Budakalász - ESC mérkőzés előtt az esztergomi edzők már tudták ennek a találkozónak a kimenetelét, de taktikusan nem árulták el a fiatal játékosoknak, hogy teljesítményüket ne befolyásolja a végeredmény. A BKV Előre 2-1-re verte meg a BDSE játékosait, így ebben az esetben, ha győznek az esztergomiak, akkor elnyerik a bajnoki címet. Ez pedig nem is akárhogyan sikerült a fiatal labdarúgóknak, mivel Budakalász együttesét 9-0-ra verték meg a fiúk, és ezzel a csapat egy ponttal a tabella élén zárt. Az U15 ezzel szemben 3-2-re kikapott Budakalász idősebb gárdájától, azonban így is kilencpontos előnnyel nyerték meg a bajnokságot. A két bajnoki címmel történelmet írtak az esztergomi utánpótlás labdarúgók, ugyanis mindkét alakulat a következő szezontól az NB I-ben, vagyis hazánk élvonalában szerepel. Az ünneplésre alig lehetett volna alkalmasabb helyet találni, mint az Omszki-tó partját, ahol az esztergomi tehetségek már gondtalanul és büszkén örülhettek óriási sikerüknek. „Biztosan benevezünk az NB I-be, ugyan az egyesület vezetőségének még elő kell teremtenie az anyagi feltételeket, de remélhetőleg ez sikerülni fog” - tette hozzá Spóner József. A fiatal labdarúgók egészen július közepéig pihenhetnek, aztán akkor majd megkezdik a csapatok a felkészülést, egy dunabogdányi edzőtáborral. A gárdák háza táján jelentős játékos mozgások is várhatóak, mivel több labdarúgó feljebb lép korosztályában, illetve két fiatalt, Mészáros Áront és Sándor Péter leigazolna a Honvéd alakulata. A változások ellenére remélhetőleg mindkét együttes megállja majd a helyét az élvonalban. • Kép és szöveg: Lenger A strandröplabda szezon Budakalászon folytatódott Éremeső Sárváron: csapatbajnok az Esztergom B Birkózás __________________ B Röplabda Négy dorogi NB ll-es röplabdás fiú is részt vett az A kategóriás strandröplabda versenysorozat második fordulójában az Omszki-tónál Budakalászon. A Baranyai Ákos - Tóth Tamás kettős hamar búcsúzott, míg Szele Péter - Novák Tamás duó a tizenötödik helyen zárt. Az A kategóriás versenysorozat a Magyar Röplabda Szövetség bajnoksága, mely az élvonalbeli játékosok számára egy remek alkalom az országos bajnokságra, vagyis a Mestertomára való felkészülésre. Ám emellett ez a sorozat az amatőr röplabdásoknak is lehetőséget biztosít a versenyre. így hazánk bajnokságaiban szereplő játékosok színe-javával is összemérhetik tudásukat a csupán kedvtelésből játszó sportolni vágyók is. A budakalászi fordulón összesen harmincöt csapat mérkőzött meg egymással. Az NB Il-es dorogi röplabdás fiúk két csapattal is neveztek a tornára. Baranyai Ákos szakosztályvezető a gárda csapatkapitányával, Tóth Tamással állt ki a versenyen. „Nagyon gyengén szerepeltünk, a támadásainkkal voltak problémák, főleg ezen múlott, hogy hamar búcsúztunk” - számolt be a Hídlapnak Baranyai Ákos. A Baranyai - Tóth kettős az első mérkőzésen szerencsétlenül kifogta a tavalyi bajnokság bronzérmes csapatát, így rendkívül nehéz dolguk akadt a fiúknak. A mérkőzést elvesztették a dorogi játékosok, de a vigaszágon még lehetőségük volt a továbbjutásra. Azonban nem sikerült a szépítés, az újabb vereségnek köszönhetően pedig kénytelen volt búcsúzni a duó a további játéktól. A másik dorogi páros, Szele Péter és Novák Tamás ugyan szintén elvesztették az első mérkőzést, de a fiúk a vigaszágon remekül meneteltek előre. Sorozatban három meccset is megnyert a kettős, köszönhetően az okos, taktikus játéknak. Az ötödik mérkőzésüket azonban a röplabdások rendkívül szoros eredménnyel elvesztették, így végül a tizenötödik helyen zárták az omszki fordulót. A hétvégén újabb strandröplabda megmérettetésre utazik két dorogi játékos is, ám ezúttal Tóth Tamás Kreizinger Lászlóval alkot duót. A két fiú az országos bajnokság első fordulóján, vagyis a Mestertornán vesz részt. A hazánk legrangosabb strandröplabda versenysorozatának nyitóküzdelme Budapesten, a Margitszigeten lesz, ahol kemény küzdelmek várnak a játékosokra, de mindketten bíznak az eredményes szereplésben. • L. P. Kiváló egyéni eredményeknek köszönhetően csapatbajnok lett az Esztergomi Birkózó Egyesület gárdája Sárváron. A fiatal sportolók öt arany, négy ezüst, és négy bronzérmet szereztek. A hétvégén Sárvárron mérték össze tudásukat az Esztergomi Birkózó Egyesület sportolói. A versenyzők három korosztályban, kezdő gyermek-, a diák I és a diák II korosztályban léptek szőnyegre. A tornán összesen száz fiatal birkózó mérte össze erejét az óvodás kortól az iskolás korig. Az eszterLányok: 20 kg 1. Szekér Szimonetta, 34 kg 3. Szekér Cintia, 34 kg 3. Kertész Petra, 38 kg 3. Kisréti Adrienn. Fiúk: gyermekkorosztály: 24 kg 1. Romanek Péter, 2. Putnoki Zsolt, 26 kg 1. Lévai Tamás, 37 kg 1. Kismoni Móricz, 37 kg 2. Kismoni Botond. Diák ll-es korosztály: 31 kg 2. Dömény János, 37 kg 3. Erős Gábriel, 41 kg 1. Lévai Zoltán, 50 kg 2. Petrovics Dávid. SP0RTSZILÁNK0K Henry a franciák ellen Hétfőn a tekintélyes France Football információi nyomán a franciáknál elterjedt a hír, hogy Thierry Henry, az Arsenal támadója megállapodott a Barcelona vezetőivel, és három évre aláírt a katalán együtteshez. Henry meglehetősen morcosán cáfolta mindezt: „Ez égbekiáltó hülyeség, a klub nem akar megválni tőlem, én pedig nem kívánok távozni az Arsenaltól” - mondta a francia. Dudás tetszett az oroszoknak A múlt héten a Szpartak Moszkvánál járt próbajátékon Dudás Ádám, a Győr középpályása. A 18 éves futballista megfelelt a próbajátékon, ráadásul nemcsak az oroszok, hanem a skót Glasgow Rangers is szeretné megszerezni. A futballista sorsa várhatóan néhány* héten belül eldől. Messi-t szidják a spanyolok Lionel Messi lett a hétvégi spanyol for- | dúló negatív hőse, miután az argentinok egykori csillagához hasonló módon kézzel szerzett egy gólt. A játékvezető ráadásul „megette” a találatot, így az is elképzelhető, hogy ez a gól dönt majd a Barcelona és a Real Madrid között a spanyol bajnoki cím sorsáról. gomi csapat tizenhat fővel képviselte magát a megmérettetésen, melyen ismét bizonyították, a király városi egyesület hírnevét. A fiatalok összesen öt arany, négy ezüst, és négy bronzérmet gyűjtöttek be, melyhez hozzájárult az ifjú birkózók lelkes hozzáállása, kitartó munkája, és a heti négy edzés. Lévai Zoltán és Székely Gyula edzők felkészítéseinek pedig meg lett az eredménye, ugyanis nemcsak egyéniben remekeltek a fiatal tehetségek, hanem a csapatbajnoki címet is az esztergomiak hódították el. LES VONAL Juventus: újabb bunda? Lehet, hogy a történelem ismétli önmagát, és a Juventus ismét bundá- zott? Az arezzói városi tanács panaszt nyújtott be az Olasz Labdarúgó-szövetségnél, mert a Serie B utolsó fordulójában a már biztos feljutó torinóiak hazai pályán kikaptak a La Speziától, a harmadosztályba taszítva ezzel az Arezzo együttesét. Az arezzói városi tanács azonban nem akar belenyugodni a dologba, ezért máris panasszal élt az Olasz Labdarúgó-szövetségnél, amelytől az ügy teljes körű kivizsgálását követeli. APRÓHIRDETÉSEK A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750) vagy e-mailen ( info@hidlap.net ) várjuk. Állás Az ESZKÖZ Kft. C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezető munkatársat keres. Tel.: 33/500-325 Német édesapa 20-50 év közötti, németül beszélő nő vagy férfi babysittert keres egy évben 6 hétre (minden páros hónap 26-tól 1-1 hétre) 4 és 3 éves, csak magyarul beszélő gyermekei mellé, aki az itt tartózkodása során elsősorban a kommunikációban segítene. Fizetés naponta 50 euro. Ajánlatokat a gyerekcsosz@citromail.hu cimre várok. Német édesapa 20-50 év közötti, németül beszélő nőt vagy férfit keres, aki olyan lakással rendelkezik, melyben egy évben hatszor (minden páros hónap 26-tól) 1-1 hétre vendégül tudná látni őt és 4, illetve 3 éves, csak magyarul beszélő gyermekeit, és ez idő alatt segítene neki a gyermekekkel való kommunikációban. Mindezért naponta 100 eurot fizetnék. Ajánlatokat a gyerekcsosz@citromail.hu címre várok. Ingatlan Eladó Esztergomban, a Diósvölgyben 600 nöl telek kis házzal, pincével. A telken villany van. Tel.: (30) 443-8382 Eladó Bajóton 2000 nm-es telken 400 nm-es épület vállalkozás vagy egyéb céljára. Ir.ár: 25 MFt. Tel.: (33) 449-313 Németországban élő férfi 1,5-2,5 szobás lakást vásárolna Esztergom központjában. Ajánlatokat a gyerekcsosz@citromail.hu címre várok. Diósvölgyi dűlőben 1061 nm telek eladó. Rajta présház, boltíves pince, előtte patak. Villany a telekhatáron. Irányár: 2 MFt. Érd: (30) 415-3365 Bélán, Párkánytól 10 km-re csendes környezetben eladó hétvégi ház 10 ár szőlővel. Víz,villany nincs,csend és nyugalom van. +421/905/919-576 (Slovákia) Eladó Szlovákiában, Párkánytól 7 km-re Kőhídgyarma- ton, családi ház építésére alkalmas beltelek, a telek közepén ásott kúttal. A telek előtt közművesítés. Tel.: +421 (915) 176-775 Uj utak az asztrológiában című könyv eladó. Tel.: 33/402-591 Eladó viszonylag jó állapotú Lipovniczky bécsi rövidzongora. Érd.: 06-20-321-3871 (esti órákban) Kondicionáló fekvenyomópadot - esetleg többfunkciós kombinált padot - kézi súlyzókat és különféle méretű súlytárcsákat (lehet sorozat is) hozzávaló rúddal saját részre vásárolnék. Lehet új, vagy jó állapotú használt is. Tel: (20) 438-5370 Eladók Rotveiler szuka és kan kiskutyák beoltva, féregte- lenítve. Azonnal elvihetők, Párkányhoz közel. Tel.: +421 (949) 484-808 Eladó egy új, többfunkciós, 5 literes,.220 V-ról működő dagasztó és keverőgép, ár: 150 ezer Ft. Eladó továbbá bolti mérieg súlyokkal, ár: 15 ezer Ft. Tel.: (20) 466-0531 Hagyaték (szekrények, fatőkés zongora ,stb.) kedvező áron eladó. Érd.: 06 30 85 22 840 Társkereső Szeretnéd, ha hozzád szegődnék, ha jó megjelenésű, intelligens, középkorú, független, rendezetten élő úr vagy? Hasonló paraméterekkel rendelkező hölgy várja jelentkezésedet. Tel.: (30) 340-8999 Keresem azt az intelligens, egzisztenciával rendelkező, romantikus úriembert, aki igaz társa lenne egy 61 éves fiatalos hölgynek, és kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne. Tel.: (+36) 30/261-1244