Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)

2007-06-27 / 123. szám

HÍDLAP • 2007. június 26., kedd www.istergranum.hu Egyre több a császármetszés a kórházakban Az orvosok szerint számtalan szempont indokolja ezt a beavatkozást Városi rangot kapott Acs A köztársasági elnök kilenc eló'terjesztést fogadott el Folytatás az 1. oldalról zet is közrejátszik az arány növekedé­Az esztergomi kórházban magas sében, például az ügyeletes orvosok ugyan a császármetszések aránya - számának drasztikus csökkenése. Nem nagyjából minden harmadik gyerek így orvosi passzióból végezzük a császár­születik - de idén még egyetlen csecse- metszéseket, hanem szakmai indokból, mőt sem vesztettek el - hangsúlyozta a nem hagyunk szenvedni feleslegesen főorvos és hozzátette: a megelőző vajúdó asszonyokat, és nem kockáztat- szemlélet mellett a megszorítások mi- juk a baba életét, amikor ma már a leg- atti körülmények, orvosi kényszerhely- korszerűbb technológiával tudjuk elvé­Randevúra hív az Ipoly-parti település Ipolyszaika. Vasárnap harmincharmadik alkalommal kerül sor az Ipolyparti Rande­vúra, amely a hagyományoknak megfelelően a határfolyó partján található szabadtéri színpadon kap helyet. A dal- és táncünnepélyen szlovákiai és magyarországi folklór­csoportok lépnek fel, a nótaszóról Magyar Nándor és Béres Jarmila aranykoszorús magyar nótaénekesek gondoskodnak, a talpalávalót Balogh Béla és cigányzenekara húzza. A fél háromkor kezdődő rendezvény alatt kézműves foglalkozások, lovas ko­csikázás, vásár és népművészeti kiállítás is vár a szórakozni vágyókra. A nézők sörrel, borral, vadgulyással, sült kolbásszal és kemencés lepénnyel is csillapíthatják éhüket- szomjukat, a belépés egy fillérükbe sem fog kerülni. Az Ipolyparti Randevú ismét sza­badtéri bállal kezdődik, a szombati táncos mulatsághoz a Rio zenekar adja a ritmust. L A P ( S Z ) E L Óvár J. Tamás Viszik a szót (is)... Immár hosszú-hosszú hetek, hónapok óta meglehetősen zaklatott az or­szágban a hangulat; jóformán mindegy is, merre jár az ember. Az elv­társak ebben az értelemben - igaz, némi rendszerváltozásnak nevezett kitérővel - elérték egyik, hőn óhajtott egykori céljukat: megszüntették a falu és a város közti különbséget. Magától értetődő, hogy ez egyúttal egyéb különbségek eltűnését is jelenti, mindenféle értelemben. Feszül­tek és idegesek a munkások - itt-ott néha még látni belőlük egyet-e- gyet -, a parasztok, no és az értelmiségiek is, hogy az egykori kategó­riákat használjuk, jóllehet részben ezek is megszűntek. A munkásokról futólag szóltunk az elébb; az egykor dolgozó parasztság­ról szintén röviden csak annyit, hogy dolgoznának ők ma is akár látástól vakulásig, ha lenne értelme, vagyis békében hagynák őket. Ezzel szem­ben tömegesen kényszerültek eladni a földjüket, felszámolni „piacképte­len” gazdaságukat, ami gyakran egy egész élet munkáját jelentette. Az ér­telmiségiek maradtak a végire - annak idején is így volt ez gyanús tár­saság, habár az úgynevezett „haladók” mindenképpen kitüntetett figye­lemre érdemesek. Mostanában inkább lecsúszásnak nevezik azt a társa­dalmi mozgást, amit ez a réteg végez, és ami - természetesen némi, fölül­ről jövő ösztökéléssel - egyre sebesebb. (A mindenkori rendszer legmeg­bízhatóbb „entellektüel” talpnyalói természetesen kivételt képeznek.) Az, hogy napjainkban a férfiak és a nők egyaránt idegesek és/vagy le­targikusak lehetnek, éppúgy természetes, mint hogy az ehhez való jo­got a fiataloktól se vitatja el senki. Sőt. Egész csomó törvényt kifeje­zetten azért hoznak manapság, hogy az ifjúságnak ne kelljen akár több évet is várnia arra, míg végre reménytelennek láthatja a helyzetet. Mindezeken túl magától értetődően faji, vallási hovatartozása, vagy szexuális irányultsága se akadályozhatja meg napjaink egyetlen ma­gyar állampolgárát se, hogy épp oly boldogtalan legyen, mint a másik. Egy szó, mint száz: az ország jelenlegi csapnivaló hangulatát a min­dennapi tapasztalatokon túl a hivatalos felmérések is bizonyítják: az Eurobarométer legutóbbi felnjérése szerint is mi vagyunk a legpesszi­mistábbak. Csoda-e, ha végre az MSZP/SZDSZ is megelégelte mind­ezt, hogy végre gyors, határozott, és - túlzás nélkül állítható - mind­annyiunk életére nagy kihatással lévő intézkedéseket hozott? A vártnál jóval hamarább kormányszóvivőt nevezett ki, mégpedig mindjárt egy­szerre kettőt. A divatosan alliteráló nevű hölgy és úr - BB és DD - bo- rítékolhatóan belead majd felvilágosító munkájába apait-anyait, tessék csak a tévéműsorokat figyelni. Hamarosan úgy megváltozik körülöt­tünk ez a búbánatos világ, hogy rá se fogunk ismerni. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO szerint a 15-85-ös arány lenne ideális, azaz 100 szülésből mindössze 15 végződhetne császármetszéssel. Eh­hez képest vannak olyan luxus magán- klinikák, ahol az arány nagyjából 90 szá­zalékos, a hírességek szinte kizárólag műtéti úton adnak életet gyermeküknek. gezni a műtéteket - fejtette ki Berbik, majd kiemelte: eddig egyetlen bírósági per sem szólt arról, hogy az orvos mi­ért végzett feleslegesen császármet- | szést, az ellenkezőjével viszont annál | többször találkozunk. A műtéti szülé­sek számának növekedésében közreját­szik az a tendencia is, hogy a nők ma már egyre később, jellemzően 30 éves koruk körül szülnek először, ez pedig növelheti a kockázatot és egyre több a lombikbébi, amikor idősebb nők gyak­ran ikreknek adnak életet. Sok nő a fáj­dalomtól és komplikációktól való ret­tegés miatt próbálja rávenni orvosát a beavatkozásra, de ha a természetes szülés veszélytelen, erre nincs esély, az orvosoknak többnyire sikerül is meg­nyugtatni az aggódó kismamákat. • Szabó Hajnal Késnek a Volán-busz járatai Útépítési munkák kezdődtek a Vörösvári úton, ezért a Budapestet 10-es, illetve 11-es úton megközelítő buszok várhatóan július 8-ig 10-30 perces késéssel közlekednek majd. Tegnap áthelyezték a Flórián tér, Pilis- vörösvár irányú megállóhelyet is, a já­ratok 100 méterrel hátrébb, a 18-as busz megállójában állnak meg. Védett madarat lőttek le Dunaradvány. Még május végén sérült királyi sast találtak a természetvédők Dunaradványon, a négyéves nőstény nem tudott repülni csak szökdécselt. Az állatorvosi vizsgálat után kiderült, hogy a madár szárnyát négy, a lábát egy golyó találta el. A király sas Európa egyik leg­veszélyeztetettebb ragadozó madara, Közép-Európában csak Magyarorszá­gon és Szlovákiában fészkel, ezért vé­dett. Mivel a lövész megsértette a ter­mészet védelméről szóló törvényeket, egytől öt évig terjedő szabadságvesztés­re is ítélhetik. A rendőrség szerdán bün­tetőfeljelentést tett az ügyben. Idén tizenkilenc nagyközség képvise- lő-testülete pályázott városi rangra az önkormányzati és területfejlesztési mi­niszternél. Lamperth Mónika előter­jesztésére, és a köztársasági elnök ha­tározata alapján kilenc település kapta meg a címet, közöttük a Komárom-Esz- tergom megyei Ács is. A miniszter a települések kezdemé­nyezéseinek értékelésére település-tu­dományi, közigazgatási, közgazdaság­tani szakemberekből, érdekképviseleti szervezetek képviselőiből álló bizott­ságot kért fel. Május végén tette meg javaslatát Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy mely települések vál­janak idén július elsejétől várossá. A határozatot, mely alapján a Komárom- Esztergom megyei Ács is városi rang­ra emelkedhet, közzéteszik a Magyar Közlönyben, majd vasárnaptól lép ér­vénybe. Az önkormányzati törvény szerint a várossá nyilvánítást a nagyközség akkor kezdeményezheti, ha a cím használatát fejlettsége, térsé­gi szerepe indokolja. A részletes szem­pontok között szerepel a kiegyensúlyo­zott gazdálkodás, a teljes közműháló­A július 1-től városi rangot kapó nagyközségek Település Meave Kozármisleny Baranya Kőrösladány Békés Alsózsolca Borsod-Abaúj­Ács Zemplén Komárom­Biatorbágy Esztergom Pest Maglód Pest Törökbálint Pest Mándok Szabolcs­Bük Szatmár-Bereg Vas zati kiépítettség, az alacsony munka­nélküliségi ráta, a teljes alapellátó in­tézményrendszer, a működő kulturális és sportélet, a fejlett civil társadalom és a városi megjelenés igénye is. Lapunk megkereste Csöbönyei Im­rét, Ács polgármesterét, hogy tájékoz­tasson a városi ranggal járó remélt és valós előnyökkel kapcsolatban, ő azonban a hivatalos értesítésig nem kí­vánt a Hídlapnak nyilatkozni. • P. K. Esztergomiak a tatai fesztiválon A pénteki eső nem igazán, a szombati és a vasárnapi meleg azonban annál in­kább kedvezett a tizennegyedik tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál látogatóinak. A há­romnapos rendezvény alatt sokszínű programok, többek között'koncertek, vi­rágkötészeti show, népzenei táncház, színházi előadások, kajakverseny, játszó­ház, műrepülő- és tűzzsonglőr show, ej­tőernyős légi parádé várta az érdeklődő­ket. Szombaton a fesztivál mindegyik helyszínén rengetegen gyűltek össze: az előadók, a fentiekben már említett prog­ramok és az étel-ital, illetve kézműves standok mellett nagy sikert aratott az es­te fél tízkor kezdődő vízi karnevál - sár­kány hajók, feldíszített-kivilágított kaja­kok, motoros csónakok felvonulása, az est fénypontja a sokak által várt, Öreg -tó felett látható tűzijáték volt. A rendez­vény alatt nemcsak az esztergomi Szépü­lő Városközpont és a Monteverdi kórus lépett fel, de jelen volt az Ister-Granum Eurorégió, Nyári Játékok kht, Grand Tours és az Aquasziget közös standja is. • Sz. É. Extra vizitdíj szimpla nyaralóknak Többet kell fizetnünk, ha nem lakóhelyünkön látnak el A turista-központok egészségügyi intézményei már készülnek a nyári főszezonra, a frekventált helyeken üdülőorvosi ügyeletet is tartanak. A vizitdíj miatt azonban keve­sebb betegre számítanak az idén, a nem választott orvosnál ugyanis dupla díjat, a szakrendelésen pedig akár ezer forintot is kell majd fizetni. A Balatonnál a háziorvosok megerő- dig készülnek a rohamra, nekik szezo- sített orvosi ügyeletet tartanak a fősze- nális index alapján számítják ki a vár- zonban, a nyaralóhelyek kórházai pe- ható teljesítményt, így feltehetőleg nem okoz majd problémát a gazdálkodásuk­ban a megnövekedett esetszám. Ugyan­akkor kevesebb betegre is számítanak az idén a vizitdíj bevezetése miatt. En­nek díja nyaralás közben hatszáz forint, mivel a betegek nem a választott házi­orvoshoz fordulnak. A szakrendelése­ken pedig ezer forintot kell fizetnie azoknak, akik nem háziorvosi beutaló­val érkeznek. A többletfizetés csak azokra nem vonatkozik, akik az ügye­letre sürgős esetben, a szakrendelésre pedig beutalóval jelentkeznek. A dupla vizitdíjat augusztustól pedig az amúgy mentességet élvező gyerekek után is meg kell majd fizetni. A Balaton-parti kórházak tapasztalatai szerint a nyara­lás idején inkább a szakrendeléseken nő ugrásszerűen a forgalom. A problé­mát ezekben az esetekben főleg az okozza, hogy sokan azonnal a szakren­delésekre mennek és előtte nem keresik fel a háziorvost, illetve a nyaralóhelye­ken működő üdülőorvosi szolgálatot. • -cs -a

Next

/
Thumbnails
Contents