Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)

2007-05-15 / 93. szám

HIDLAP • 2007. május 15., kedd www.istergranum.hu Szükség lesz a fiatalokra Támogatás az olimpikonoknak Az MKP fiataljai gyűltek össze a hétvégén Kilenc sportoló felkészülését segíti Tatabánya A Magyar Koalíció Pártjának kong­resszusa után most tanácskoztak elő­ször a párt fiataljai, akik pozitívan érté­kelték az MKP-ban lezajlott változásokat. Az Országos Tanács tagjai a lévai Reviczky-házban tartották meg negye­dik ülésüket május 12-én. A tanácsko­záson részt vett Farkas Iván is, akiről elmondható, nélküle ma nem lenne ilyen kiterjedt hálózata az Ifjúsági Csoportnak, amely most egy átalakulá­son megy keresztül. Farkas Iván az el­nökség nevében megköszönte az ifjú­ság aktív részvételét a kongresszuson. Elmondta azt is, hogy az MKP a szakmaiságra mindennél nagyobb hangsúlyt fektet, mint ellenzéki párt, ezért sokkal több kitanult és fiatal szakértőre lesz szüksége. Az OT-n je­len voltak a Fidesz Ifjúsági Tagozatá­nak vezetői is, akik bíznak abban, sike­resen együtt tudnak majd dolgozni az Ifjúsági Csoporttal, hiszen ők most egy Közép-Európát behálózó közép-jobb ifjúsági fórum létrehozásán dolgoznak. Az Országos Tanács, meghatározta Via Nova ICS-ként bejegyzett szerve­zet céljait, a legfontosabbnak az MKP- val való szerződés megkötését jelölték meg. Az MKP módosított alapszabá­lyába az Via Nova ICS is bekerült, és a kongresszus határozata értelmében fél éven belül meg kell kötni az együttmű­ködési szerződést. • -L -A Traffipax információk Komárom-Esztergom megyében 2007. május 15. 04.00- 06.00 óra 06.00- 18.00 óra 06.00- 14.00 óra 07.00- 19.00 óra 07.00- 19.00 óra 08.00- 18.00 óra 07.00- 19.00 óra 09.00- 23.00 óra 19.00- 07.00 óra 20.00- 23.00 óra Tatabánya Dózsa Gy. út, Környei út, Fő út, Budai út, Tatabánya belterület, Mikrolin magassága, Árpád út, Vértesszőlős,Valusek út Bábolna területe Dorog, Máriahalom, Úny, Dág, Sárisáp, Tokod területén Esztergom, Tát területén, 10., 11., 111. sz. főutakon, 1111. sz. úton Tarján, Gyermely, Héreg, Szomor területe Tatabánya Dózsa Gy. út, Környei út, Fő út, Budai út, Tatabánya belterület, Mikrolin magassága, Árpád út, Vértesszőlős,Valusek út • Oroszlány, Dózsa Gy. utca, Környei út, Csákvári út, Mindszenti út, Mészáros út Tata, Kocsi út - Környei út - Somogyi B. út- Vértesszőlősi út - Baji út - Mikovényi út Tatabánya Környei út, Vértesszőlős Valusek út, Tatabánya 1. sz. főút Felsőgalla Tatabánya Dózsa Gy. út, Környei út, Fő út, Budai út, Tatabánya belterület, Mikrolin magassága, Árpád út, Vértesszőlős,Vaiusek út Egymillió-nyolcszázezer forinttal tá­mogatja a tatabányai önkormányzat az olimpián és paralimpián indulásra esé­lyes tatabányai sportszervezet színei­ben versenyzők felkészülését - tudtuk meg Bencsik Jánostól. A polgármester elmondta: a különböző kategóriában versenyző, összesen kilenc sportoló felkészítését két-kétszázezer forinttal támogatja a város. Az ezzel kapcsola­tos támogatói szerződéseket ezen a hé­ten írták alá a sportolók. Tatabánya sportszerető lakossága büsz­ke arra, hogy városunk hosszú évtizede ismert a hazai és nemzetközi sportvilág­ban, hírnevünket olimpiai-, világ-és Euró- pa-bajnoki sikerek, nemzetközi szintű eredmények alapozzák meg - hangsú­lyozta Bencsik János. A polgármester ki­emelte, hogy az elmúlt évtizedekben az olimpiáknak folyamatosan voltak tatabá­nyai résztvevői, és a 2008. évi pekingi olimpiai keretbe atlétika, súlyemelés, ju­do, a paralimpiai keretbe úszás és ülőröp­labda sportágban is van esélyük helyi sportolóknak bekerülni. Az edzéseken, tá­borozásokon, versenyeken való részvétel­hez anyagi háttérre van szükség, melynek fontosságát felismerve Tatabánya képvi- selő-testülete a helyi sportolók világver­senyekre való felkészülését két és fél mil­lió forinttal támogatja. Az önkormányzat a jelenleg kilenc esélyes sportolónak egyenként kétszáz-kétszázezer forint fi­nanszírozást nyújt, a fennmaradó összeget a kvalifikációs világversenyeken elért eredmények függvényében, eredményes­ségi céltámogatásként osztja fel. Atlétiká­ban Margl Tamás távolugró és Füsti Edi­na gyalogló, a cselgáncsozóknál az olim­piai keret tagja lehet Csemoviczki Éva és Szabó Brigitta. A Magyar Súlyemelő Szövetség tájékoztatása alapján Nagy Szilvia és Hubert Tímea tatabányai súly­emelők a legesélyesebbek. A magyar ülő- röplabda-válogatott több nemzetközi tor­nán, világ kupán való részvétellel, edzőtá­borozásokkal készül a paralimpiára, sportteljesítményük alapján az ohmpiai válogatott keretének tagja lehet Kőszegi Károly és Stirczer József, úszásban pedig Zámbó Diána úszó. • -cs -N Belga fúvószenekar Táton A táti Musik-Land Utazási Iroda szer­vezésében május 16-án, szerdán érke­zik Magyarországra André Van Laer egyesületi elnök vezetésével az Ant­werpen közelében található Zandhoven város fúvószenekara és kisegyüttese. A Koninklijke Harmonie St. Amel- berga - Zandhoven tagjai, Koenraad Thys karmester vezényletével május 18-án, pénteken 20 órai kezdettel a tá­ti Kultúrházban, a Zagyi István kar­nagy által dirigált Táti Német Nemze­tiségi Fúvószenekar társaságában ad­nak közös hangversenyt. A koncert be­fejezéseként a két zenekar tagjai né­hány számot együtt fognak eljátszani. A hangverseny színvonalas szórakozá­si lehetőséget ígér a fúvószenét kedve­lők egyre nagyobb táborának. A Musik-Land Utazási Iroda valamennyi rendezvényére, így erre is, a belépés díjtalan. A 15 tagú De Lustige Dorps- muzikanten Zandhoven zenészei Dirk Hannes vezetésével május 19-én, szombaton 11 órai kezdettel a Halász- bástyán adnak térzenét. B. K. Az alkotmánybíróságon folyik a harc a polgármesteri székért Révkomárom. A Szlovák Alkotmánybíróság elfogadta Anton Marek beadványát, amelyben a révkomáromi polgármester választások eredményének manipulálását feltételezi. Marek csupán 23 vokssal maradt alul a decemberi helyhatósági választásokon Bastmák Tibor MKP-s képviselő ellenében. Stefan Németh az alkotmánybíróság szóvivője nyilatkozatában elmondta: a taláros testület előzetesen megtárgyalta a beadványt és további eljárás lefolytatását indítványozta. Marek a rendőrségen is feljelentést tett az ügyben, a nyomozás jelenleg is zajlik. PROGRAMOK Múzeumok majálisa Az idén ismét rengeteg program­mal, változatos bemutatókkal vár­ják Magyarország múzeumai a lá­togatókat a Nemzeti Múzeum kertjében és épületében a május 19-20-ai hétvégén reggel 9-től es­te hat óráig. A Múzeumkertben a szentendrei MűvészetMalom is képviselteti magát. Gitárfesztivál Vácon a Madách Imre Művelődési Központban rendezik meg a VI. Nemzetközi Akusztikus Gitárfeszti­vált. A május 17-én, este hat órakor kezdődő előadásra a jegyek 1200, valamint 1500 forintba kerülnek. A NAP VICCE A férj és a feleség veszekszik. Végül a feleség azt mondja:- Te győztél. Ma tiéd az utolsó szó. Kérj bocsánatot! MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +421 36 751 1107) 19:00 Szellemlovas - amerikai film. Rendező: Mark Steven Johnson. Szereplő: Nicholas Cage, Peter Fonda. Tartalom: ha kaszkadőr vagy és nem félsz semmitől, akkor még az alvilág urával is szövetsé­get kötsz. így leszel szellemlovas. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy- Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313- 888) 17:00 A család kicsi kincse - amerikai vígjáték. Rendezte: Jonathan Dayton, Valerie Faris. Szereplő: Abigail Breslin, Alan Arkin. Tartalom: Olive szülei, rokonai Amerika legve­szélyesebb őrültjei. A dilinyós família története 2007-ben Oscar-díjat kapott. 19:00 Hollywoodland - amerikai krimi. Rendező: Allen Coulter. Szereplő: Ben Affleck, Adrien Brody, Bob Hoskins, Diane Lane. Tartalom: e különös hangulatú krimi úgy kezdődik, hogy megölik a Superman-t alakító színészt. Az elhunyt anyja detektívet fogad az ügy kiderítésére. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Május 15-én, kedden: Esztergom - Bánomi Piros Patika (Kőrösy L. u. 7.) Telefon: 416-502. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Te­lefon: 431-191. NÉVNAP H Május 15. napján szeretettel köszöntjük Szonja és Zsófia nevű olvasóinkat! Szonja: a Szófia orosz név becézőjéből állandósult. Jelentése: bölcsesség. Zsófia: görög eredetű név. Jelentése bölcsesség. % 7:00 Visszapillantó - Messzelátó ism., 7:10 Hírsport ism., 7:15 Sport­délután, 8:45 Kulturális programaján­ló, 9:00 Remustra ism., 10.30 Képújság, 12:00 Visszapillantó - Messzelátó ism., 12:10 Hírsport ism., 12:15 Sportdélután, 13:45 Kulturális programajánló, 14:00 Remustra ism., 15:30 Képújság, 17:00 Visszapillantó - Messzelátó ism., 17:10 Szalon, benne: Szabó István filmrendező Esztergomba látogatott, MTI fotókiállítás nyílt a Szent Adalbert központban, Havasi Balázs zongoraművész koncertje, Plüss- maci kiállítás a nyergesi Térségi Közössé­gi Házban, Moziajánló, 17:50 Kulturális programajánló, 18:00 Remustra ism., 19:30 Képújság, 21:00 Visszapillantó - Messzelátó ism, 21:10 Hírsport ism, 21:15 Sportdélután ism, 22:45 Kulturális prog­ramajánló, 23:00 Visszapillantó - Messze­látó ism., 23:10 Szalon ism, 23:50 Kultu­rális programajánló TV MŰSOR 5:10 Válaszd a mozgást! (ism.), 5:20 Hajnali gondola­tok, 5:23 Kárpát Expressz, 5:50 Nap-kelte, 9:00 Főtér (ism.), 10:05 Afrika gyöngyszeme, 11:00 Ti­tokzatos Násztya, 11:45 Mit főzzünk ma?, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Hír­adó délben, 12:10 Sporthírek, 12:15 TV Taxi (ism.), 12:30 Srpski Ekran, 13:00 Unser Bildschirm, 13:35 Múlt­kor (ism.), 14:05 Dob+basszus (ism.), 14:35 Emeljük fel szívünket, 14:45 Katolikus krónika, 15:15 Kodály 125, 15:20 Csináljuk a Fesztivált! (ism.), 16:15 Válaszd a mozgást!. 16:30 Hí­rek, 16:35 Körzeti híradó, 16:45 TV Taxi, 17:05 Quinn doktornő, a varázs­ló, 17:50 Jog-Alap, 18:00 Doktor Nagyfőnök, 18:58 Föld TV, 19:00 Híradó este, 19:30 Sporthírek, 19:40 Köztévé, 20:00 Önök kérték!, 21:00 Kedd 21, 22:00 Az este - Kedd, 22:35 Kultűrház (ism.), 23:05 Hírek, 23:10 Sporthírek, 23:20 Oldás és kötés, 0:55 TV Taxi (ism.) 2 6:00 Babavilág, 6:25 Té­nyek Reggel, 6:55 Mok­ka, 9:00 Stahl konyhája, 9:10 Szóda, 10:10 Teleshop, 11:30 Melrose Place, 12:30 Észbontó, 13:30 Az utolsó majomember, 15:30 Csillagkapu, 16:30 Bűbájos boszor­kák, 17:30 NCIS - Tengerészeti helyszínelők, 18:30 Tények, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban, 20:15 Egy a 100 ellen, 21:00 Halálkanyar, Közben: Kenósorsolás, 23:15 Té­nyek Este, 23:45 Alexandra Pódium, 0:15 Bírósági mesék, 1:05 Alfred Hitchcock bemutatja, 1:55 Anarchis­ták, 3:20 Aktív (ism.) K L U 5:30 WS Teleshop, 6:00 Reggelt, 10:05 Top Shop, 11:15 Re­cept Klub (ism.), 11:30 Te vagy az életem, 12:00 RTL Klub Híradó, 12:15 Gyilkos hullámok, 13:55 06- 91-334-455, 15:35 Disney-rajzftlm- sorozat: 101 kiskutya, 16:10 Recept Klub, 16:30 Balázs - A szem- besítőshow, 17:30 Mónika - A kibe- szélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Legyen Ön is Milliomos!, 19:50 Fókusz, 20:25 Barátok közt, 21:05 Vészhelyzet, 22:00 A Grace klinika, 23:00 XXI. század - a le­gendák velünk élnek, 23:35 Az el­nök emberei, 0:35 Reflektor, 0:50 Halálbiztosítás - John Hawkins tör­ténete, 2:30 Fókusz (ism.) 4:50 Magyar elsők, 5:10 DLJNA Duna tér, 5:20 Váltó (ism.), 5:30 Gazdakör, 6:00 Reg­gel, 8;QQ Duna tér, 8:10 Kikötő (ism.), 8:20 Isten kezében (ism.), 8:45 Kézművek, 8:55 Elfeledve: Freskók Gömörből, 9:45 Cinecitta, 10:25 Derrick, 11:30 Kívánságko­sár, 11:45 Híradó, 12:00 Déli ha­rangszó, 12:01 Vers, 13:45 Duna tér, 14:00 A harmadik bolygó, 14:25 Ba­ku, a lángoló város, 15:05 Kunok és bálványok, 16:00 Világunk, 16:55 Talpalatnyi zöld (ism.), 17:20 Az új Lassie, 17:45 Duna tér, 18:00 Hír­óra, 19:00 Mese, 19:20 A jog út­vesztőjében, 20:20 Úton a halállal, 22:10 Híradó, 22:25 Mindentudás Egyeteme, 23:25 Tetthely, 1:00 Himnusz, 1:05 Híróra (ism.), 2:00 Mese, 2:10 Labdarúgó-mérkőzés, 3:50 Világunk (ism.) 6-05 Lapzárta (ism.), 6:30 Esti gyors (ism.), 7:00 Híradó, 7:20 Reggeli járat. 9:05 Garázs (ism.), 9:30 Soroló. 10:05 Lapzárta (ism.), 10:30 Esti gyors (ism.), 12:00 Déli hírek, 12:15 Pálya (ism.), 13:05 Reggeli járat (ism.), 15:05 Visszhang (ism.), 16:05 Keresztmetszet (ism.), 17:00 Híradó, 17:30 Esti gyors, 19:00 Híradó, 19:30 Esti gyors, 20:30 Lapzárta, 21:00 Híradó 21, 21:30 BBC Click, 22:05 Vörös és fehér (ism.), 22:40 BBC World Híradó, 23:05 Lapzárta (ism.), 23:30 Esti gyors (ism.) Sr H í DLAP Napi hírújság a régió életéről mb. főszerkesztő: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Gulya István Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Kardos Krisztián, Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc, Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., pos­tacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Esztergom és Vidéke alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Zrt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33)000- 750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfi­zethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre2 250 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A TC PRINT megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert igazgató. www.hknyomda.hu

Next

/
Thumbnails
Contents