Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-12 / 92. szám
V s 2007. május 12., szombat Legendás orvosaink: Lőrintzy Rezső A szegényháztól a kórházig címmel 1987-ben jelent meg dr. Szállási Árpád nagyszerű könyve. E munka folytatásának tekinthető Osvai László főorvos úr 2002-ben napvilágot látott kötete, A Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002. A szerzőt kérdeztük, aki városunk egészségügyi intézményének első igazgatójáról mesélt.- Mi indított arra, hogy kórháztörténettel kezdj foglalkozni?- Egyrészt már 1977-től itt dolgozom, alapvetően esztergominak érzem magam, és úgy vélem, hogy mindenkinek van egy indíttatása arra, hogy a maga helyével, környezetével mindinkább megismerkedjék. Egyébként az indíttatást éppen Szállási Árpád tanár úr könyve adta, hiszen ilyet addig senki nem írt, nem foglalták össze ebben a formában, és közeledvén a centenáriumhoz úgy gondoltam, jó lenne megírni a folytatást.- A történelem, mint olyan, már korábban is közel állt hozzád?- Feltétlenül. Az orvosláson kívül mindig sok mindennel foglalkoztam, tanítottam, jelenleg is „botcsinálta pedagógus bőrében tetszelgem”. No, természetesen elsősorban orvos vagyok, így a történelemnek is ezt a területét vállaltam föl, de a lányom például történelem szakos hallgató az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen.- A jelenlegi kórház, mint tudjuk, kezdetben szegényházként működött, és Palkovics Károly kezdeményezésére alakult gyógyító intézménnyé. Ennek az alakuló kórháznak az első igazgatója Lőrintzy Rezső doktor volt. A fennmaradt források szerint Lőrintzy nem lehetett egy könnyű ember.- Valóban nem. Több kisebb tanulmányban is igyekeztem fölvázolni az életét. Megjegyzem, épp a közelmúltban ünnepelte volna a születésnapját. 1821. április 17-én született itt, Esztergomban. Meglehetősen nagy karriert futott be, hiszen egy gombkötő mesternek volt a fia. De érdekes módon a testvére is orvos lett, aki azonban jóval korábban meghalt.- Amint a statisztikai adatokat olvasgatom a könyvedben, Lőrintzy Rezső egész pontos feljegyzéseket készítette arról, hogy mikor, hány beteg fordult meg nála, illetve vette igénybe orvosi szaktudását. Ezek alapján joggal hihetjük, hogy népszerű orvos hírében állott.- Minden bizonnyal az volt, de kutakodva életének a történetében kitűnik, hogy ezért a népszerűségért ő el is követett mindent. Tudni kell példának okáért, hogy amikor 1845-ben befejezte az egyetemet, visszakerült Esztergomba, és itt nyitott magánpraxist, de például a forradalom és szabadságharc eseményeiben nem igazán vett részt. Egyetlen feljegyzése maradt arról, hogy hány sebesültet látott el, pontosabban nem maradt, mert a vonatkozó feljegyzések elvesztek. Valamiféle lojalitása mindénképpen lehetett a rendszerhez az 1850-es években is, hiszen megpályázta a megyei főorvosi állást is, amelyet ugyan nem nyert el, de végül mégis kórházigazgató lett.- Állítólag ugyanakkor tevékenyen vett részt 1848- ban gróf Széchenyi István megmentésében Esztergomban, amikor a gróf öngyilkosságot kísérelt meg.- Valóban, éppen az ő naplóbejegyzéséből tudjuk, hogy 1848. szeptember 5-én délután négy és öt óra között Széchenyi a Dunába vetette magát. Körülbelül ennyi bejegyzés olvasható a naplójában, de például még Széchenyi nevét is rosszul írta.- Mennyi időn át igazgatta Lőrintzy Rezső az esztergomi kórházat, illetve mikor lett az intézményből klasszikus értelemben véve kórház?- A szegényház valójában a Kossuth Lajos utca 62-ben működött korábban* mégpedig már a XVII. században. Innét került azután át az intézmény a mostani Simor János utca és Terézia utca sarkára, majd amikor a kápolnát megépítették a már említett Palkovics Károly „adta az ötletet”, hogy válasszák szét a kórházat és a szegényházat. A kórházban egyébként sokáig nem töltötték be az igazgatói posztot, ezt a feladatot a város egyes tisztviselői látták el, igen nagy lelkesedéssel. Végül 1853-tól lett Lőrintzy Rezső a kórház főorvosa. Közben azért bőven adódtak mindenféle afférjai a kollégáival.- Azt is érdemes megemlíteni, hogy bizony akadt rá példa, a kórházi orvosok hónapokon keresztül ingyen dolgoztak.- No, szerencsére azért ez a múltban történt így, mi még ez idáig kaptunk fizetést, de 1860 körül valóban megesett, hogy jó néhány kolléga hosszabb-rövidebb ideig ingyen dolgozott. Annyi bizonyos, hogy ha a Vaszary Kolos Kórház történetét vizsgáljuk, akkor az intézmény egyik jellemzője mindig is a krónikus pénzhiány volt. Hasonló módon Lőrintzy idejében. Amikor azután már nem lehetett városi főorvos - nem lévén otthonülő ember egy magánkórházat alapított a hegyoldalban egy ácsmester telkén, ami mintegy szanatóriumként működött. Ebből azután óriási botrányok keletkeztek a városban, hiszen, aki rászorult a kórházi ellátásra, sokkal szívesebben választotta az ugyan drágább magánintézményt, ahol viszont jobb körülmények között látták el. Ezzel azután nyilván a városi, kórház adósságállománya egyre növekedett, mígnem az akkori vezetés hosszas tárgyalások után rábírta Lőrintzyt, hogy jöjjön vissza a városi kórházba. Ez végül meg is történt. Ami a népszerűségét illeti, a korabeli sajtó óriási lelkesedéssel éltette a doktornak ezt az „önzetlen” lépését, így is születhetnek legendák. Varga Péter Dénes Műterem az egész világ Lábik Jánost/lem kell bemutatni az olvasóinknak, hiszen tárlatairól gyakran írtunk. Most, legutoljára Garamkövesden április 20-án a Gyurcsó István-emléknap keretében közel száz festményét állította ki. Megcsodálhatjuk ezeken az olajfestményeken és ak- varelleken Lábik János szűkebb környezetének, a Duna, a Garam és az Ipoly vidékének valamennyi szépségét, vizeit, fáit, bokrait, az esztergomi Bazilikát tavasszal, nyáron, ősszel és télen. Lábik ízig-vérig realista festő, bár modem irányzatokkal is kísérletezett már. Ahogy ő fogalmazta meg: „Műterem az egész világ”. Megkapó, ahogy egy fát, vagy bokrot, vagy egy virágos rétet megfest. Szinte megfürdik a néző a táj szépségében. Lábik János vallja, amit példaképe, Szőnyi István is vallott, hogy csak mindig az igazat kell festeni, a kézzelfogható valóságot. Több mint hetven éve a Duna partján, Párkányban él és dolgozik. Ősei halászok voltak. Ő maga is gyakran horgászik, szereti a csendet, a nyugalmat, a természetet. A természetben él, és a természetet festi. Mostani tárlatának talán legfelemelőbb látványt nyújtó képén a Duna látható, a Mária Valéria híddal, a Bazilikával, az ezüstfolyót övező fákkal, bokrokkal, madártávlatból. Hasonló érzést a Feszty-körkép megtekintésekor éreztem utoljára. De Lábik János nem csupán kiváló festő, hanem mint ember is kiváló jellem, nagy egyéniség. Rengeteg barátja, tisztelője van, akiknek ő segít, régi és kiválóan karbantartott autójával szállítja barátait kiállítási helyszíneire. E sorok íróját is többször vendégül látta, és a tudtomra adta: nincs a világon nagyobb dolog, mint a természet - és embertársaink szeretete! Dezső László Vitéz Szilas László ars poeticája Vitéz Szilas László, bár még csak harmincas éveiben jár, már két diplomája van, és vitézi címe. Súlyos beteg, de betegségét férfias önuralommal és önfegyelemmel viseli. Munkahelye a Babits-emlékház. Nagy tudással és kellő szakértelemmel vezeti a nagy magyar költő és író emlékezetét kutató turistákat. Van egy különleges gyűjteménye: a világ különböző országaiból származó rendőregyenruhák és rendőrsapkák kollekciója. Bejárta vele hazánkat, sőt Szlovákia egynéhány városát úgyszintén. Tavaly november 2-án súlyos baleset érte, mentőkkel kellett beszállítani a kórházba az emlékházból. Most még csak lábadozik, de május elsején pontosan 11 órakor kinyitotta a múzeum kapuit. „Számomra a magyarság szolgálata a legfontosabb feladat. Babits Mihály emléke nekem nem pusztán emlékezet, hanem élő valóság. A mai fiatalság számára megélhető és példaadó feladat. Egyre elvadultabb, elhidegült világban élünk. Futkározunk egész nap a pénz után. Babits egész másra tanít minket. Megértésre, szeretetre, toleranciára. Én Babits életfelfogását vallom, és azt ajánlom minden ma élő magyar honfitársamnak!” - vallotta meg Szilas László. D. L. Arany- és ezüstérmes focicsapataink jubileuma Jubiláló labdarúgók az 50 éves évfordulójukon Megyénk ifjúsági labdarúgói jelentős jubileumhoz érkeztek. Elsőként 1952-53-ban a megyei válogatottak tornáját nyerték meg - nem kis meglepetésre - az akkori fiatalok. Köztük Kertes László, Ilku Péter és Monostori Tivadar, valamint Schromeisz Olivér, Környei Viktor, Winkler János, Prohászka János és a többiek. Ók legutóbb a bajnoki cím megszerzésének ötvenéves jubileumán találkoztak Esztergomban a Kálvária úton. A sors kedves érdekessége, hogy Monostori Tivadarhoz családi ágon is kötődő Holdampf Sándorék pedig országos ezüstérmük megszerzésének harmincadik évfordulóját ünnepük. A megyei válogatottat ekkor Sólymos Tibor vezette, a csapatban játszott Csemyei, Szalontai, Molnár G„ Csehi, Holdampf, Sikesdi, Törőcsik, Guzsik, Fazekas, Molnár M„ Rochbacher, Varga, Tréznik és Nagy. Holdampf Sándor, aki neves edző (és a Kék Duna Rádió stúdióvezetője), elmondta tudósítónknak, hogy minden megye válogatottja és Budapestről hat csapat alkotta a résztvevőket. Előbb Vas, Tolna és Szabolcs-Szatmár megyék legjobbjait győzték le a selejtezőkben, majd Pécsen a középdöntőben folytatták. 1977. tavaszán Baranya, Győr-Sopron, Csongrád megyék ifjúsági válogatottjai felett diadalmaskodtak. A döntőt a Népstadionban játszották a híres magyarszovjet világbajnoki selejtező meccs előmér- kőzéseként. Hihetetlen, hogy már rájuk is több mint harmincezren voltak kíváncsiak. A Kertes László, Ilku Péter és Monostori Tivadar egykori NB l-es focisták nagy meccsen már hetvenötezer rajongó kísérte a magyarok diadalmenetét. Az ifjúsági bajnokcsapatok tornáján végül a megyeiek ezüstérmet szereztek, amikor Hajdú-Biharral szemben 2:0-ra maradtak alul. Ez évben tehát 55 éves, majd a későbbi csapat harmincéves jubileumára készülnek egykori nagyszerű labdarúgóink. Ezúttal is szeretettel emlékezünk valamennyiükre. P. I.
