Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-02 / 84. szám
6 HÍDLAP • 2007. május 2., szerda www.istergranum.hu A német kapcsolatok Kirándulók Aalen-ből Tatabányán Orvosokból, pedagógusokból, tűzvédelmi és színházi szakemberből álló, harmincnégy fős aaleni küldöttség érkezett Tatabányára. A kirándulók Barbara Fuchs, Aalen közigazgatási területéhez tartozó Fachsenfeld városrész polgár- mester asszonya és Julianna Dom program-koordinátor vezetésével látogattak el a városházára, ahol Schmidt Csaba alpolgármester és László Ferenc aljegyző fogadta a megjelenteket. A német csoport a találkozón tájékoztatót kapott Tatabánya történetéről, múltjáról és jelenlegi gazdasági, kulturális, sport életéről, valamint a felek megvitatták a városok közötti, idén húszéves testvérvárosi kapcsolatra való megemlékezés lehetőségét. Az aaleniek a városházi találkozót követően ellátogattak Tatabánya fő nevezetességéhez, a Turulmadárhoz, valamint a résztvevők egy-egy csoportja betekintett a tűzoltóság és a megyei kórház munkájába, megismerkedett a német nemzetiségi városrészek, Alsó- és Felsőgalla sajátosságaival. A kirándulók délután a Szabadtéri Bányászati Múzeumot járták be. A német vendégeket ittlétük idején többek között olyan tatabányai személyek kalauzolták, akik nagy mértékben segítették, és folyamatosan patronálják a magyar és német kapcsolatok ápolását. Az aaleni küldöttség tagjai találkoztak Ablonczy Dánielné és Fenyvesi Béla önkormányzati képviselőkkel, a Német Kisebbségi Önkormányzat tagjaival, a tűzoltóság képviselőivel, valamint Sólymos Tiboméval, a Móra Ferenc Általános Iskola vezetőjével is. A csoport a háromnapos kiránduláson a megye- székhelyi látogatás és a környékbeli települések, Tata, Tálján nevezetességeinek megismerése mellett Budapestre és a Du- na-kanyar menti városokba is ellátogat. • -cs -N Traffipax információk Komárom-Esztergom megyében 2007. május 2. 04.00- 06.00 óra 06.00- 18.00 óra 06.00- 14.00 óra 07.00- 19.00 óra 07.00- 19.00 óra 08.00- 18.00 óra 07.00- 19.00 óra 09.00- 23.00 óra 19.00- 07.00 óra 20.00- 23.00 óra Tatabánya belterület, 1-es sz. főút - Kaisers, Budai útiforduló, Rákóczi út - Lapatári út kereszteződse, Ságvári út, Környe - benzinkút Bábolna területe Dorog, Bajna, Sárisáp, Tokodaltáró, Leányvár területén Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő területén, 10.sz. főúton Tatabánya Baross út, Szent István út, Semmelweis út, Táncsics út, Kóta út, 1. sz. főút, Ságvári út Tatabánya belterület, 1-es sz. főút - Kaisers, Budai útiforduló, Rákóczi útLapatári út kereszteződse, Ságvári út, Környe - benzinkút Oroszlány, Dózsa Gy. Utca, Környei út, Csákvári út, Mindszenti út, Mészáros út Tata, Kocsi út, Kakas utca - Baji út, Agostyáni út - Almási út, Május 1. út Tatabánya Baross út, Győri út, 1. sz. főút Felsőgalla Tatabánya belterület, 1-es sz. főút - Kaisers, Budai útiforduló, Rákóczi útLapatári út kereszteződse, Ságvári út, Környe - benzinkút ADOtanácsADÓ A személyi jövedelemadó bevallásban nyilatkozni kell a köztartozásról 2007. május 21-e a személyi jövedelemadó bevallások benyújtásának és az adó megfizetésének végső határideje a 2006-os évről. A már benyújtott és feldolgozott bevallások esetében gyakori hiba, hogy a bevallásban feltüntetett túlfizetés kiutalását kéri az adózó, de nem nyilatkozik arról, hogy az adóhatóságnál, ill. valamely társszervnél áll-e fenn tartozása. E nyilatkozatot - annak valódiságát - a jogkövetkezmény tekintetében is vizsgálja az adóhatóság, ugyanis a valótlan nyilatkozat mulasztási bírsággal sújtható, ezért a következőkre hívjuk fel a figyelmet. Ha 2006-os évben a befizetett, vagy a kifizető, munkáltató által levont adó, adóelőleg, a foglalkoztató által levont nyugdíjjárulék, a befizetett egészségügyi hozzájárulás összegéből visszatérítés jár, és a többletként mutatkozó összeget valameny- nyi adónemben teljes egészében visszakéri a magánszemély, a visszatérítési igényt jelezni kell a bevallás első oldalán „X” beírásával az erre szolgáló helyen. A visz- szaigényelt összegeket teljes egészében csak akkor utalja ki az adóhatóság, ha nincs köztartozása az adózónak és ezt a tényt a bevallás első oldalán megerősíti. Természetesen lehetőség van arra is, hogy a visszaigényelhető összegnek csak egy részét kérje vissza, vagy más adóhatóságnál fennálló köztartozásra lehet utaltatni, vagy más adónemre lehet átvezettetni, ill. a visszajáró összeget későbbi kötelezettségeire a személyi jövedelemadó számlán hagyni. A 0653-as bevallás első oldalán a fenti esetekben is a megfelelő kódkockában ezt a döntést jelölni kell és ki kell tölteni a 09-es, köztartozás esetén a 10-es lapot is. Abban az esetben, ha visszaigényelhető adó szerepel a bevallásban és sem a bevallás első oldalán, sem pedig a 10-es lapon nincs nyilatkozat a köztartozásról, a bevallás hibás lesz, a bevallás javítása érdekében értesítést küldünk a magánszemélynek. A nyilatkozatot minél előbb pótolni kell, mert ennek adóhatósági beérkezésének napjától számított 30 napon belül történik a jogos visszatérítés. Felhívjuk a figyelmet, hogy köztartozásra visszatartás nemcsak adózó nyilatkozata, hanem az adóhatóságnál fennálló tartozásra és a társszervek (vámhatóság, önkormányzat, stb.) megkeresése alapján is lehetséges. Ilyen esetekben az adóhatóság a rendelkezésre álló adatok szerinti tartozás erejéig él a visszatartás jogával, vagyis csak a tartozást meghaladó összeget utalja ki a magánszemélynek. * APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság Újságírók a Dunántúlon A Magyar Turizmus Zrt. meghívására Csehország és Szlovákia legnépszerűbb közéleti lapjainak és női magazinjainak újságírói jártak Magyarországon április közepén. A 18 újságíró a Balaton és a Dunántúl látnivalóival és egészségturisztikai kínálatával ismerkedett. A többek között a komáromi gyógy- és élményfürdő megtekintésén kívül aquaparkok, gyógy- és wellness szállodák szolgáltatásainak megismerése, városnéző és gasztronómiai programok szerepeltek a tanulmányút kínálatában. 2007 első két hónapjában a cseh és a szlovák vendégforgalom dinamikus növekedést mutatott, a cseh és a szlovák vendégek 40 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint az előző év azonos időszakában. Hatékony, tartós, helyi reklámhordozó vállalkozóknak, itézményeknek! ESZTERGOM DOROG 2007-2008 Eves hirdetésével a 06 (20) 353-6231-es számon jelentkezhet! PROGRAMOK Kiállítás Jankovics Marcell rajzfilmrendező, kultúrtörténész, könyvillusztrátor kiállítása nyílik meg Tatabányán a Kortárs Galériában május 10-én, csütörtökön délután öt órakor. Az alkotásokat Földiák András művelődéstörténész, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgató-helyettese ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Koncertek Szentedrén a MűvészetMalomban május 12-én, szombaton délután öt órakor veszi kezdetét a Szentendrei dobbanások című koncertsorozat. A NAP VICCE Angliában egy csavargó bekopog a „György és s sárkány” nevű fogadóba. Egy nő nyit ajtót, akitől megkérdi: - Nem adna valami ennivalót? - Nem. - mondja a nő és becsapja az ajtót. A férfi ismét bekopog, s mikor újra meglátja a nőt, azt kérdi: - Nem beszélhetnék most inkább Györggyel? MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +421 36 751 1107) 19:00 Rocky Balboa - amerikai film. Rendező: Sylvester Stallone. Szereplő: Sylvester Stallone, Antonio Tarver. Tartalom: lehetetlen küldetésnek is nevezhetnénk Rocky Balboa új és minden bizonnyal utolsó bokszmeccsét. Stallone nem az a feladós fajta. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Zene és szöveg - amerikai film. Rendező: Marc Lawrence. Szereplő: Hugh Grant, Drew Barrymore. Tartalom: egy kifakult popsztár és egy 30-as szing- li találkozása a régi dalok kapcsán. 19:00 A mások élete - német film. Rendezte: Florian Henckel von Donnersmarck. Szereplő: Martina Gedeck, Ulrich Mühe, Ulrich Tukur. Tartalom: a Honcecker-éra vége felé járunk. Egy elhárító tisztet ráállítanak egy színházi rendezőre. A dráma végén a tiszt meglátja önön élete tragédiáját. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Május 2-án, szerdán: Esztergom - Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Telefon: 414-563. Dorog - Pharma Dr. Révay Patika, (Hősök tere 7/a) Telefon: 509-600. NÉVNAP Május 2. napján szeretettel köszöntjük Zsigmond nevű olvasóinkat! Zsigmond: a germán eredetű német Siegmund, Sigismund névből származik. Elemeinek jelentése: győzelem és védelem, vagyis győzedelmes védő. % 7:00 Hírblokk ism., 7:10 Hírsport ism., 7:15 Sportdélután. 8:45 Kulturális programajánló, 9:00 Remustra ism.. 10:30 Képújság, 12:00 Hírblokk ism., 12:10 Szalon ism., 12:50 Kulturális programajánló, 13:00 Képújság, 14:00 Remustra ism., 15:30 Képújság, 17:00 Hírblokk (Visszapillantó - Messzelátó), 17:10 Szalon ism., 17:50 Kulturális programajánló, 18:00 Átvett műsor, 18:35 Képújság, 19:00 Remustra ism. b, 20:30 Képújság, 21:00 Hírblokk ism, 21:10 Hírsport ism, 21:15 Sportdélután ism, 22:45 Kulturális program- ajánló, 23:00 Hírblokk ism., 23:10 Szalon ism., 23:50 Kulturális programajánló TV MŰSOR 5:50 Nap-kelte, 9:00 Srpski Ekran, 9:30 Unser Bildschirm, 10:00 Afrika gyöngyszeme, 10:50 Titokzatos Násztya, 11:35 A sokszínű vallás, 11:50 Mit főzzünk ma?, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 12:10 Sporthírek, 12:15 TV Taxi (ism.), 12:30 Hrvatska krónika, 13:00 Ecranul nostru, 13:30 Roma magazin, 14:00 Domovina, 14:30 Emeljük fel szívünket, 14:40 Katolikus krónika, 15:05 Kodály 125, 15:Í5 Múlt-kor (ism.), 15:45 Fogadóóra, 16:15 Válaszd a mozgást!, 16:30 Hírek, 16:35 Körzeti híradók, 16:45 TV Taxi, 17:05 Quinn doktornő, a varázsló, 17:55 Jog-Alap, 18:05 Bűvölet, 18:58 Föld TV, 19:00 Híradó este, 19:30 Sporthírek, 19:40 Köztévé, 20:00 Telesport - Bajnokok Ligája labdarúgó mérkőzés, 23:00 Az este - Szerda, 23:30 Kultúrház (ism.), 0:05 Lapozó, 0:35 Hírek, 0:40 Sporthírek, 0:50 A gépész, 2:30 TV Taxi (ism.) TV 2 6:00 Két Testőr, 6:25 Tények Reggel, 6:55 Mokka, 9:00 Stahl konyhája, 9:10 Szóda, 10:10 Teleshop, 11:30 Mr. Bean története, 12:30 Észbontó, 13:30 Macsómizéria, 15:30 Csillagkapu, 16:30 Bűbájos boszorkák, 17:30 Született feleségek, 18:30 Tények, 19:00 Aktív, 19:30 Jóban Rosszban, 20:15 Egy a 100 ellen, 21:00 Doktor House, 22:00 Hősök, 23:00 Egy rém rendes család Budapesten, 23:30 4400, Közben: Kenósorsolás, 0:30 Tények Este, 1:00 Brókerarcok K L U 5:30 WS Teleshop, 6:00 Reggeli, 10:05 Top Shop, 11:15 Recept Klub (ism.), 11:30 Te vagy az életem, 12:00 RTL Klub Híradó, 12:15 Brian éneke, 13:55 06-91-334-455, 15:35 Disney-rajzfilmsorozat: 101 kiskutya, 16:10 Recept Klub, 16:30 Balázs - A szembesítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Legyen Ön is Milliomos!, 19:45 Fókusz, 20:25 Barátok közt, 21:05 Miami helyszínelők, 22:00 Dr. Csont, 23:05 Alias, 0:05 Reflektor, 0:25 Warlock, 2:15 Egy rém rendes család, 2:35 Fókusz (ism.) ^ 4:40 A Maros MűvészDUNA együttes táncai, 5:10 REGGEL - Kikötő - Duna tér, 5:20 „A magok oltalmára...” - Erdélyi erődtemplomok, 5:35 Gazdakör, 6:00 Reggel, 8:00 REGGEL Kikötő- Duna tér, 8:10 Magyar elsők, 8:30 Teázzon a Kor Kontrollal (ism.), 9:00 A fény dicsérete, 9:25 Magyar- ország kincsei, 9:35 Derrick, 10:35 Külvárosi rendőrök. 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 13:46 Kikötő- Duna tér, 14:00 Kónya & Conia, 14:35 A harmadik bolygó, 15:05 A nabateusok királysága - Petrától Hegráig, 16:00 Világunk (ism.), 16:55 Négyzetméter, 17:25 Az új Lassie, 17:50 Kikötő - Duna tér, 18:00 Híróra, 19:00 Mese, 19:20 Külvárosi rendőrök, 20:20 Bab’ Aziz- A sivatag hercege, 22:00 Híradó, 22:15 Halálos szívdobbanás, 0:00 Zorán koncert, 0:55 Vers, 1:00 Himnusz, 1:05 Híróra (ism.), 2:05 Mese, 2:15 Szervusz Péter!, 3:40 Magyar elsők 3:55 Világunk (ism.) Ilíy im 6;05 Lapzárta (ism.), 6:30 Esti gyors (ism.), 7:00 Híradó, 7:20 Reggeli járat, 9:05 Keresztmetszet . (ism.), 10:05 Lapzárta (ism.), 10:30 Esti gyors (ism.), 12:00 Déli hírek, 12:15 Esti gyors / Hungarorama (ism.), 13:05 Reggeli járat (ism.), 15:05 Európai híradó (ism.), 15:30 A birodalom titkai (ism.), 16:05 Kontraszt (ism.), 17:00 Híradó, 17:30 Csintalan, 18:30 Esti gyors, 19:00 Híradó, 19:30 Esti gyors, 20:30 Lapzárta, 21:00 Híradó 21, 21:30 BBC Reporters. 22:05 GyógyHír (ism.), 22:40 BBC World Híradó, 23:05 Lapzárta (ism.), 23:30 Esti gyors (ism.) — ■ás? H í D LAP Napi hírújság a régió életéről mb. főszerkesztő: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Kardos Krisztián, Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc, Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Esztergom és Vidéke alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató Kiadó: Strigonium Zrt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberény iné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500- 750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjesztik az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetési díj: egy évre 9 000 forint (1 246 korona), fél évre 4 500 forint (623 korona), negyedévre2 250 forint (312 korona). Nyomdai kivitelezés: A TC PRINT megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert igazgató. www.hknyomda.hu