Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-02 / 84. szám
www.esztergom.hu 2007. május 2., szerda • HÍDLAP 3 Szent Flórián előtt tisztelegnek régiószerte A tűzoltók napján számos versenyt és családi napot is rendeznek Jön a kiskutak szezonja A hosszú, forró nyarakon közkedvelt az enyhet adó, köztéri csap szakember. A döntőben 6 hivatásos ön- kormányzati, 2 főfoglalkozású létesítményi és 6 önkéntes tűzoltóság csapatai, valamint 6 megyei katasztrófavédelmi igazgatóság veszélyhelyzeti felderítő csoportja, továbbá 3-3 egyéni kategóriában összesen 32 versenyzője méri össze tudását. A versenyen a szakmai elméleti tudást tesztláp kitöltésével, a gyakorlati felkészültséget különböző, de naponta előforduló veszélyhelyzeteket imitáló feladatok - például gépjármű-tűzoltás, életmentés égő épületből, kidőlt fa eltávolítása, veszélyes anyag jelenlétének felderítése - megoldásának színvonalával és biztonságos, de gyors végrehajtásának előtérbe helyezésével értékelik a bírók. Majd másnap a Skanzenben rendezik meg a tűzoltónapot. Az ünnepségen Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter is köszöntőt mond és az elmúlt időszak során kiemelkedő munkát végző szakemberek részére elismeréseket és a folyamatos technikai fejlesztés alapján, mintegy 350 millió forint értékben tűzoltógépjárműveket, illetve felszereléseket ad át. Május 4-én, pénteken délután kettő órától Nyergesújfalun emlékeznek meg e napról a Térségi Közösségi Házban a Tűzoltó emlékműnél. Az esztergomi tűzoltók május 5-én rendeznek családi napot, hagyományaik szerint. A program a laktanya épülete előtt felállított Szent Flórián-szobor megkoszorúzásával kezdődik délelőtt, majd átadják a kitüntetéseket is. Kövecs István parancsnok lapunknak a további programokról elmondta, hogy a gyerekeket bohóc és vetítés váija, a felnőtteket, pedig nosztalgiázás - hiszen nyugdíjas kollégáikat is meghívták és egy kis mulatozás is váija. • G. K. A forró nyári szezonban igen jól jön a hosszú, utcai séták alkalmával egy kis mosakodás, vagy hideg ivóvíz. Esztergomban több, kékre festett, hagyományos kézi kiskút is tartja a régi idők frontját, ezek némelyike azonban már nem működik. A már idegenforgalmi útikönyvekben is célként megjelölt esztergomi piac fontos nyári kelléke az ivóvizes kiskút. A köztéri csap praktikuma, hogy a helyben vásárolt gyümölcsöt ott megmosva akár azonnal fogyaszthatjuk is. A zöldség-gyümölcs kereskedők és vevők mellett persze sok turista és helyi is itt oltja szomját a hőségben. Esztergom több pontján is található még ilyen köztéri csap, de az egyre forróbb nyarakon nagy szükség is lesz rájuk. Petróczy Gyula, a városfejlesztési bizottság elnöke elmondta, hogy mivel mind a helyiek, mind pedig a városba érkező turisták szívesen használják a kutakat, a város fejleszteni kívánja ezeket. Szentgyörgymezőn, a bicikliútnál egy ott lakó még táblákat is kihelyezett az arra haladó sportolóknak, futóknak, kerékpárosoknak, hogy megjelölje számukra a vízvételi lehetőség pontos helyét. A képviselő hozzátette, hogy volt olyan eset is, amikor vízórát kellett kihelyezni az adott kiskúthoz, mert egyesek onnan vitték több, nagy űrtartalmú ballonban a vizet locsoláshoz, kocsimosáshoz. A „furfangos vízvételezők” elriasztására azt tervezik, hogy a köztéri csapok kifolyóinak keresztmetszetét leszűkítik. A városi szándék egyértelműen a kiskutak fejlesztését, gyarapítását célozza, a köztéri csapok a belvárosi, illetve a sűrűbben látogatott részekre kerültek, kerülnek. • Kép és szöveg: Pöltl Szent Flórián napja alkalmából országszerte, így a régióban is megemlékeznek a tűzoltók napjáról. Szentendrén országos tűzoltóversenyt rendeznek e nap alkalmából szerdán és csütörtökön, míg az esztergomi tűzoltók szombaton várják családi napra a jelenlegi és nyugdíjas kollégákat és hozzátartozóikat. Szent Flórián napja alkalmából, a tűzoltók védőszentjére emlékeznek országszerte és e dátumhoz - május 4-éhez — kötődően hagyományos tűzoltó napi rendezvényeket tartanak. Az Ister-Granum Eurorégióban is számos programlehetőséget kínál ez a nap. A hivatalos ünnepség, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság épületében lesz, május 7-én, amikor az ünnepi beszéd után számos elismerést is átadnak. Ezt megelőzően azonban Szentendrén május 2-3-án országos tűzoltóversenyt és tűzoltónapot rendez az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság együttműködve a hivatásos, önkéntes, létesítményi tűzoltóságok szakmai szövetségeivel. Ekkor rendezik meg a VI. Országos Tűzoltó Szakmai Vetélkedő és Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportok Versenyének döntőjét is a campingben. A versenyen részt vesznek: az előzetes országrészi selejtezőkön az első és második helyezést elért csapatok, illetve az egyéni kategóriák azonos helyezettjei, összesen 121 tűzoltó és polgári védelmi Magas művészet szerény áron Azonnal és önzetlenül kínálták fel segítségüket az EMC tagjai Esztergomi alkotók és a helyi értelmiség összefogásának szép példáját láthatja a közönség május 4-én, amikor jótékonysági árverést tartanak a Bajor Ágost Művelődési Házban. Az ellopott Babits-szobor újraállításáért megrendezett eseményen Fábry Sándor vezeti az árverést. Bánhidy László, az Esztergomi Művészek Céhe (EMC) elnöke a Babits- szobor visszaállításáért tartandó árverés kapcsán a Hídlapnak elmondta, hogy tudomása szerint a május 4-ei eseményhez hasonló Esztergomban még nem volt, így ez mindenképpen egy érdekes premier lesz. Az aukcióra összeállított képzőművészeti alkotásokat a céh alkotótagjai saját elképzelésük alapján yálogatták ki. Bánhidy László hozzátette, az egyes alkotásokra kiírt kikiáltási induló árat a fővárosi aukciós mérték alapján határozták meg. Ennek természetesen az az egy oka volt, az esztergomi képzőművészek viszonylag ritkán szerepelnek műveikkel árverésen. Az viszont biztos, hogy a nemes ügy érdekében felajánlott képek kikiáltási árai a hazai mércét alapul véve szerénynek mondhatók, hangsúlyozta a céh elnöke. Az EMC tervezi, hogy amennyiben a mostani árverés jól sikerül, az alkotó közösség év végén a művészek megsegítésére is tart egy hasonló aukciót. • -L -N Szentírást és hidegélelmet hozz magaddal! Május 19-én tartják a 2007-es katolikus Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, a hazai katolikus ifjúság 1973 óta találkozik rendszeresen a Duna-parti településen. Az egész napos rendezvény reggel 9 órakor, közös imával indul, majd a résztvevők előadásokat hallgatnak meg, ahol többek között Marton Zsolt atya, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa szól a fiatalsághoz. A fakultációkat követően az ebédszünet után 14 órakor szentségimádás, 16 órakor szent mise lesz. Az előadások után a szentmise kezdetéig lehetőség van gyónásra, lelki beszélgetésre is. Az eseménnyel kapcsolatban a 30/517-9205- es, vagy a 1/214-8146-os telefonszámon lehet érdeklődni. Bölcsődéből idősotthon Dorogon Új idősotthont avattak fel pénteken Dorogon, amelynek a régi bölcsőde épülete ad helyet. A 25 férőhelyes intézményt 90 millió forintos költséggel a Regionális Operatív Programon elnyert forrás segítségével alakították ki, a mintegy 1 milliárd forintos, városrehabilitációs ROP pályázat részeként. Az intézmény az időskori szellemi hanyatlásban, azaz de- mencyában szenvedő betegeknek nyújt speciális ellátást. A felújított épületben kapott helyet az idősotthonon kívül a Dorog és Térsége Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtási és Támogató Szolgálata is, amely kistérségi projektként 27 millió forintból épült ki. Babfesztivál Szentgyörgymezőn Az egyedi szó talán nem is igazán jó kifejezés arra, hogy milyen volt Esztergomban a legújabb gasztronómiai fesztivál. Nemcsak a versenyen induló több mint 10 csapat legénysége, de a közönség is nagy izgalommal várta, hogy elkészüljenek a szabad tűzön készült bab-alapú ételek. Az április 29-én, a Szent- györgymezői Olvasókörben megtartott Babfesztiválon lapunk is alágyújtott egy hatalmas bográcsnyi paszulynak, és bár mindent megtettünk a sikerért, sajnos a dobogóról ezúttal lemaradtunk. A kilátogatok mindenesetre többféle babos étel között válogathattak, természetesen a bográcsgulyás volt a leggyakoribb ételféle, de készültek autentikus sólet és tájjellegű bablevesek is. A jó hangalatú gasztro-rangadón végül a hazaiak, azaz a szentgyörgymezői Nőklub tagjai diadalmaskodtak. • p.o.z. Kiemelt támogatásokkal a gyermeknevelésért Egységes helyi rendeletbe foglalták a képviselők a családok és gyermekek támogatását, valamint a Szent Miklós Program elemeit. A mostani rendelet azért született, hogy a helyi szociális ellátási rendszerbe beillesszék a Szent Miklós Programban meghatározott célok végrehajtását. Az esztergomi önkormányzat Megy- gyes Tamás polgármester kezdeményezésére 2004. decemberében fogadta el az országban egyedülálló „Szent Miklós Alap az Esztergomi Gyermekekért Programot.” A program keretében a város 2005. január elsejétől minden megszületett esztergomi gyermek számára félmillió forintot helyez a Szent Miklós Alap keretein belül letétbe, amelyet a kamatokkal és az évenkénti növekménnyel együtt 21 éves korában kaphat meg a közben felnőtté vált gyermek. A támogatást továbbtanulásra vagy lakás- vásárlásra fordíthatja a fiatal. Az eltelt évek során határozatok születtek arról, hogy a Szent Miklós Program keretében különböző támogatást adnak tanulóknak, kisgyermekes családoknak. A legutóbbi rendkívüli képviselő-testületi ülésen egységes rendeletbe foglalták a képviselők a családok és gyermekek támogatását, valamint a Szent Miklós Program elemeit. Ennek értelmében a rászorultsági elven működő pénzbeni és természetbeni támogatások mellett a Szent Miklós Program keretében szociális támogatást biztosítanak azoknak a családoknak, ahol a sérült, fogyatékos gyermek jogosult lenne 21 éves korában az életkezdési támogatásra. A program keretében vannak olyan támogatási formák, amelyek alanyi jogon járnak minden Esztergomban lakó családnak és gyermeknek. Ilyen például a kisgyermekes családok és tanulók helyi közlekedési támogatása, a tanévkezdési támogatás, a ingyenes óvodai és iskolai tejellátás, az ingyenes úszásoktatás vagy a helytörténet tanításához a város által biztosított Esztergom tankönyv. • MUZSLAI